Csatáryt azzal vádolják, hogy kutyakorbáccsal vert zsidókat
![A Simon Wiesenthal Központ feljelentése alapján háborús bűntett gyanújával őrizetbe vett Csatáry László ül egy autóban, amint távozik a Budapesti Nyomozó Ügyészség épületéből 2012. július 18-án, miután a bíróság elrendelte házi őrizetbe helyezését.](https://cdn.origo.hu/2023/12/pfkMFF9TkRskFVP7tzeixDgy_O_kox0czVtTXJd0dgM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2NTMyMTg3N2Q4YjQ3NGRiYmRkMmFhN2YzYTVmY2Y2.webp)
Benyújtotta a vádiratot a háborús bűnökkel vádolt Csatáry László ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
A vád szerint Csatáry 1942 őszén, rendőrként a visszacsatolt Kassára került. Miután 1944 márciusában a németek megszállták Kassát, gettót, majd később a téglagyárban internáló-, illetve gyűjtőtábort hoztak létre, ahová a rendőrség és csendőrség közreműködésével 1944 áprilisában a kassai, illetve Kassa környéki zsidóság túlnyomó részét - közel 12 ezer főt - internálták.
A kassai rendőrkapitányság vezetője, Horváth György 1944. május elején Csatáryt nevezte ki a téglagyári internáló-, illetve gyűjtőtábor elöljárójának. Csatáry puszta kézzel, és a nála lévő kutyakorbáccsal rendszeresen, minden különösebb indok nélkül verte, bántalmazta az internáltakat nemre, korra és egészségi állapotra tekintet nélkül.
A fogva tartott közel 12 ezer zsidót az 1944. május közepe és június eleje közötti időben, tehervagonokba zsúfolva különböző, a németek által megszállt területeken lévő koncentrációs táborokba - legtöbbjüket Auschwitzba - deportálták, ebben Csatáry tevékenyen közreműködött.
Az egyik transzport elindítását megelőzően Csatáry az egyik deportált kérése ellenére megtiltotta, hogy a körülbelül 80 fővel telezsúfolt, ablaktalan tehervagonokon ablakot vágjanak, hogy enyhítsenek az embertelen körülményeken. Csatáry szándékosan segítséget nyújtott a deportált zsidók sérelmére elkövetett törvénytelen kivégzésekhez és kínzásokhoz is.
A vádemelésről a BBC is vezető hírként számol be. A Csatáryról szóló cikkeinket itt találja.