Budapest és az FKF Zrt. vezetése már 2011-ben döntött arról, hogy a körutak és a nagy bekötő utak mellett, azok környékén is, reggel hét előtt begyűjtik a szemetet. Nemrég ugyanazon a reggelen a budai Logodi utcából és a pesti Bródy Sándor utcából is olyan panasz jutott el az Origóhoz, hogy szemeteskocsi okozott torlódást reggel nyolc után. Megkérdeztük az esetről az FKF-t is, hiszen mindkét útszakasz főútvonalak mellett fut.
Az FKF szerint a szabály most is él - a nagykörutak és a fővárosi bekötő utak vonalán reggel 7 óra előtt és 10 óra után járnak kukásautóik - egy-két esetet leszámítva, nem is kapnak lakossági panaszt a dugók miatt.
A társaság honlapján talált közlemény megmagyarázhatja a torlódást: karbantartás miatt szeptember 8 és 15 között leállt a rákospalotai Fővárosi Hulladékhasznosító Mű. A budapestiek szemetét ezalatt a pusztazámori központba szállítják és dolgozzák fel. Ez felboríthatja a szemétszállítás napirendjét, a leállás alatt a szokásosnál később üríthetik a kukákat.
A közterület-fenntartó szerint ugyanakkor a hulladékégető karbantartásával járó késések nem érintik a reggel 7 óra előtt bejárt zónákat. A Logodi és Bródy Sándor utca esetleges torlódásait inkább szabálytalanul parkoló vagy éppen rakodó járművek okozzák, amiket kukás autó nem tud kikerülni a szűk területen - állítja az FKF.
A társaság minden reggel ötkor, 270-280 kocsival kezdi meg a szemétbegyűjtést - 830 ezer fővárosi háztartás szemetét szállítják el hetente egyszer vagy többször, a lakóterület beépítettségétől függően. Mint levelükben írják, az FKF-nek nincs kapacitása arra, hogy reggel 7 óra előtt a főútvonalakon kívül másutt is kiürítsék a kukákat.