Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP kispesti polgármesterjelöltje a héten kiadott közleményében azt írta, hogy a Wekerle-telepi, Kós Károly téri, 1. emeleti, műemléki besorolású ingatlant még képviselőként szerezte meg a szocialista politikus, aki azt a bizottságot vezette, amely az ingatlan sorsáról is döntött.
Kispest polgármestere visszautasítja politikai ellenfelének állítását, amely szerinte „megtévesztő és hamis". Gajda Péter nem szerzett műemlék lakást – reagált még kedden közleményében az önkormányzat Dódity Gabriella állítására.
Ennek ellentmond a lapunk birtokába jutott tulajdoni lap, amely szerint az ingatlan műemléki védelem alatt állt, amikor Gajda Péter megvette azt a kerületi önkormányzattól.
Gajda Péter az Origónak azt mondta, hogy a lakás 1997-98-ban nem állt műemléki besorolás alatt, legfeljebb az épület. A lakás adásvételi szerződésén nincs nyoma a műemléki védelemnek - közölte a polgármester, azt azonban elismerte, hogy az akkori szabályozás szerint a Wekerle-telep sajátos építészeti stílusa miatt az önkormányzatnak elővásárlási joga volt az ottani ingatlanokra. Egy 1998 nyarán kelt tulajdoni lap szerint viszont műemlékről van szó. Legalábbis nagy pecséttel az áll a tulajdoni lapon.
Lapunk hozzájutott ahhoz a 2002-ben kelt dokumentumhoz is, amelyben az önkormányzat lemond az elővásárlási jogáról. Erre azért lehetett szükség, hogy Gajda Péter eladhassa az 1996 óta tulajdonolt lakást. A nyilatkozat egyébként egy 2001-es törvényre hivatkozik. A dokumentum szerint Gajda Péter 2002-ben 11,5 millió forintért adta el a Kós Károly tér 2. I. emeleti 7. szám alatti lakást, amely "műemléki védettség alatt áll". A lemondásról szóló nyilatkozatot Gajda Péter elődje, az akkori MSZP-s polgármester, Steinerné Török Katalin írta alá.
A kispesti önkormányzat közleménye szerint a polgármester a kerületieknek már többször beszámolt arról, hogy 1997-ben, több sikertelen pályáztatás után vásárolt egy leromlott állapotú, 50 négyzetméteres, másfél szobás lakást az akkori hivatalos értékbecslés szerinti piaci áron.
A lakásra - a közlemény szerint - sem a szomszédoknak, sem másnak nem volt elővásárlási joguk. A polgármester akkor, 1997-ben nem vett részt a döntésben. Noha tagja volt az ingatlan sorsáról döntő bizottságnak, de a döntéskor kiment az ülésről. Ez bevett gyakorlat ilyen ügyekben.
Közleményük szerint az önkormányzat részéről az adásvételi szerződést az akkori alpolgármester, a KDNP-ben politizáló Kisberk Imre írta alá, és Gajda Péternek 2002 óta nincs ingatlana a Wekerle-telepen.
A kerületi Fidesz azt egyébként nem vitatta, hogy jogos adásvétel történt 1996 végén és 2002-ben.