Én sosem verem a nőt, mert ő ad kenyeret a számba

A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk a nyíregyházi Huszár-telepre és a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-ra, ahol a magyar nők állnak. Beszélgettünk prostituáltakkal, az őket segítő civilszervezetekkel, rendőrökkel, magyar és svájci szociális munkásokkal és olyan nővel is, aki abbahagyta. Első utunk a nyíregyházi Huszár-telepre vezetett, itt találkoztunk Rolival, aki lányok futtatásából élő strici.

Egy sétatéri korcs érdeklődve figyeli, mi történik a ház oldalában, ahol egy csoport férfi bográcsban főz valamit. Körülöttük kisgyerekek ugrálnak, pár méterrel odébb egy cigányasszony a csecsemőjét tartja a karjában.

A jobb napokat is látott nyíregyházi Huszár-telepen vagyunk, ami az 1800-as évek végén még egészen más képet festett: kackiás huszárok és pompás lovaik parádéztak itt. A második világháború után aztán pártfunkcionáriusok költöztek be a soha nem létezett Guszev kapitányról átnevezett Guszev-telepre, manapság pedig már "a Huszár-telep nem sokban különbözik a párizsi vagy riói külvárosoktól" - mondja Tusják Zoltán, aki családsegítőként dolgozott itt évekig. A telepnek két főutcája van, az egyik a Viola, a másik a Dália, ezekből ágaznak a kisebb utcák. Az egykori lovassági laktanya emeletes épületeit kis kertekkel körülvett házak övezik, több közülük régen istálló volt. Állapotuk változó: előfordul, hogy egy házban egy szegényes, de takaros lakás szomszédságában feldúlt hajléktalantanya van. Pontosan nem lehet tudni, mennyien laknak a szociális bérlakásokban, a becslések szerint 1200-1500 ember él a telepen.

Nyíregyházán itt a legmagasabb a munkanélküliség, különösen a romák körében. A legtöbb család mélyszegénységben él, a felnőttek szakképesítés, munka és munkatapasztalat nélkül. "Hogy egyáltalán élnek, az főleg a szociális támogatásoknak, azon belül is a gyerekek után járó támogatásnak köszönhető" - mondja Szoboszlai Katalin, a nyíregyházi Periféria Egyesület elnöke. Valami elmozdulás azért érezhető: egyre többen járnak a telepről közmunkára, idénymunkára. A szociális segély a munkanélkülieknek közmunkához kötött, így nincs is más választásuk. Háztartásonként gyakran harmincezer forint jut 4-5 ember havi megélhetésére, a családi pótlékkal együtt. A szociális támogatás és a közmunka mellett pedig az elmúlt időszakban olyan, a munkába állást segítő program indult a telepen élőknek, ami képzéssel segíti a munkavállalást. A legtöbben így is a nyomor szélén élnek.

A nők nagy része nem dolgozik, otthon van a gyerekekkel. Még ha valaki az uramnak vagy férjemnek nevezi is a párját, ritka a házasság, sok nő élete első férfiját hívja a férjének függetlenül attól, hogy van-e erről papírja vagy nincs. A lányok közül sokan kiskorúként lesznek anyák, ilyenkor a nagymama lesz a gyám.

A kamatos pénz hálójában

Az egyik leggyakrabban hallható kifejezés itt a kamatos pénz, ami valamilyen módon minden itt élő ember életének a része - és szoros összefüggésben van a prostitúcióval. "Tartozik pénzzel a család mondjuk egy cigányoligarchának. Ezt vissza kell fizetnie. Ha nem tudja visszafizetni, megegyeznek, hogy kiviszik a lányt vagy az anyát Svájcba vagy Amszterdamba, a gyerek pedig itthon marad. Vele sakkban tudják tartani az anyát" - vázol fel Tusják egy lehetséges utat. Azt nem lehet tudni, hogy a telepről pontosan mennyi ember élete kötődik a prostitúcióhoz, van, aki tíz százalékra tippel, más ennek többszörösére. Bár a telepeken élő romák nem alkotnak homogén közösséget - nem is hallunk cigány szót -, mégis zárt világ ez, nem szívesen beszélnek kifelé az ügyes-bajos dolgaikról.

A prostitúció azért is tabutéma, mert az anyák legnagyobb félelme, hogy állami gondozásba kerülnek a pulyák, azaz a gyerekek. Sok közülük enyhén magatartászavaros, jövőképük pedig annak felel meg, amit maguk körül látnak: már 11-12 éves fiúk mondogatják, hogy "lesz pénzem, amit kiadok kamatos pénznek, és lesz 2-3 lány, aki dolgozik nekem". A lányok boltosok, manikűrösök, fodrászok akarnak lenni, de sokan közülük mégis az utcára kerülnek. Onnan pedig Amszterdamba, Olaszországba és Svájcba - a kijutáshoz viszont segítségre van szükségük.

A Paradicsomba viszed innen a nőt

Ilyenkor jönnek a férfi családtagok vagy a család ismerősei, akik segítenek, persze nem ingyen. Egyesek szerint a prostitúciót fenntartó rendszer családok laza láncolatából áll, mások szerint hierarchikus felépítésű. Egyik helyi forrásunk 3-4 nagyon jól szituált nyíregyházi cigány férfiról beszél, akik a hierarchiában alattuk álló striciket irányítják, "ezek pedig kőkemény bűnözők, még azok is, akik a hierarchia alján vannak".

Roli ugyan már több mint egy évtizede strici, de önmagában az a tény, hogy szóba áll velünk, azt jelzi, hogy inkább a piramis alja felé helyezkedik el. A harmincas évei elején járó nagydarab fiatalemberrel akkor elegyedünk szóba, amikor kisfiát várja a telepen lévő óvoda előtt. Meg van győződve arról, hogy jót tesz a lányokkal, akiket futtat: "ha kiviszel egy nőt, a Paradicsomba viszed, a saját anyjában nem volt olyan jól. A nőknek ez a legjobb döntés, kimennek, és három hónapig legálisan dolgozhatnak. Egyszerűbb is kimenni, mert itt bevihetik a rendőrök." De más előnyei is vannak szerinte a külföldi munkának: "ott egy szaxiért kap 30-50 frankot, itt a telepen legfeljebb 1500-2000 forintot" (a 41-es út mentén strichelő lányok szerint a helyi tarifák a következők: orális szex, azaz szaxi 3000 forint; szex 4000 forint; a kettő együtt 5-6000 forint).

Roli azt mondja, hogy tizenkét évvel ezelőtt kezdte a munkát, "mert eléggé tetszett. Megkerestem azt az embert, aki az én szememben nagy ember volt, és napi kétezer forintot kért azért, hogy az akkori lánnyal kiállhassunk az útra. Akkor még lehetett állni a városban" - mondja ezt már az egyik jobb állapotú épületben lévő, összkomfortos, de egyszerűen berendezett lakásában, ahol négyen élnek egy szobában. Közben mosolygós felesége Fantával kínál minket.

Kezdetben sokat kellett verekednie, hogy kivívjon valamennyi tiszteletet, de elérte, hogy legyen egy saját utcarésze Nyíregyházán, aztán később Budapesten is futtatott lányokat. "Itt Nyíregyen mindenki ismer mindenkit. De csak azért, mert tudják, hogy strici vagyok, nem félnek tőlem a szomszédok. Jóban vagyunk" - mondja. Nyugodtan beszél, néha elmosolyodik, az ember szemébe néz, és mindez még bizarabbá teszi a helyzetet.

A testvérei leérettségiztek, az egyik ennek ellenére szintén futtat lányokat Amszterdamban. Roli is menne bármelyik pillanatban, csak most éppen nincs olyan lány, aki dolgozna neki. "Az a baj, hogy amikor itt 7000 forintért dolgozom közmunkában, az öcsém meg szól telefonon a nap végén, hogy 400 eurót keresett aznap, akkor kicsit kiakadok. Itt engem csak utcaseprőnek alkalmaznak. A nagyon nagy pénz a kábítószerben és a kurvákban van." Azt mondja, hogy a drogoktól ő mindenesetre távol tartja magát, és a drogos nőktől is: "aljadékkal nem dolgozom. Ha jól akarom érezni magam, józanul is tudok kacagni. Általában azokat szeretem, akik azért mennek, hogy segítsék a családot."

Nagy ideggel jár

Ha megjelenik, a nők állítólag csak ránéznek, és pontosan tisztában vannak azzal, mit akar. "Lemegyek Hevesbe a diszkóba, és látják rajtam, mert nézik, hogy mit keresek ott. És én is tudom, melyik lány szeretne dolgozni, rá van írva" - mondja. Elszegényedett környékeken vagy intézetek közelében nem is kell mást tennie, mint berakni egy L. L. Junior-CD-t, és azonnal felkelti a lányok érdeklődését. "Csak az a baj, hogy már elkezdtek nekem úgy köszönni, hogy csókolom. Amikor elviszem magammal az öcsémet, sokkal egyszerűbb". Ha valakin látja a hajlandóságot, azzal rendszerint szóba elegyedik, aztán a felesége is beszél vele, mert "a nők jobban megértik egymást". A vonatjegyet csak akkor veszi meg a lánynak, amikor már teljesen biztosak benne, hogy bírni fogja a munkát.

Roli többször volt Amszterdamban és Zürichben is. Egy átlagos zürichi napján addig maradt ébren, ameddig a lány dolgozott, ami alatt többször felhívta. Netcaféban vagy egy bérelt lakásban várta a hajnalig tartó műszak végét, általában 3-4 órát aludt. Svájcba rendszerint egy nőt visz magával. Ha most talál egy lányt, már nem utazik vele, mert a svájciak megszigorították az ellenőrzést, "a prostitúció legális, de nem akarnak striciket látni a városban. Ha százszor mész vonattal, abból férfiként százszor visznek be igazoltatni, hiába mondod, hogy tourist. Ha most lenne egy lány, az asszony menne vele, mert nőket kevésbé igazoltatnak." Roli testalkata alapján nem meglepő a svájci rendőrség gyanakvó hozzáállása.

"Ez nagy pszichológia, nagy ideggel is jár" - jelenti ki éppen, amikor beront a szobába eleven, nagy szemű kisfia. Például nagyon fontos a bizalom - folytatja tovább, miközben a fiú leül mellé: "van, aki azt mondja, hogy dolgozni szeretne, de aztán ott kint kiderül, hogy nem is annyira. Van, aki átver." Az első tizenegy évben állítólag nonstop dolgozott, most már ritkábban. "Én úgy szoktam indulni, hogy kéthetezünk. Kimegyünk, aztán két hét múlva megyünk haza, mindenki a saját családjába." Azt állítja, hogy felesben van a lányokkal, azaz a napi bevétel felét meghagyja nekik, de olyan is van - főleg Amszterdamban -, hogy minden nap végén 150 eurót kér. Ha ezt 12 nappal megszorozza az ember - vasárnaponként a lányok többsége nem dolgozik - abból már egy autó ára kijön Magyarországon.

Rengeteg hajmeresztő történetet hallunk agresszív, erőszakos stricikről, és olyanokról is, akik elveszik a nők összes megkeresett pénzét. Amikor erről kérdezzük, Roli széttárja a kezét: "Ha túl rendes vagyok, az a baj, ha az ellentéte, az a baj. De én sosem verem meg a nőt, mert ő ad kenyeret a számba." Időnként a sógornője is besegít neki. Vele is találkozunk, energikus, fiatal nő. "Tessék: mi vagyunk a Família Kft." - nevetnek össze.

Az évek során összegyűlt pénzből Roli egy Nyíregyháza melletti kis faluban házat vett - "az összes pénz elment rá" -, ezért most a házat kiadja, és a családjával visszaköltözött a Huszár-telepre. A kisfiú menne vissza a házba, Roli egyelőre kivár. Egy-két héten belül alighanem akad egy lány, aki megindulna.

(A cikksorozat létrejöttét a Robert Bosch Alapítvány támogatta a "Journalisten vor Ort" program keretében. További cikkünk a témában itt olvasható.)