Mi nem vagyunk rosszak, rendesek vagyunk mindenkihez

Nem értik a Bélapátfalván élő fogyatékosok, miért utálják ki őket Szilvásváradról. Ők csak egy olyan helyen szeretnének élni, ahol megfőzhetnek egy pörköltet, vagy saját bútoraik lehetnek, mert ahol most élnek, ott még a vécére is várni kell. Tényleg olyan félelmetes Ricsi, a 23 éves mozgássérült és vak fiú?

„Ez a környezet számukra nem optimális” – mondta egy férfi egy augusztus végén tartott közmeghallgatáson Szilvásváradon, hatalmas tapsvihar közepette. A téma a szomszédos településen, Bélapátfalván élő fogyatékosok költözése volt. Egy kormányzati program keretében a bélapátfalvai intézetben élő 150 fogyatékos ember nagy részét újonnan vásárolt, kisebb háztartásokba költöztetnék a környező falvakba. Szilvásváradon négy lakóházba költöznének be, a helyiek azonban aláírásgyűjtésbe és heves tiltakozásba kezdtek ez ellen.

Van, aki a gyerekeit félti, más azt mondja, hogy a fogyatékosok el fogják riasztani a turistákat a boltjából. Többen kikérték maguknak, hogy még azt sem tudják, miért fogyatékosak ezek az emberek, és nem tájékozatták őket időben a költözésükről. A helyi önkormányzat a tiltakozás miatt egy közleményt is kiadott, amelyben azt írják, hogy településen élők nagy része nem támogatja a költözést, és azt kérik a bélapátfalvai fogyatékosotthon fenntartójától, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, hogy Szilvásváradon ne vásároljanak ingatlanokat. A közmeghallgatáson egy helyi erélyesebben fogalmazott, azt mondta, hogy „erre a településre ezek az emberek nem teszik be a lábukat”.

Kik ezek emberek, akiket ennyire nem akarnak a szomszédjukba a szilvásváradiak, és miért szeretnének költözni?

A fogyatékosság nem feltétlenül jelent betegséget

Bélapátfalva határában 1986 óta működik az Idősek és Fogyatékosok Otthona, egy volt laktanyából alakították ki. Bár az intézet rendben tartott – tiszta, és szép udvar veszi körbe –, jelentősebb korszerűsítés nem történt az utóbbi időben. A legjobban egy kórházhoz hasonlít, hatalmas folyósokkal, lakályos kórtermekkel és menzaszerű ebédlővel. Jelenleg 180 idős és 150 fogyatékos embert gondoznak az intézetben. Utóbbiak nagyrészt értelmi fogyatékos emberek, akik között vannak olyanok, akik emellett testi fogyatékosok – mozgássérültek vagy vakok – is

A bélapátfalvi intézet egyik lakója a szövödében Fotó: Tuba Zoltán - Origo

.„Az értelmi akadályozott emberekről azt kell tudni, hogy az átlagosnál jelentősen alacsonyabb az intelligenciaszintjük” – mondta Tóth Erzsébet, az intézet igazgatója. Ez az jelenti, hogy nehezebben tartják a kapcsolatot a környezetükkel, és ez meglátszik a más emberekkel való kommunikációban és az önellátásban is. Van közöttük, aki méhen belüli vagy születés közbeni károsodás következtében, mások baleset vagy betegség folytán váltak fogyatékossá. „A fogyatékosság nem feltétlenül jelent betegséget, csak sajátos szükségletet” – mondta Tóth. Egyesek el tudják látni magukat, kijárnak a faluba, vagy a közeli városokba buszozva meglátogatják a rokonaikat, mások segítségre szorulnak. Tóth szerint azonban nem veszélyes emberekről van szó, „a fogyatékosok inkább jóhiszeműek és szabálykövetők”.

Az intézetben foglalkozásokat szerveznek a lakók számára, sőt az ott élők dolgozhatnak is: az épület saját textilfeldolgozó műhelyében szőnek, vagy az asztalos- és kézművesműhelyben ajándék és dísztárgyakat készítenek. Ezeket az intézet értékesíti, a gondozottak pedig a munkáért pénzt kapnak, ennek egy része térítési díjként az ellátásukra megy, a többit viszont magukra költhetik.

Két vizesblokk jut ötven főre

Csütörtökön délután csendes volt a bélapátfalvai intézet, a lakók többsége vagy a szobájában volt, vagy a folyosón beszélgetett egymással. Ha valaki elment mellettük, hangosan köszöntek neki, néhányan szóba elegyedtek egy-egy arra járó ápolóval, volt, akit meg is öleltek. A foglalkozások nagy része ekkor már lezajlott, de a kézművesműhelyben néhányan még dolgoztak, kérdésünkre pedig lelkesen elmagyarázták, hogy éppen egy tálat készítenek, ami hamarosan megy a kemencébe. „Ki lesz égetve, majd be lesz festve” – mesélte egyikük, mire egy másik hozzátette, hogy szeretik csinálni, mindennap ezzel foglalatoskodnak.

„Közösségben szerettem volna lenni” – meséli a 23 éves Ricsi, hogy miért költözött át majd két évvel ezelőtt a vakok intézetéből a bélapátfalvai intézetbe. A vak és mozgássérült fiú azt mondja, jól érzi magát, barátokat szerzett, és naponta részt vesz a kézművesfoglalkozásokon, mégis lelkesen mesél arról, mennyire várja, hogy többedmagával kiköltözhessen egy lakóházba. „Családi ház lesz, lesz kertünk, tévénk, fürdőszoba, konyha” – sorolta az előnyöket.

Csütörtök délutáni munka a kézművesműhelyben Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A több száz fős tömegintézmény ugyanis nem alkalmas arra, hogy támogassa a lakók önállóságát, vagy hogy olyan figyelmet kapjanak, amilyet igényelnének. A merev intézeti szabályok és a szűkös lehetőségek miatt még olyan tevékenységeket sem tudnak önállóan végezni, amikre egyébként képesek lennének. „Például az itt nem megoldható, ha valakinek kedve támad önmagában bográcsolni, mert akkor mindenkit ki kellene vinni bográcsolni” – mondta Tóth. Szerinte az intézménynek olyan sajátosságai vannak, amelyek miatt a fogyatékos emberek számára jobb lenne, ha kisebb lakóházakba helyeznék el őket. Például az intézetben két vizesblokk jut ötven főre, ebédidőben pedig közel 100 fő ül egyszerre asztalhoz, futószalagszerűen kiszolgálva.

„Itt arra nincs lehetőség, hogy valaki egyéni igénye szerint megsüssön egy palacsintát, vagy akkor menjen át a barátjához, amikor csak akar, azaz olyan jellegű szabadsága legyen, mint nekünk” – mondta Tóth. Az ápolók is könnyebben tudnának az egyes emberekre figyelni egy kisebb háztartásban. Most egy osztályon 10 fő dolgozik, ami azt jelenti, hogy nappal két-három, éjszaka pedig egy ápoló figyel a gondozottakra, míg a 6–12 fős lakóotthonokban ennél sokkal nagyobb figyelmet kapnának az állandóan ott lévő ápolótól. „Ott nem lesz olyan sok dolguk, mint itt” – mondta Ricsi. Például több idejük lenne rá, ha megbetegedne.

Az új bútorok és a pörköltfőzés vonzza őket

Mindenki lelkesen mesélt arról, miért vár, és hogyan készül a költözésre. Hajni 23 éve él az intézetben, az üvegházban dolgozik, ahol paradicsomot és paprikát termeszt. Új lakhelyén ugyanezt szeretné csinálni, és abban is reménykedik, hogy ott majd bútorai, például tévészekrénye is lehet.

„Ott önállóbbak leszünk, ezért lesz jobb” – mondta Robi. Ő szívesen mosna és főzne magára, az intézetben azonban ezt nem teheti meg, de így sem lustálkodik: az idősek otthonában takarít. A leghőbb vágya az, hogy megtanuljon sertéspörköltet csinálni, amit nagyon szeret. „Apumat szoktam mindig figyelni, hogy hogyan csinálja” – mondta. Havonta hazajár hozzá Gyöngyösre.

Robi és Zita egy pár, együtt szeretnének lakóotthonba költözni Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A férfi jelenleg egy szobatársával, a mozgássérült Józsival él egy szobában, új lakhelyén azonban már a párjával, Zitával lenne. Nemrég ismerkedtek meg egy kiránduláson, azóta együtt vannak. A közeli boltba is együtt járnak vásárolni, Robi szerint a boltos már annyira megszokta őket, hogy feltűnik neki, ha egyedül megy, ilyenkor mindig kedvesen érdeklődik Zita után. Józsit azonban kicsit félve hagyja ott. „Attól félek, hogy nem fog neki bevásárolni senki, mert én szoktam neki” – mondta, de az ápolók megnyugtatták, hogy a szobatárs nem marad segítség nélkül.

Többen már azt is kiválasztották, melyik környező településre költöznének szívesen. Van, akit a szép környék vonz, más az egykori falujába szeretne visszamenni. Ági például Bükkszentmártonról származik, kilenc éve került az intézetbe, az édesanyja halála után. A testvére azonban még mindig ott lakik, elsősorban miatta költözne oda, így ugyanis havonta csak kétszer találkoznak, de arra számít, hogy ha ott fog élni, gyakrabban láthatja. „Majd ő jön hozzám, de én is elmegyek” – mondta.

Én nem érzem magam bolondnak

A mozgássérült Terike is készül már a költözésre, párjával, Istvánnal már szekrényt és ágyneműt is vásároltak az új házba. „Jól elleszünk ketten” – mondta, miközben megmutatta a szobáját. Az intézeti lakrész kialakításáról először egy kórterem jut az ember eszébe, Terike azonban otthonosan berendezte a szobát: a padlón szőnyegek, szépen megvetett ágy, a sarokban pedig egy íróasztal, amelyen István szokott festeni. Bár tévéjük és DVD-lejátszójuk is van, Terike mégis a magnót szereti a legjobban, viszi is majd magával, a szekrénnyel és az új ágyneművel együtt, amelyet addig nem is akar használni, „szebb lesz ott”.

„És melyik településre szeretne menni?” – kérdezzük tőle. Rövid hallgatás után azt feleli, hogy „Szilvásváradon ellenezték, ne menjünk, mert mit csinálunk majd a kerttel, lopunk, ilyesmik”. Az ápolók szerint Teri Szilvásváradra akart költözni, mert az egyik kiránduláson nagyon megtetszett neki a falu, amikor azonban megtudta, hogy a helyiek nem látnák szívesen, elbizonytalanodott, és most nem tudja, hogy vajon mehet-e oda. „Nekünk ez fáj, hogy ilyeneket mondanak rólunk” – mondta.

A bélapátfalvaiak sem akarták őket

2012-ben hasonló események játszódtak le Bélapátfalván is, ahol ugyanezen program keretében akartak kilenc lakóházat venni. Az akkori közmeghallgatáson a legtöbb hozzászóló szintén arról beszélt, hogy nem akarják, hogy kiköltöztessék a fogyatékosokat a faluba, szerintük ugyanis ez csökkentené az ingatlanjaik értékét. Azt javasolták, hogy vigyék őket inkább máshová. Az önkormányzat ezután fel is ajánlott egy külterületet a fogyatékosok számára, a többi lakóotthonra viszont azt mondták, legyenek inkább a környező falvakban.

Éva szintén Szilvásváradra akart menni, de most már a közeli Mónosbélen is gondolkodik. Pedig Szilvásváradról származik, onnan költözött át Egerbe, majd az intézetbe. „Szép hely volt, de csak egy konyhánk volt” – mesélte. Leginkább azért várja a költözést, hogy gyakrabban tudjon misére járni a templomba, az intézetben ugyanis csak havonta egyszer tartanak. A szomszédokkal is szívesen megismerkedne, „egy kis szeretet adjanak minekünk azzal, hogy köszönünk egymásnak”. „Mi nem vagyunk rosszak, rendesek vagyunk mindenkihez” – tette hozzá.

Hajni, Éva és Ricsi nagyon várják már a költözést, de nem esik jól nekik, hogy a helyiek nem látják őket szívesen Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az intézetben többen hallottak róla, hogy nem látják őket szívesen Szilvásváradon, és ez láthatólag mindenkit elszomorított. Halkan és bizonytalanul beszéltek a témáról, sokan nem értik, miért nem akarják a helyiek, hogy költözzenek. „Én nem érzem magam bolondnak” – mondta Hajni. Más szerint ezzel tulajdonképpen kigúnyolták őket, pedig ők nem betörők, „olyan emberek vagyunk, mint ők”. Robi azt mondta, hogy neki még az édesapja is hallott a dologról, és nagyon nem tetszett neki. „Nem kell tőlünk félni, mi jó emberek vagyunk” – üzente a szilvásváradiaknak a vak és mozgássérült Ricsi. Készülődni attól még lelkesen készülődnek: a falon egy nagy tábla jelzi, hogy ki kivel együtt és melyik településre szeretne költözni.

Csak első ránézésre furcsák

„Mindig köszönnek, aranyosak” – mondta az intézetben élő fogyatékosokról az egyik közvetlen szomszédjuk, egy idős nő. Az intézet egyik felét ugyanis lakóházak szegélyezik, az ott élők gyakran találkoznak azokkal a fogyatékos emberekkel, akik kijárnak a faluba. Az idős nő szerint sokszor kijárnak csoportosan – ilyenkor az épület melletti virágágyásokat gondozzák –, de egyedül is lehet látni őket. Egyikük gyakran kér tőle kávét, és ő szívesen adna is neki, de ilyenkor mindig visszakozik, „Ica néni, nem szabad, a nővérek megtudják”, majd visszamegy az intézetbe. „Az elején furcsák voltak, de csak első ránézésére” – mondta a nő.

A szomszéd utcában élő két idős férfit szintén nem zavarják, pedig az ő kertjük közvetlenül az intézet mellett van, gyakran látják is az ott lakókat, ahogy az intézeti udvaron sétálnak. „Látni rajtuk, hogy hibásak, de el lehet velük beszélgetni” – mondta az egyik idős szomszéd. Ő a kerítésen keresztül össze is barátkozott egyikükkel, gyakran beszélgettek arról, honnan származnak, egyszer még egy kirándulásra is elhívták, de nem ment velük. „Kenyeret szokott kérni tőlem, hogy később azzal etethesse a csirkéimet” – mondta a szomszéd. Az utcán is gyakran találkozik intézeti fogyatékosokkal, úgy néznek ki, mint bármelyik másik ember, csak az árulkodik a fogyatékosságukról, hogy „összevissza beszélnek”.

Ági a szobájában, ő is várja már a költözést, mert szebben akarja berendezni az új szobát Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Ha segíteni akarunk rajtuk, akkor biztosítani kell számukra az önálló életet” – mondta egy harmadik szomszéd. Hiszen ha el tudják látni magukat, akkor miért ne? – érvelt. Szerinte a társadalomban sokan vannak, akik alacsonyabb szellemi képességekkel bírnak, mint ők. „Az alkoholisták például sokkal kártékonyabbak” – mondta, és hozzátette, hogy nem érti a velük szemben táplált ellenérzéseket.

A közmeghallgatás és az önkormányzat elutasító határozata után pár nappal sajtótájékoztatót tartott a térség országgyűlési képviselője, Horváth László. Bár korábban ő is azt kérte, hogy Szilvásváradon ne vásároljanak ingatlanokat a fogyatékosoknak, itt már arról beszélt, hogy mégis jöhetnek, annyi változtatással, hogy a tervezett négy lakóház helyett csak kettőt vásárolnak a településen.

A bélapátfalvai intézet honlapján jó ideje olvasható egy meghívó „Lépések egymás felé” címmel. A környéken élőket invitálják az intézetbe, hogy találkozzanak és ismerkedjenek meg az ott lakókkal, az igazgató szerint ezt a meghívást az adott településeken, például Szilvásváradon is kihirdették, de nem jött senki se.

Költözés hét milliárd forintból

Ma Magyarországon közel száz nagy létszámú, fogyatékosokat gondozó szociális intézmény van, mintegy 12 ezer férőhellyel, holott törvény rendelkezik arról, hogy az 50 főnél nagyobb létszámú intézményekben élő fogyatékosok számára több kisebb létszámú lakást kell létrehozni. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy pályázat keretében 7 milliárd forintot osztott szét erre a célra, ezen a pályázaton nyert a bélapátfalvai intézmény is.

A tervek szerint 15 darab lakóházat vásárolnának meg és újítanának fel a környező településeken: Bükkszentmártonban, Bélapátfalván, Mónosbélben, Szilvásváradon és Nagyvisnyón. A lakóházak kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a fogyatékos emberek minél szélesebb társadalmi környezetbe érkezzenek, például legyen a közelben orvosi rendelő, buszmegálló.

A költözést „komplex szükségletfelmérés” előzi meg, amelynek lényege, hogy felmérjék, ki milyen szintű segítséget igényel, és mennyire alkalmas az önálló életre. A cél az, hogy mindenki csak annyi támogatást kapjon, ami a szükségleteihez illeszkedik, se többet, se kevesebbet. A felmérést a költözés után évente megismételnék. Az első lakók 2015-ben költöznének.