2014 nem az ellenzék éveként vonul be a történelemkönyvekbe, pedig 2012-ben még úgy tűnt, hogy ha nehezen is, de le fogják tudni váltani az Orbán-kormányt. Ezzel szemben 2013 elejétől kezdve az addigi tendenciák megfordultak, amit csak felerősített az ellenzéki erők közti viták és megosztottságok az összefogás tervezett módjáról.
2014 elején az egyre romló közvélemény-kutatási adatokat és a Demokratikus Koalíció erősödését látva az ellenzéki pártok viszonylag gyorsan megállapodtak egy közös lista-közös egyéni jelöltek opcióban. Mielőtt felpörgethették volna a kampányukat, február 4-én beütött a Simon-ügy nyilvánosságra kerülése. Az MSZP elnökhelyetteséről a Magyar Nemzet írta meg, hogy egy bécsi bankszámlán 240 millió forintnyi valutát tart, amely nem szerepel a vagyonbevallásában.
A baloldali erők ezt követően nem igazán tudtak kijönni a számukra kellemetlen ügyből, amit csak tetézett, hogy világos programmal sem álltak elő. A különféle pártok vezetői a várható veszteségek minimalizálására, valamint a felelősség áthárítására törekedtek. Az sem tett jót a közös együttműködésnek, hogy azt is előre bejelentették, hogy a májusi európai parlamenti választáson külön indulnak a baloldali pártok.
Április 6-án a közvélemény-kutatóknak lett igazuk, így a Fidesz győzött, azonban a kétharmados vereség meglepte a baloldali pártokat. Abban bíztak, hogy a budapesti választókerületek többségének a megszerzésével csak sima többségük lesz a kormánypártoknak, de ez az álmuk is szertefoszlott. Már a választások estéjén az MSZP, az Együtt–PM és a DK is bejelentette, hogy önálló útra lép.
Ennek szellemében vágtak neki az EP-kampánynak a baloldali erők, valamint hogy sikerül közelebb férkőzniük a Fideszhez. Reményeik nem váltak valóra, ráadásul az addigi MSZP dominanciájú baloldal is megrendült a május 25-i választás eredményeképpen. A szocialisták csupán 10,9 százalékot kaptak, a DK 9,75, míg az Együtt–PM 7,25 százalékot szerzett.
A voksolás eredményeképpen Mesterházy Attila lemondott az MSZP elnöki posztjáról, és rendkívüli kongresszuson választották meg Tóbiás Józsefet a párt új elnökének. Az Együtt–PM-et sem hagyta érintetlenül a választás, mivel náluk Bajnai Gordon jelentette be, hogy kiszáll az itthoni politikából. A versenyhelyzet ellenére a pártok a nyár elején megkezdték a közös egyeztetést az önkormányzati választáson való minél hatékonyabb szereplés érdekében.
A tárgyalások az országgyűlési választáshoz hasonlóan gyakorlatilag a nyilvánosság előtt zajlottak, aminek a vége az lett, hogy Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom jelöltje lett végül a baloldali főpolgármester-jelölt. Szeged, Salgótarján, Zugló, Angyalföld, Pesterzsébet és Kispest kivételével egyetlen nagyobb településen sem tudtak győzni, ami lényegesen elmaradt a várakozásaiktól.
Az önkormányzati választást követően az addig is meglehetősen tagolt baloldali ellenzék még tovább szakadt, mivel az Együttből távozott a Párbeszéd Magyarországért. A kormányzati ballépéseket (internetadó, amerikai kitiltási ügy, adóemelések) a legfrissebb felmérések szerint nem tudta kihasználni a szétaprózódott baloldali ellenzék. Mindezek ellenére az újpesti-angyalföldi időközi országgyűlési választást a várakozásokkal szemben jelentős fölénnyel nyerték meg.
Az ellenzéki pártok között aligha lehet győztest hirdetni, mivel az idei választásoknak egyetlen igazi nyertese volt, a Fidesz. A baloldalon minden párt találhat a három választás eredményeiből kapaszkodókat – az MSZP a társpártokénál jóval nagyobb számú parlamenti képviseletet vagy az elnyert polgármesteri pozíciók számát, míg a DK, az Együtt és a PM inkább az EP-választások eredményeit emelheti ki –, de összességében ez egy erősen kudarcos év volt a baloldal számára – mondta az Origónak Bíró-Nagy András, a Policy Solutions kutatási igazgatója.
A baloldali ellenzék egyik pártja sincs könnyű helyzetben, de talán a korábbi Együtt–PM szövetséget viselte meg a legjobban a 2014-es év. Bajnai Gordon visszavonulása és a két párt külön utakra lépése után most az Együtt és a PM számára is az életben maradás a tét, az, hogy 2015-ben is létező, releváns szereplőként tekintsenek rájuk – vélekedett a politikai elemző.
A Fidesz sima győzelmeihez nagyban hozzájárult a kormányzásával elégedetlen szavazók megosztottsága a baloldali pártok és a Jobbik között. A baloldal számára a szorosabb eredményhez egyrészt szükség lett volna arra, hogy a korábbi fontos hídfőállásaiban – közülük is kiemelten Kelet-Magyarországon – visszaerősödjön, másrészt az elkötelezett támogatókon túl is tudjon megnyerni és mozgósítani a Fidesz kormányzásában csalódott szavazókat. A kettő közül egyik feladatot sem sikerült megoldani – mondta Bíró-Nagy András.
Fontos azt is megemlíteni, hogy az ellenzéki pártok eleve kevés eséllyel indultak neki az idei évnek, mégis, az elhúzódó baloldali belharcok, a jelöltállítási viták és a gyenge kampányok tovább rontották a helyzetet.
Az EP-kampány néhány hetét leszámítva egész évben komoly feszültségforrásnak bizonyult, hogy a baloldali ellenzék pártjai együttműködésre vannak ítélve, miközben folyamatosan versenyben vannak egymással. Ez az ellenzéki választók számára sokszor kiábrándító, belterjes jelenetekben vált kézzelfoghatóvá, melyek egyben sokakat elbizonytalaníthattak abban is, hogy miként lennének képesek ezek a pártok győzelem esetén eredményesen együttműködni.
Bíró-Nagy András szerint az ellenzéki pártok erősödésének előfeltétele, hogy energiáikat ne az egymással szembeni, hanem a Fidesz elleni küzdelemre fordítsák. E téren a 2014-re jellemző együttműködési kényszerek oldódnak, a lehetőség meglesz arra, hogy minden szereplő a saját értékrendje, közpolitikai megoldásai és stílusa szerint állítson alternatívát a kormány politikájával szemben.
Tartalmi értelemben az már 2014 végén is látszik, hogy a korrupció, a szegénység és az egyenlőtlenségek növekedése, az oktatás helyzete, a külpolitika iránya és színvonala jövőre is bőven adhatnak témát az ellenzéki pártoknak. A nagy kérdés az, hogy az utcai tüntetéseken megjelenő elégedetlenségből megpróbálnak-e a szervezők új politikai erőt építeni, vagy a létező ellenzéki pártok közül esetleg valamelyik képes lesz megragadni a felmerülő témákat és profitálni a változó közhangulatból.
A Jobbiknál lassú erősödést figyelhettünk meg az év folyamán, jelentős botrányok nélkül. A párt a parlamenti választáson átlépte a 20 százalékos támogatottsági határt, majd az EP-választáson a második helyre futott be. Az önkormányzati voksoláson pedig egy megyét (Csongrád) leszámítva szintén a második helyet szerezte meg a párt.
Bíró-Nagy András szerint ugyanakkor a Jobbik áttörése sem valósult meg idén: a tavaszi választási eredményüket kudarcnak élték meg, mivel nemhogy a Fideszt, de a baloldali összefogást sem sikerült megelőzniük.
Az EP-választáson ugyan második helyen végeztek, de rontottak áprilisi eredményükhöz képest, ráadásul a baloldali pártok összességében jóval több szavazatot kaptak. Az önkormányzati választás – és kiemelten a megismételt ózdi szavazás – után igyekezett a Jobbik vezetése a Fidesz fő kihívójának szerepébe helyezni a pártot, de a baloldal országos eredményeivel összevetve is megállapítható, hogy a Jobbik ettől még messze van.