A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Öngyilkos merénylő robbantott a szíriai felkelők gyűlésén

Vágólapra másolva!
 Egy robbanás megölte kedden az egyik legnagyobb szíriai felkelőcsoport több tucatnyi vezetőjét, köztük a csoport vezérét is - jelentették megfigyelők és ellenzéki aktivisták.
Vágólapra másolva!

Az Ahrar as-Sam brigád nevű iszlamista csoport mintegy 50 vezetője az északi Idlíb tartományban tanácskozott, amikor a robbanás bekövetkezett. A különböző források szerint 28-40 ember vesztette életét, köztük a vezérük, Haszan Abud is.

A SANA kormányhírügynökség szerint egy öngyilkos merénylő robbantotta fel a gyűlést Ram Hamdan település közelében.

Az Ahrar as-Sam ultrakonzervatív iszlamista szervezet, de szemben áll az Iszlám Állam nevű, még szélsőségesebb milíciával. Az Iszlám Front nevű szövetség vezető tagja volt, amely állítólag ötvenezer harcosra számíthatott, mielőtt a szélsőségesek egy éve egymás ellen fordultak. Azóta meggyengült és az AP amerikai hírügynökség szerint a pénzügyi forrásai is kiapadtak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!