Két éve még csak egy, tavaly kettő, idén pedig már hárommilliárd forint a szociális tűzifa-keret. Németh Szilárd bejelentése szerint nem csupán annyi az újdonság, hogy ezt ezentúl szénre is fel lehet használni.
A korábbitól eltérően már nem csupán a kétezer, hanem az ötezer lakosnál kisebb települések is pályázhatnak, és az sem feltétel, hogy a falu elmaradott legyen.
Kiemelte: tavaly több mint 1600 település vett részt a programban, és az érdeklődés az idén is rendkívül nagy.
Újdonság az egyéni tűzifa-vásárlási lehetőség is. A képviselő elmondta, hogy tíz köbméterig tíz százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak magányszemélyek tűzifát – a kormányzat becslései szerint ezzel a családok 15-20 ezer forintot spórolhatnak meg ebben a fűtési szezonban.
Az Origo kérdésére, várható-e újabb rezsicsökkentés, és ha igen, mikor, Németh Szilárd nem adott egyértelmű választ. Mindössze annyit mondott: a cél az, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb az energia az Európai Unióban.