A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Évekig ülnek majd börtönben a játék pisztolyos rablók

Vágólapra másolva!
Hét és hat év letöltendő fegyházra ítélték azt a két huszonéves fiatalt, akik tavaly kiraboltak egy élelmiszerboltot Vámospércsen.
Vágólapra másolva!

J. Tamás és V. Norbert évek óta ismerték egymást. Rossz anyagi helyzetük miatt határozták el, hogy valahonnét pénzt szereznek maguknak.

Végül 2012. szeptember 12-én rabolták ki a boltot. Két réteg ruhát húztak magukra, hogy a támadás után könnyen megszabadulhassanak a felső rétegtől, és így nehezebb legyen az azonosításuk. J. Tamás elsőrendű vádlott intézte a rablást, míg társa a közelben várakozott. 212 ezer forintot zsákmányoltak.

Úgy időzítettek, hogy még elérjék a 15 óra 40 perckor Debrecenbe induló távolsági buszt. Hiába állították meg a járművet a rendőrök, a tettesek személyleírása nem egyezett a buszon utazókéval. A rablókat csak később fogták el. A rendőrség – a későbbi házkutatásokkor – lefoglalta az elrabolt pénz egy részét.

A Debreceni Törvényszék a két elkövetőt bűnösnek találta. Az elsőrendű vádlottat 7, a másodrendű vádlottat 6 évre ítélték fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt. Az ítélet nem jogerős. Az elsőrendű vádlott ügyvédje enyhítésért, a másodrendű vádlott ügyvédje elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!