Kész a Tüskecsarnok, már csak a VIP vendégekre várnak
![tüske csarnok, tüskecsarnok](https://cdn.origo.hu/2023/12/jU2woiJAgOKcYL7TKqE7q6C_-xCcA0qFY07XCtViRho/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1ZGI0NmVmMWNkNzQ4ODg5YWQ0MWEwMTYxZDMzY2Q4.webp)
November elejére befejezték a Tüskecsarnok építését, a hónap folyamán pedig hivatalosan is megnyithatják a közel 6 milliárd forintból befejezett komplexumot – tudta meg szerkesztőségünk a Nemzeti Sportközpontoktól.
A megnyitó időpontja még nem teljesen biztos – az NSK "magas rangú személyeket", köztük politikusokat is vár az eseményre, és velük is egyeztetni kell a dátumról –, valószínű azonban, hogy november 29-én, a Magyar Kosárlabda Szövetség által szervezett Kelet–Nyugat Kosárlabda Gála alkalmával adják át hivatalosan a sportlétesítményt. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy már korábban edzéseket tartanak a műszakilag kész létesítményben,
A megnyitó után azonnal használható lesz a csarnok: futópályával övezett központi tere mellett négy kisebb edzőterem, 35 öltöző várja a látogatókat. A Tüskecsarnokban egyetemi csapatok gyakorolhatnak, emellett kulturális és sporteseményeket is rendeznek majd itt.
A Sportközpontok szakértői jelenleg helyiségről helyiségre veszik át a kész épületet, javítják a felmerülő hibákat. Az Origo azt is megtudta, hogy még nem készültek el a csarnokba tervezett óriási LED-falak, és nem zárult le a vizuáltechnikai rendszerre kiírt közbeszerzés sem. „Amennyiben valamelyik rendezvényhez szükség lesz ilyen technikai berendezésre, azt bérléssel oldjuk meg" – mondta a szervezet sajtómunkatársa.
A Tüskecsarnok 16 év kényszerszünet után készült el, a hozzá tartozó gyakorló és versenyuszodák befejezését 2015 tavaszára ígéri a Nemzeti Sportközpontok. A teljes beruházás költsége az uszodákkal együtt elérheti a 8,9 milliárd forintot.