Kilenc határrendészt és egy pénzügyőrt jogerősen kétéves börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla. A gyulai határátkelőhelyen szolgáló vádlottak török kamionsofőröktől fogadtak el kenőpénzt.
A határrendészek 2010-ben alappal vagy mondvacsinált indokokkal szabálysértést állapítottak meg a belépésre jelentkező kamionosoknál, majd szóltak a tolmácsnak, aki telefonon felhívta a sofőröket. A tolmács azt mondta nekik, fizessenek, ha meg akarják úszni a büntetést. A vádlottak 15 alkalommal vettek át a kamionosoktól 10 és 100 euró közötti összeget.
A bűncselekményeket a vádlottak telefonját lehallgatva derítette föl a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
A bíróság valamennyi vádlottal szemben az átvett kenőpénz nagyságával megegyező vagyonelkobzást rendelt el, a rendőröket pedig a határrendészeti foglalkozás gyakorlásától is eltiltotta. A vesztegetést beismerő kamionosokra korábban, jogerősen megrovást szabott ki a Gyulai Törvényszék. A török sofőröket a pénz átadására telefonon rábíró tolmácsot négy év börtönre ítélte a bíróság.
Hegedűs István tanácsvezető bíró szerint az ítélőtábla gyakorlata egységes abban, hogy a vesztegetést elkövető hivatalos személyekre – az összeg nagyságától függetlenül – szabadságvesztés büntetést szab ki.
A büntetés végrehajtását négy vádlott esetében fölfüggesztette az ítélőtábla.