Hát így néz ki egy gettó?

A gettózást kikéri magának, inkább veteményesről, gyümölcsfákról és muskátliról álmodozik az ócsai lakóparkba elsőként beköltöző Ofella család. A bedőlt svájcifrank-hitel, majd egy kényszeralbérlet után most a béke szigetén érzik magukat, és bár a költözés miatt anyagi csődbe kerültek, büszkék új otthonukra. Csak a mindent ellepő legyekkel nem tudnak mit kezdeni.

"Én innen már csak a temetőbe megyek" - a háromgyerekes családapa, Ofella János így adta tudtunkra, hogy esze ágában sincs elköltözni a bedőlt devizahiteleseknek felépített ócsai lakóparkból. És nemcsak azért, mert mindössze három napja érkezett, hanem mert szerinte ez a béke és a nyugalom szigete. Családjával a nyolcvan kilométerre lévő Tokodról jött. Az albérletüket hagyták ott, korábbi tulajdonuk, egy ikerház fele már korábban elveszett a megemelkedett törlesztőrészletek miatt.

A homok csak rontotta a helyzetet

Hétfőn délelőtt a lakóparkba vezető egyetlen autóút bejáratát sárga szalaggal zárták le. Két biztonsági őr érdeklődött, hogy hová tartunk. Hamar kiderült, hogy a területre csak a lakók, az ő előre bejelentett vendégeik, és azok léphetnek be, akiknek engedélyük van. A szigor addig tart, amíg az összes bérlő be nem költözik. Az ócsai lakópark leendő lakóiról eddig szinte semmi nem lehetett tudni. A pályázatot meghirdető Nemzeti Eszközkezelő és a lebonyolító Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valószínűleg a lakóparkot ért túl sok negatív kritika miatt egy ideje nem szívesen mutogatta az ócsai telepet.

További képekért kattintson a fotóra! Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Fél órával később már bent voltunk, és autóval indultunk el a júniusi forróságban a házak között vezető utakon. Egyelőre hét család költözött be. Ha nem mondták volna kísérőink, ezt csak abból tudtuk volna, hogy a már lakott házak udvarán kerékpárok, bútorok álltak. Az utcákon senki nem mászkált a terület kertészeti és tájépítészeti feladatait végző közmunkásokon kívül - ez nem is csoda, mert szinte embertelen volt a tűző napon lenni. Ócsa környékén homokos a talaj, ahogy forgatta a szél a szemcséket, még inkább kietlennek tűnt a környék. Egy szőke hajú fiatal nő az ölebével állt kint a kapuban. Mesélni nem akart, se arról, hogyan került ide, se arról, hogyan érzi magát.

A sors keze

Ofelláék azonban beengedtek magukhoz, annak ellenére, hogy a 60 négyzetméteres, kétszobás, konyhás házban most még minden a feje tetején áll. Történetük Sárisápon indult, évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy felújítják otthonukat. Svájci frank alapú hitelt vettek fel, a történet folytatása pedig szinte már unalmasan kiszámítható: a törlesztőrészletek az évek alatt a duplájukra nőttek, és annak ellenére, hogy a szülőknek volt munkájuk, nem tudtak fizetni. Albérletbe költöztek Tokodra, a házat pedig otthagyták. Teljesen kilátástalan volt a helyzetük, aztán meghallották a tévében, hogy lehet pályázni ócsai házakra.

"Először nem is mertünk pályázni, mert az egyik feltétel az volt, hogy a bedőlt ingatlannak kényszerintézkedés alatt kell állnia, és ez nálunk nem volt meg. Aztán - én a sors kezének tudom be, vagy az OTP Factoring titokban így akart nekünk segíteni - két napra rá hozta a postás az intézkedés elrendeléséről szóló értesítést" - mesélte János, aki nem gondolta volna, hogy egyszer még örülni fog egy ilyen értesítésnek.

A gyerekek mondták a magukét arról, hogy milyen nehéz lesz az iskolát meg a haverokat hátrahagyni, ezért is várták meg a költözéssel az iskolaév végét. A legidősebb lány, a 17 éves Ildikó kollégista Komáromban, a 15 éves Eszter ősszel megy nyolcadikba, a legkisebb gyerek, a 12 éves Bence szintén általánosba jár. Eszter sajnálta a barátait a korábbi lakhelyükön hagyni, de azt mondta: ha minden elkészült a ház körül, áthívja őket egy bulira. Az iskolaváltástól nem fél, azt már megszokta. Megkérdeztük, hogy a fiúját nem volt-e nehéz otthon hagyni, de sejtelmesen mosolyogva azt mondta, hogy neki nincs fiúja. A nővére ezt határozottan cáfolta, szerinte igenis van, de a lányok csak nevettek, mi meg nem boncolgattuk tovább a kérdést.

További képekért kattintson a fotóra! Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Nem csak a gyerekek féltek a váltástól: Jánosnak és feleségének, Ildikónak is stabil munkahelye volt, amit nehezen adtak fel. Az apa egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél szerelt össze egyszerűbb autóalkatrészeket, az anya pedig egy kórházban takarított: "Nagy ugrás volt ez a semmibe, de meg akartuk lépni. Tudtuk, hogy annál, mint ami van, csak jobb lehet."

Zsalugáterről álmodoznak

A házban még óriási a felfordulás, a három gyerek ott szorgoskodott, ahol tudott, szerelték össze a bútorokat, pakoltak az egyelőre - szekrény híján - még kissé kezdetleges konyhában, a legidősebb lány darált húst melegített a földön álló mikróban. Az udvaron székek, fagyasztó és a házból még kiszorult bútorok. "Nem mondom, hogy nem lenne jobb tíz négyzetméterrel több, de majd osztunk, szorzunk, hogy mindennek meglegyen a helye" - nevetett János, akit cseppet sem zavar, hogy most még káosz van, mert új otthonát csodaszépnek látja így is. Ezért is haragudott - ahogy ő nevezte - a médiás lejárató kampányra: "Hát így néz ki egy gettó? Ez egy nagyon szép lakópark."

A ház már ki volt jelölve a családoknak, Jánosék azonban teraszosat szerettek volna, így tudtak egyezkedni, és végül azt kaptak. Ez elsősorban az édesapa miatt volt fontos, mert elektromos kerekesszékkel közlekedik, így csak rámpán tud feljutni a bejárati ajtóig. Arra is ígéretet kaptak, hogy kibontják a fürdőszobába eredetileg beépített kádat, és zuhanykabint tesznek a helyére, ezzel könnyítve a fürdést.

Az ócsai önkormányzat a család szerint sokat segít. Most például közmunkások dolgoznak a hőségben: fákat ültetnek, és minden ház kertjében elvetettek burgonyát. Ez utóbbiból "az idén már nem lesz semmi" - mondta János, de krumplin kívül is vannak terveik bőven. Veteményest szeretnének, az egyelőre még kopár homokos talaj helyett füves részt, a hátsó udvarba gyümölcsfákat. "Cseresznyével szeretnénk kezdeni, és az érés idejétől függően, az ősszel termő almáig minden fajtát ültetnénk." A kívánságlista ezen a ponton nem állt meg: "ha egyszer lesz rá pénzünk, szeretnék zsalugátert az utcafront felőli két ablakra, meg muskátlikat. Az nagyon tetszene" - ábrándozott János, és szinte látszott is az arcán, hogy valahol nagyon távol jár, amikor erről beszél.

További képekért kattintson a fotóra! Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A barátkozás az egyelőre még nagyon foghíjas szomszédságban nem indult meg, mindenki a pakolással van elfoglalva. A családapa azonban bízik benne, hogy beindul az élet, ha már minden pályázó itt lakik. Szerinte a lakóparknak van jövője, a nyertes családokra - köztük magukra is - egyfajta próbaként tekint: "Ha mi itt összecsiszolódunk, tudunk előrelépni, kialakul egy jó közösség, akkor lehet folytatása a programnak."

Mit bánják az anyagi csődöt

A házért havonta 16 500 forintot kell fizetniük, ebben benne van az ingatlanbiztosítás is. A rezsit is a család állja: a víz- és a villanyóra kártyás, ami a családfő szerint nagyon jó, mert spórolásra ösztönöz. "Nem úgy, hogy akkor majd kevesebbet fürdök, hanem odafigyelek, hogy ki legyen húzva a tévé, ha nem nézzük" - nevetett. Az internet is ki van építve, de a családot ez egyelőre nem érinti, mert nincsen számítógépük. "A gyerekeknek megígérte a nagynénjük, hogy kapnak egyet, utána majd lehet netezni" - mondta az apuka.

De honnan volt pénzük ilyen szorult helyzetben a költözésre? A család egy autót bérelt, amibe megpróbáltak mindent bezsúfolni, és a barátaik is segítettek. "Így azért olcsóbb volt, mint ha költöztetőket kértünk volna fel." A pénzt nehezen szedték össze, most teljes csődben is vannak, de nem bánkódnak, mert hamarosan jön a férfi rokkantnyugdíja, és a felesége utolsó fizetése is megérkezik szerdán. Addig meg kibírják valahogy.

Egyelőre nagy a káosz, de péntekre szeretnének elkészülni, akkor érkezik ugyanis az első látogatójuk: János idős édesanyja. Van azért olyan is, ami nem tetszik nekik. Például a rengeteg és nagyon idegesítő légy, amiktől szinte lehetetlenség megszabadulni. Fújják őket légyirtóval, de "haszna nem sok van, meg már ki is ürült a flakon".