Ahol a boltos is pszichológus

Vágólapra másolva!

A fiatalok eltűntek, a külföldiek viszont elárasztották a tüchtig kis vas megyei települést, ahol egykor IV. Károly király is megszállt, ma pedig minden harmadik ember pszichiátriai eset. Az elmegyógyintézet lakói a helyi boltosban lelnek lelki támaszra, bár ezt nem mindig nézi jó szemmel az otthon vezetése. Mi hír Magyarország elfeledett településein? Sajtoskálon jártunk, ahol ma már senki sem készít sajtot.

Fekete Emese

Vágólapra másolva!

Vas megye Kismagyarország

"Ezek csak sétálgatnak, nem dolgoznak, jól elvannak" – mutat Sajtoskál két, külföldről oda települt lakosára Irma néni, ahogy a német férfi és magyar felesége jókora kutyáikkal elhaladnak mellettünk.

"Régi vagyok én már, voltam tűzoltó, KISZ-titkár, kommunista, minden” – mondja az egyébként szintén nem oda született, horvát anyanyelvű, de már 1958 óta Sajtoskálon élő nyolcvanéves asszony, aki kérdés nélkül is mesélni kezd a faluról. Így hamar megtudjuk azt is, hogy a német-magyar páros nem az egyetlen bevándorló, Sajtoskálon különösen sok külföldi vett házat.

A Sajtoskálon készült galériánkért kattintson a fotóra! Fotó: Hirling Bálint - Origo

Számon tartanak egy teljes ukrán sort, vannak itt Oroszországból is, meg Csehországból, Ausztriából, Németországból, Svájcból, Belgiumból, Hollandiából, Franciaországból, igaz, a franciáknak házuk nincs, csak egy telkük van. Mindezt már a polgármester szedi össze akkurátusan, aki szerint más magyarázat nem nagyon lehet, mint hogy Bükfürdő közelsége vonzza a betelepülőket. Vagyis inkább vonzotta, a legnagyobb hullámban 15-20 évvel ezelőtt érkeztek a külföldiek. A többségük nem lakik állandóan Sajtoskálon, csak nyárra, vagy pár hétre-hónapra jön, és kihasználja, hogy Bükfürdő 6 kilométerre, a Fertő tó bő fél órára van, de Sárvár és a Balaton is gyorsan elérhető.

Aki ebből azt gondolná, hogy a faluban izzik a levegő, pezseg az élet, az téved. Sajtoskál mintha túl lenne már a zenitjén. A középkorban a sajtkészítőiről és a sajtvásárairól volt híres, de a fénykora később, a 19. században és a múlt század elején volt. Akkor a környék egyik legjelentősebb településeként ismerték, itt élt a nagybirtokos Rupprecht család: cukorgyárat üzemeltettek, amihez a krónikák szerint a gyarmatokról hozták a nádcukrot, óriási földjeik voltak, kastélyukban 1921 októberében egy éjszakára IV. Károly, az utolsó magyar király is megszállt. Ez már épp akkor történt, amikor hivatalosan nem volt király, de egy második, egyben utolsó puccskísérlettel megpróbálta visszaszerezni a trónját, csak nem járt sikerrel.

„Csendes, nyugodt falu ez” – zökkent vissza minket a jelenbe Gyuri, a boltos, akihez azért tértünk be, hogy egyáltalán élő emberrel találkozzunk. Hétköznap délelőtt ugyanis szinte kihaltak Sajtoskál szépen gondozott, virágos portáktól övezett utcái. Iskola nincs, igaz, gyerekek se nagyon, a felnőttek meg elmentek a környékre dolgozni. A legtöbben eljárnak Kőszegre, Sárvárra, Sopronba vagy Ausztriába, mert „aki akar, az tud dolgozni”, ezt már reggel megtanultuk a kocsmában, ahol mi a kávénkat, egy szomszédos falubeli meg az első sörét itta meg 10 óra előtt pár perccel. Itt, meg a boltban van némi forgalom, jönnek a törzsvendégek: a Rupprecht-kúria mai lakói, a falu betegei.

Az egykori kastélyban ugyanis durván hatvan éve pszichiátriai intézet működik, ma nagyjából 150 embert ápolnak itt. A falu 450-es összlétszámához képest ez nem elhanyagolható, azt jelenti, hogy Sajtoskálon statisztikailag minden harmadik ember pszichiátriai eset. Van, aki több évtizedet húz le itt, de a kevésbé súlyos állapotú páciensek nappal szabadon járhatnak-kelhetnek a faluban. Ez nem jelent óriási mozgásteret – Sajtoskálnak három nagyobb utcája van, néhány kisebb mellékutca, egy szép horgásztó, amelyet látványtóként is emlegetnek, a Metőc-patak, a hozzá levezető Metőc sétánnyal (az elnevezés kicsit fellengzős), egy frissen felújított, 800 éves templom, és egy szintén frissen rendbe hozott, kivilágítható focipálya. „Két bolt van, oda járnak ki, nekik ez a szórakozás” – mondja az ápoltakról az egyik vezető, miközben körbekalauzol minket az intézetben és a hozzá tartozó gyönyörű ősfás parkban.

A Gyuri boltjában (a helyi Coopban) eltöltött fél órában mi magunk is több beteggel futunk össze, némelyiküket egy ápoló, helyi szóhasználattal „mentálos” kísér. Nem nehéz észrevenni, hogy a boltos egy kicsit lelki támasz is. Mindenkit névről ismer, beszélget a páciensekkel, az ottjártunkkor betérő Kelement például megdicsérte, mert új szemüveget kapott, szendvicset csinál nekik, ha éhesek, sőt nemrégiben együtt „főztek egy babot” a kertben. Az intézet vezetősége ezt valamiért nehezményezte, az esemény a jegyzőkönyvbe is bekerült.

Az elmeotthon lakói amúgy láthatóan nem forgatják fel a település életét. A boltos szerint könnyen együtt lehet velük élni, ha az ember egy kicsit is toleráns, és normálisan beszél velük. A polgármester is azt mondja, nincsenek komoly konfliktusok a 300 egészséges, állandó lakos és az ápoltak között. A legnagyobb gondot most egy teljesen prózai probléma, a cigarettaellátás jelenti. Amióta a Coopnak és a másik helyi közértnek nincs joga dohányt eladni, de a koncessziót elnyerő benzinkút még nem kezdte el az árusítást, messzire kell menni. Buszra kell szállni a cigarettáért, márpedig ez nem mindenkinek olyan egyszerű az intézet lakói közül.

Ami az óriási fák, a rendbe szedett kertek és a betegek mellett szembetűnik Sajtoskálon, az a fiatalok hiánya. Az önkormányzat mindeneseként éppen kertészkedő Krisztián személyében majdnem ráakadtunk a legfiatalabb falubelire, de később kiderült, 21 évével nem ő a rekorder. Nagyjából vele egyidősek körülbelül tízen vannak a faluban, napközben ők is máshol dolgoznak, és bulizni is inkább eljárnak, úgy látszik, vannak jobb helyek a helyi Ifjúsági Klubnál. Az öregedést mutatja a focicsapat állománya is. A játékosok között 45 éves is akad, és a tabella alapján úgy tűnik, a tapasztalatnak megvan a gyümölcse, a most zajló bajnokságban Sajtoskál a 3. helyen áll, de szeptember végén például 11 gólt gurítottak Tompaládonynak.

A falubeliek azonban igazán nem erre, hanem a sajtfesztiváljukra büszkék, amelyet mindig augusztusban rendeznek, a falunappal együtt, idén kilencedszerre. Az egynapos vásárra ebben az évben már több ezren eljöttek, volt 20 kiállító szerte az országból, mindenki bemutathatta a saját házi készítésű sajtját. Kis szépséghiba, hogy Sajtoskálon ma senki nem készít sajtot, ez már a múlté, így ők csak a házigazdák. Ha sajttal nem is foglalkoznak, gazdálkodni azért gazdálkodnak – ottjártunkkor a polgármester éppen kukoricát készült aratni, az egyik holland betelepülő állatokat tenyészt, és lovardája is van, Irma néni pedig a kertjében termő dióval foglalatoskodott. „Reggel megtörtem, délután puccantom” - jelölte ki magának az aznapi feladatot, majd „ezt még elmondom, aztán tűnés” felkiáltással mondott még valamit a dió áráról, eladhatóságáról, a helytállásról és a fiatalságról. Aztán tényleg elbúcsúztunk. Ősszel igen sok a munka, folyton dolgozni kell.

Kismagyarország

Az Origo Kismagyarország sorozatában olyan településekre látogatunk el, amelyek szinte sose kerülnek be a hírekbe, mert helyzetükből, méretükből vagy jellegükből adódóan nem történik itt éppen semmi országos jelentőségű esemény. Ezeknek a településeknek a nevét az ország legfeljebb akkor ismeri meg, ha valami horrorisztikus bűncselekmény vagy égbe kiáltó botrány történik. Véletlenszerűen kiválasztott településeken keressük azokat a helyi történeteket, arcokat, személyes sorsokat, amelyek akkor is izgalmasak, ha nincs éppen sikkasztás vagy pedofilbotrány a faluban. Néhány jó sztori, érdekes vagy nap mint nap becsülettel küzdő ember minden településen van, mi pedig bemutatjuk őket.

A térképre kattintva a sorozat korábbi részeit olvashatja.