Közmunkásként folytathatja a hólapátoló polgármester

Daraboshegy
Vágólapra másolva!
Fáradtság és helyi ellentétek is hozzájárultak ahhoz, hogy négy magyarországi településen nem lesz polgármester-választás október 12-én. Az érintett falvak nem maradnak vezető nélkül, mivel a hivatalban lévő polgármester folytatja egészen a következő időközi választásig.
Vágólapra másolva!

Négy polgármester- és két képviselő-testületi választás marad el a hétvégi önkormányzati választáson. Ez nem jelenti azt, hogy az érintett településen nem lesz voksolás, mivel a megyei listákra és képviselőkre szavazhatnak majd a helyiek.

Jelölt hiányában nem lehet polgármester-választást tartani a Zala megyei Valkonyán, a Vas megyei Daraboshegyen és Tanakajdon, valamint a Tolna megyei Aparhanton. Négy évvel ezelőtt valamennyi településen meg lehetett tartani a polgármester-választást.

Legközelebb 2015-ben szavaznak

Október 12-én elmarad a képviselő-testületi választás a Baranya megyei Kishajmáson és a Vas megyei Tanakajdon, ahol nem indult annyi jelölt, ahányat meg lehetne választani. Négy évvel ezelőtt szintén két településen nem lehetett megtartani a képviselő-testületi választást: akkor a Zala megyei Salomváron és a Győr-Moson-Sopron megyei Tápon nem volt szavazás.

Csak jövőre szavazhatnak újra Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Azokon a településeken, ahol nem választanak polgármestert, a hivatalban lévő személy folytatja a munkát egészen a lehető legkorábbi időpontra kiírt időközi választásig. Az időközi választásokat a naptári számítás szerint karácsony után tartották volna, de a törvényi tiltás – egészen pontosan az ünnepek közelsége – miatt csak január első hétvégéjén lesz mód az új voksolásokra.

„Elegem van”

Harminc éve csinálom, elegem van – kezdte Pass Imre, Daraboshegy jelenlegi polgármestere. A településvezető az Origónak elmondta, hogy azért lépett vissza a választástól, mert nem tudna együtt dolgozni a jövendő képviselő-testülettel. A Vas megyei településen összesen két képviselőt választanak meg, éppen ennyi a jelöltek száma is. Pass szólt arról is, hogy az elmúlt időszakban gyakorlatilag a hólapátolástól a rendezvényszervezésig mindent ő csinált, mivel a faluban nincsenek közmunkások.

A Vas megyei Daraboshegyen elege lett az eddigi településvezetőnek. Forrás: Origo

Jövőbeli terveiről a távozó polgármester úgy nyilatkozott, megpróbál valamilyen munkát találni, de lehet, hogy ő lesz majd az egyetlen daraboshegyi közmunkás. Az időközi polgármester-választást várhatóan 2015 első hétvégéjére fogják kiírni, addig ügyvezetőként Pass Imre irányítja az önkormányzatot. A jelenlegi településvezető azt mondta, hogy az időközi választáson sem kíván ringbe szállni a posztért.

Januárban biztosan új vezető lesz

Szűcs György, Aparhant polgármestere 35 éve tanít, és 24 éve vezeti a települést, A mostani választáson azért nem indul, mert indoklása szerint elfáradt. Portálunknak úgy fogalmazott, a diákjainak is azt szokta mondani, hogy mindent csak teljes erőbedobással lehet csinálni, és ez igaz a polgármesteri munkára is. Nem tudom teljes odafigyeléssel végezni tovább a munkámat – tette hozzá.

Szűcs szerint azt a 832 helyi lakost kéne egyenként megkérdezni, hogy miért nem vállalták el a polgármester-jelöltséget. Több embert is megkerestem, de mivel nekik van stabil munkahelyük, nem vállalták a polgármesterséget, inkább a saját karrierjükre akarnak koncentrálni – magyarázta Aparhant első embere. A helybeliek közül sokan meglepődtek, hogy nem lesz jelölt, de a januári időközi megmérettetésre már többen is bejelentkeztek, sőt, nem aparhantiak is indulni akarnak.

A Tolna megyei Aparhanton most nem lesz választás, de januárban biztosan lesz jelölt. Forrás: Origo

Egyéni ízlés kérdése, mit vállal be egy polgármester abban az időszakban, amikor letelt a korábbi ciklusa, de még nem választottak új vezetőt – mondta Szűcs György. Úgy látja, hogy a mostani történéseknek semmi közük sincs a nagypolitikához, az elmúlt évtizedekben az országos pártoknak nem volt jelöltjük Aparhanton. Természetesnek tartja, hogy egy ekkora településen nincsenek olyan hatásköri viták, mint Budapesten, így itt a politika szerepe lényegesen kisebb.

Ha a januári időközi választásig sem lenne jelölt a polgármesteri posztra, akkor új időközi választást írnak ki, és a jelenlegi polgármesternek, illetve képviselő-testületnek mindaddig vinnie kell az ügyeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!