Május 15-től pótdíjat kell fizetni a gyorsvonatokon is, korábban csak az InterCity járatain volt ilyen, igaz, azért fix hely jár az utasnak. A gyorsvonatokon bevezetett pótdíj olyan, mint egy biankó csekk, az utazás pillanatában nem jár érte semmi, a MÁV a szerelvények felújítására fogja fordítani. Így végül is jól járhat az utas, de a plusz teherből befolyó évi másfél milliárd sokkal kevesebb, mint amennyire szükség lenne - ismerte el keddi sajtótájékoztatóján Völner Pál, az NFM infrastruktúrális fejlesztésekért felelős államtitkára.
Az új rendszer bevezetésének első napján a Nyugati pályaudvaron néztük meg, hogy mennyire megy zökkenőmentesen az átállás. Az általunk megkérdezett fiatalok, középkorúak és idősek szinte mindegyike hallott az újdonságról, főleg a tévéből és a rádióból.
Ilyen az ötödik világban sincs
"Tegnap mondta a kaluz, hogy erre kell készülni, de a rádióban is hallottuk" - mondta széles mosollyal Süveges Ibolya, aki anyukájával, Süveges Dezsőnével indult útra ma délelőtt. "Ha a pótdíjakból befolyó összeget tényleg a vonatok felújítására költik, akkor örülök, mert ilyen állapotok még az ötödik világban sincsenek" - mondta. "Az ember nyakcsigolyája eltörik a váltótól. Pár éves voltam, amikor már ezek a szerelvények működésben voltak, jól tudom, mert apukám Kisújszálláson volt pályaigazgató." Ibolya szerint jó, hogy végre csinálnak valamit a MÁV-val, "mielőtt még elveszítjük, ha már a Malévot nem tudták megmenteni".
Ágnes sokkal szkeptikusabban állt a kérdéshez: "65 év feletti vagyok, elvileg ingyen kellene utaznom, viszont lassan már egy ezresbe kerül vonattal megjárnom Szegedet". A nő azt is megjegyezte, hogy kellemes meglepetésként érte az új pótdíj olcsósága, mert többre számított.
Miközben Ágnessel beszélgettük, egy felháborodott utas kiabálása hallatszott két pénztárral mellettünk: "A személyvonatokon is meg kell majd ezt a hülyeséget venni"? A férfi feldúltan távozott, megkérdeztük, hogy miért: "Csak érdeklődni jöttem, nem akartam utazni, de nem volt egyértelmű, hogy az eddigi kilencven százalékos kedvezményemet tudom-e ezután használni, vagy sem." Az információs pultnál azt mondták nekünk, hogy a mai napon jóval többen érdeklődnek, de elfogadják a helyzetet, és nem pörölnek.
Felkészültek a pótdíjak bevasalására
Ezzel együtt nem minden pénztáros kapott megfelelő tájékoztatást. A Sátoraljaújhelyre utazó Erikának például hosszú percekig kellett várnia, mire meg tudták neki mondani, hogy a vonatára kell-e pótjegyet váltani, vagy sem: "Az én járatom egy ideig gyors, aztán személy. Kérdeztem a pénztárost, de nem tudta megmondani, hogy mi a helyzet." A kasszába visszaérkező nő aztán azt az utasítást kapta, hogy Erikának meg kell vennie a pótjegyet. "Hogy számíthat végig gyorsvonatnak, ha az út második felében minden bokornál megáll?" - értetlenkedett kicsit az utas, aki végül elfogadta a helyzetet. "Tíz százalékkal kell többet fizetnem, csak azt nem tudom, hogy miért" - mondta.
A Nyugatiban felkészültek a pótdíjak bevasalására, az egyik vasútőr szerint már napokkal azelőtt felszerelték a jegykiadó automatákra a plusz gombot, ami működött is, amikor ott jártunk. Az egyik kalauz is megmutatta mobil jegykiadó készülékén, hogy ha az előírásoknak megfelelően a vonaton kellene pótjegyet adnia egy utasnak, akkor nem lenne probléma. Bár még nem használta, és írásbeli tájékoztatást nem kapott, egy perc keresés után megtalálta gépében a vonatkozó kódot.
Nem mindenki fogadta pozitívan, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nagyon csóválta a fejét egy fiatal pár, aki éppen Balatonlellére indultak vakációzni. "285 forinttal kerül többe, teljesen indokolatlanul. Nem tudok és szerintem nem is kell többet hozzátenni ehhez, mint hogy Magyarország, én így szeretlek" - mondta a pár fiú tagja, aztán elsiettek a szerelvényükhöz.
* * *
Elindult a Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!