Ez még nem a világ vége, de már látszik innen

Alig néhány évtizede született újjá, mégis újra gyors sorvadásnak indult Eperjes, amit Mátyás idején még Királyságnak hívtak. Aztán a törökök beszántották az egészet, hogy a szocializmusban újra megpróbálja megvetni a lábát néhány száz ember a csongrádi pusztában. Az eperjesiek szerint nem a hellyel van a gond, hanem az elkényelmesedett emberekkel, akik nem tudnak mit kezdeni a gazdag földdel és a bőséges vadászzsákmánnyal.

Eperjes alig 60 éves, de már bejárta azt az utat, amit a legtöbb kihalófélben lévő falu is: elszegényedett, elöregedett, aki csak teheti, elmegy innen. A Csongrád megye legészakkeletibb csücskében fekvő falu lakosságának 5 százaléka hal meg évente, az egykor 800 fős településen csak feleennyien élnek, az iskolát bezárták, fiatalok alig vannak, romlanak le a lakóházak, a 170 közül jó 25 üres, elmaradt a szennyvízberuházás, alig van helyben munkalehetőség, a tsz utódja keveseket tart el, sokan munkát keresve költöznek távolabbra - sorolja a válságtüneteket Kollár János volt polgármester a kocsmában, szemben a templommal.

Pedig a múltnak akadnak dicső pillanatai, még ha a távolba vesznek is. A település eredetét Mátyás királyig vezetik vissza, megválasztásának tiszteletére alapították a falut, nemes egyszerűséggel Királyság néven. Romjait meg is találták innen egy kilométerre - mutat északnyugat felé a falu határában fekvő halastó partján kialakított takaros kis parkban idősebb Horváth Ferenc, a település mindentudója, aki szerint a régi falu temploma ólomüvegének szilánkjai kerültek elő az ásatásokon.

A halastó barátságos parkja Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A maradványok azonban nem számottevőek, a török hódítás idején elpusztították a falut. Annyira, hogy a mostani település magjai csak az 1940-es években alakultak ki az akkori nagyszabású szociális program, az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) országos lakásépítéseinek idején. A környékbeli tanyákon élő, sok gyerekes családok közül sokan ekkor jutnak megfelelő otthonhoz, három teljes utca épül fel. Ma is áll még néhány ilyen ház, de felismerhetetlenek: mindet átépítették, az utolsót hat éve.

Pünkösdi Kiskirályság

Az első ONCSA-házak építése idején Kiskirályságként emlegetett település az 1950-es években nem maradhatott fenn ilyen néven. 1955-ben már Eperjes faluvá avatására utazik ide az ország legfiatalabban kinevezett miniszterelnöke, Hegedűs András. Ő volt az egyik a két országosan ismert és befolyásos politikus közül, akik valaha is hivatalos látogatásra érkeztek a félreeső településre (a másikra Hegedűs után bő harminc évet kellett várniuk a helyieknek - várjunk hát mi is még egy kicsit kilétének felfedésével).

Mert Eperjes valóban félreesik. Szentestől - amelyhez közigazgatásilag tartozik - 26 kilométerre fekszik, a távolság jó részét aszfaltozott, de folt hátán folt úton kell megtenni. Nem klasszikus zsákfalu, átmegy rajta az út - csakhogy nem vezet sehová. Az egész csak egy 6-8 kilométeres kitérő a Szentestől Kondoros felé vezető alsóbbrendű útról. Kollár Lajos szerint erre tényleg csak az jár, aki ide jön, "ez még nem a világ vége, de már látszik innen".

A világ vége a nyárfasoron túl van Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Sem a falu mindentudója, sem mások nem tudtak idegenek számára is vonzó látványosságot említeni. Egy időben próbálták kiaknázni az északra fekvő szikes pusztákban rejlő turisztikai lehetőségeket, de a helyi védettség alá helyezésen kívül mást nem sikerült elérni. A puszta látványa ottjártunkkor sem bontakozhatott ki: a nyár vége legzivatarosabb napját sikerült kifognunk, a szakadt felhőpászmákat cibáló szél kövér vízcseppeket csurgatott a nyakunkba a Béke utca impozáns nyárfáinak ágairól.

Vándorok

A látványosságok hiánya ellenére akadnak turisták. Ők - bakancsban és hátizsákkal - az országos kéktúra déli szakaszát teljesíthetik erre, Nagymágocs felől Szarvas felé vagy vissza, de megállniuk nincs miért, hacsak nem egy italért térnek be a kocsmába, vagy némi élelemért a közértbe. Még megcsodálhatnak egy emléktáblát, az 1987-es gázgyújtásról a minden másnap nyitva tartó faluház falán. Az utóbbi időben azonban a bakancsosok száma is csökken, Horváth Ferenc a korábbi 8-10 helyett már csak évi 2-3 alkalommal találkozik csoportjaikkal.

A helyiek annál inkább vándorolnának. Elfele. Kollár János szerint a fiatalok körülbelül 20 százaléka marad helyben. Ifjabb Horváth Ferenc is dolgozott sokfelé, külföldön is, de nemrég hazajött, apja tanácsára kipróbálja a libázást, most megéri tollra tenyészteni a szárnyasokat, mellette viszont Orosházára jár targoncázni, a mezőgazdasági gépipari, illetve autóipari beszállító Linamarhoz. A céghez biciklivel és busszal tud eljutni, vagy ha össze tudnak fogni más helyiekkel, akkor közösen, autóval is megéri.

Régen libából is több volt Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Más nem hisz az ingázásban. Egy középkorú nő arról beszél, hogy a nyolcórás munkaidő bejárással együtt 14-16 órás távollétet jelent a családtól, ezért nagyon örült, amikor a helyi boltban talált munkát. Ápolónőként nem érné meg bejárnia Szentesre, "a közlekedést sem térítenék". Elköltözni viszont nem tud, mert bár az ötlet felmerült már, hiába adná el kényelmes, viszonylag jól felszerelt portáját, az áráért semmit sem kapna a városban.

A kert meg a föld

Bolla Lajosné Erzsike lányai más városokban boldogulnak. Az idősödő nő azonban nem bánkódik, életcélja, hogy segítse a gyerekeit. Ezért vállalt annak idején éjszakai műszakot a helyiek által csak zsákgyárnak becézett kendergyárban - amíg a rendszerváltás után fel nem számolták a közel 400 embernek munkát adó üzemet -, és ezért műveli nyugdíjasan is a kárpótlásként kapott 8 hektár földjét, tart állatokat.

"Ha pénzt nem is tudok adni, ennivalót biztos" - ezzel várja haza gyerekeit. Azt mondja, "parasztvilágba született", ebben élt, nem is vágyott soha máshova, vagy üdülni, számára "a kert meg a föld" a fontos, bár bosszantja, hogy a közelmúltban kilopták a traktorjából az új akkumulátorokat.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A közbiztonságra mások is panaszkodnak: a faluban nincs helyben körzeti megbízott, és a mezőőri szolgálatot is felszámolták. Azokat a házakat, amelyek utolsó lakója is elhunyt, temetése után nem sokkal - "tán még a lába ki sem hűlt" - kirámolják - állítja Bolla Lajosné. Ifjabb Horváth Ferenc libái közül is nyoma veszett néhánynak. "Én annak azóta nem köszönök, akit rajtakaptam, hogy vitt el libát, pedig rokon." Ezzel együtt úgy tűnik, nincs túl nagy bizalmatlanság a faluban. A közmunkások által feltűnően tisztán tartott, nyírt árokpartok mögött gyakran tárva-nyitva állnak a kapuk, csengő híján többször is a ház bejárati ajtaján kellett bezörgetnünk, vagy a hátsó udvarig óvatoskodnunk, nagyokat köszönve, hogy felhívjuk magunkra a háziak figyelmét.

Van, aki nem siránkozik. Itt vannak Európa legjobb termőföldjei - állítja az egyik, a helyi viszonyok között menőnek számító gazdálkodó. A nyilvános szerepléstől húzódozik az idős férfi, de azért büszkén mesél szinte teljesen automatizált sertésneveldéjéről és méheiről, meg is mutatná, ha nem akarnánk lefotózni. Azt is megjegyzi, hogy "a magyar falu leállt, nem termelnek, mert sokan csak a sült galambot várják", pedig szerinte aki dolgozik, talál pályázati lehetőséget, és tud is egyről a kettőre jutni.

Horváth Ferenc, a falu mindentudója Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Idősebb Horváth Ferenc szerint is "urasan meg lehetne élni" a legjobbak közé sorolt bácskaival is vetekedő, 42-43 aranykoronás értékű helyi földet művelve, "csodálatosan termékeny, ha az ember nem felejt el vetni". A fő probléma, hogy a földeknek alig van helyi gazdájuk, tízen vannak, akik sajáton gazdálkodnak, pedig szerinte 20-30 hektár búza- és kukoricatermeléshez kapcsolódó állattenyésztéssel, "bőrbe töltve adva el a gabonát" jól ki lehet jönni. A falu határa jó vadászterület: van őz, nyúl fácán, róka, igaz, a Szarvas felé eső egykori rizstelepek idején gyakori vadkacsazsákmány már a múlté.

Az ünnepélyes gázgyújtás

Horváth azt állítja, ő maga sokat biztatta a helyieket a tsz - amelynek annak idején a megyében először volt női elnöke - felszámolásakor, hogy vegyék ki földjeiket, de az emberek többsége nem merte megtenni. Ez szerinte egyértelműen a régi rendszerben elkényelmesedett hozzáállás miatt volt. Így sokan most is az utód mezőgazdasági részvénytársaságban tartják földjeiket járadékért, de az rt. "osztalékot még egyszer sem fizetett".

A megye első női tsz-elnöke nemcsak azzal vétette magát észre, hogy nőként vezette a társaságot, Horváth szerint ő volt az, aki kijárta, hogy a szomszédos és nagyobb Fábiánsebestyént is megelőzve bevezessék a gázt a faluban. 1987-ben tartották az ünnepélyes gázgyújtást, amiről a faluház emléktáblája is szól. Az ünnepi fáklyát nem kisebb személyiség, mint a másik idelátogató országos felsővezető, az akkor ipari miniszter Kapolyi László gyújtotta meg. Kapolyit helikopterrel hozták a fővárosból, és félórás beszédet mondott, amelyben megemlékezett Veres Péter népi íróról, akiről a faluházat elnevezték.

Állandó látogatók Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mire ide jutunk, az idő is kitisztul Eperjes felett, és a késő délutáni napsütés előcsalogatja a falu állandó és visszatérő turistáit: a szomszédos Gádorosról pusztán egészségi célból kollektíve átbicikliző nyugdíjas asszonyokat. Majd mindennap megteszik az oda-vissza 15-16 kilométeres utat, a halastó sarkánál kicsit beszélgetnek, elszívnak egy cigit, mennek vissza. "Legalább jár a lábunk" - jegyzik meg elmenőben.

Kismagyarország

Az Origo Kismagyarország sorozatában olyan településekre látogatunk el, amelyek szinte sose kerülnek be a hírekbe, mert helyzetükből, méretükből vagy jellegükből adódóan nem történik itt éppen semmi országos jelentőségű esemény. Ezeknek a településeknek a nevét az ország legfeljebb akkor ismeri meg, ha valami horrorisztikus bűncselekmény vagy égbe kiáltó botrány történik. Véletlenszerűen kiválasztott településeken keressük azokat a helyi történeteket, arcokat, személyes sorsokat, amelyek akkor is izgalmasak, ha nincs éppen sikkasztás vagy pedofilbotrány a faluban. Néhány jó sztori, érdekes, vagy nap mint nap becsülettel küzdő ember minden településen van, mi pedig bemutatjuk őket.

Nézze meg, hol járt eddig a Kismagyarország!