A belügyminiszter – összhangban a kormány és a magyarországi parlamenti pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalásaival – megállapította, hogy a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk az alaptörvénybe ütközik, ezért a konferenciát betiltja.
Pintér Sándor felszólította a konferencia rendezőit, álljanak el minden további szervezéstől. Papp Károly országos rendőrfőkapitányt pedig arra utasította, hogy a rendezvényt – törvénysértő volta okán – minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg, és kezdeményezze a konferencia "közismerten rasszista nézeteket terjesztő előadóival szemben" a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelését.
"Magyarország Alaptörvényének rendelkezései szerint a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának megsértésére, illetve a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére" – hangsúlyozta közleményében a BM. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg a konferenciát.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a múlt hétfőn tudatta az MTI-vel: a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát. A magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallásuk, származásuk miatt sértő szerveződéstől, így a Budapestre tervezett radikális konferenciától is – írták a közleményben.
A tervezett rendezvény ellen korábban tiltakozott az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció is, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja pedig szerdán követelte, hogy tiltsák be a konferenciát. A budapesti Larus Rendezvényközpont, amely eredetileg otthont adott volna jövő szombaton az eseménynek, a hétvégén azt közölte: szerződést bontott a fővárosba tervezett konferencia szervezőivel.
Indoklásukban úgy fogalmaztak: az október 4-ére szervezett rendezvény szellemisége nem felel meg a demokratikus, polgári elveknek.