A közlemény szerint a választópolgároknak joga van tudni, hogy a frakcióvezető hogyan tudott négy év alatt ilyen mesés ingatlanvagyonra szert tenni. Rogán Antal azt mondta, hogy a második gyerek miatt vettek még két szobát, és azt szándékozták összenyitni a másik lakással. A tulajdoni lap szerint azonban az egyik lakás a B lépcsőház 1. emeletén, míg a másik a C lépcsőház 3. emeletén van.
Rogán Gaál Cecíliának, Rogán nejének a saját nevén is van egy lakása ugyanabban a lakóparkban, egy 141 négyzetméteres lakás 52 százaléka az övé. Mindkét lakást hitelből vásárolták, a tulajdoni lapok alapján Rogánnak 111 ezer euró (mintegy 34 millió forint), nejének 30 millió forint hitel van bejegyezve a lakásra. Az Együtt-PM felszólítja a politikust, hogy feleljen arra a kérdésre is, miért van szüksége neki és nejének két külön lakásra ugyanabban az épületben. Miből fizeti felesége a 30 milliós jelzálog részleteit, ha semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik? Az Együtt-PM Szövetség vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Rogán Antal és Rogán Cecília ellen.