Először egy jelzőlámpát döntött ki, majd két embert elsodort a villamosmegállóban egy autós hétfő délután a XIX. kerületben - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A Nagykőrösi út és a Határ út kereszteződésében történt baleset után a személyautó sofőrjét csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az összeroncsolódott járműből. A mentők a sofőrt és az elsodort két embert kórházba szállították - tette hozzá.
A Budapesti Közlekedési Központ a honlapján azt írta: forgalmi ok miatt a 3-as villamos a Gubacsi út és a Nagykőrösi út között, az 52-es villamos a Határ úti megálló és Jókai Mór utca között nem közlekedik, a szakaszokon pótlóbuszok járnak.