Lekapcsolták a közvilágítást a befogadó faluként, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat referenciatelepüléseként is ismert Heves megyei Tarnabodon, miután a község önkormányzata 1,8 millió forintos áramdíjtartozást halmozott fel - közölte a település polgármestere csütörtökön. Pető Zoltán (MSZP) azt mondta, hogy a nyolcszáz lakosú, halmozottan hátrányos helyzetű településnek egyelőre reménye sincs a számla kiegyenlítésére. Közlése szerint az áramszolgáltató korrekt volt az önkormányzattal szemben: részlet-, illetve halasztott fizetést is felajánlott, ám a falunak nincs pénz a számláján.
A polgármester ennek okaként a segélyezettek kirívóan magas számát jelölte meg, a településen ugyanis száznegyvenen részesülnek foglalkoztatáshelyettesítő támogatásban, illetve rendszeres szociális segélyben. A falunak gyakorlatilag nincs iparűzésiadó-bevétele, és gépjárműadó is alig folyik be - tette hozzá.
Megerősített szolgálatot lát el a rendőrség
Közlése szerint tavaly decemberben kaptak utoljára úgynevezett önhiki - önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó - támogatást, ám a pénz elment rezsitartozásra és segélyekre. Az iskolát és az óvodát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti, így nincs veszélyben a gyerekek oktatása. A közvilágítás hiánya miatt a rendőrség megerősített szolgálatot lát el a településen - mondta Pető Zoltán.
Ebben a helyzetben levélben fordultak a belügyminisztériumhoz, de a tárca semmilyen segítséget nem ajánlott - jegyezte meg a polgármester. A településen a néhány évvel ezelőtt útjára indított befogadó falu program keretében hajléktalan fővárosi családoknak nyújtottak lakhatást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az iskola és az óvoda mellett játszóházat és egy elektronikai bontóüzemet is működtet a faluban.