Ahol Mesterházy pár percig miniszterelnöknek érezhette magát

választás 2014 kampány gyurcsány ferenc hiszékeny dezső mesterházy attila angyalföld
Baloldali kampányrendezvény a Lehel téren április 5-én
Vágólapra másolva!
A kampány legkellemesebb perceit élhette át szombat délelőtt Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc. A két pártvezető ugyanis Angyalföldön kampányolt, amely a felmérések szerint a Kormányváltás számára a legkedvezőbb körzet a választásokon. Mesterházy nem is kételkedik abban, hogy a XIII. kerületben nyerni fog a baloldal, a helyi rajongók pedig virággal és ujjongással hálálták meg a látogatást.
Vágólapra másolva!

Amikor a baloldali kampánystábok hónapokkal ezelőtt összeállították a pártelnökök programját, jól tudták, hogy van egy hely, ahol biztosra mehetnek. Egy kerület, ahol nem kell különösebben szervezni a rajongókat, ahol boldogan lóbálják az MSZP-s lufit és a DK-s zászlót, ahol megrohamozzák az autogramra ácsingózó nénik Gyurcsány Ferencet, és ahol ujjongás tör ki, ha feltűnik Mesterházy Attila.

Az angyalföldi Lehel piac előtt pontosan ez történt, amikor szombat délelőtt Mesterházy és Gyurcsány megérkezett kampányolni a Kormányváltás helyi jelöltjének, Hiszékeny Dezsőnek. Ez az a választókerület, amelyben a kutatások szerint a legesélyesebb a győzelemre a baloldal, és az erőviszonyokat jól jelzi, hogy a XIII. kerületi körzeteket még a 2010-es fideszes tarolás idején is hozta az MSZP. Tóth József polgármester simán, Szanyi Tibor pedig egy második fordulós hajrával nyerte meg a választókerületét. Ők most nem indulnak, helyettük az alpolgármester, Hiszékeny Dezső nyerhet mandátumot.

Százak várták Mesterházyt és Gyurcsányt. Galériánként kattintson a képre! Fotó: Mudra László - Origo


Hiszékeny győzelmében nem is kétséges, hogy bíznak a szocialisták. Tóth József ugyan visszafogottan csak annyit mondott, hogy egy tízes skálán 11-es kampányt csinált a körzetben a baloldal, így nagyon reménykedik, Mesterházy Attila viszont nem kertelt az Origónak: "Dezső itt győzni fog, nem kérdés". Mesterházy ezután "baloldali fellegvárnak" nevezte a kerületet, ahová egy MSZP-s politikusnak "mindig nagy élmény eljönni".

A Hiszékeny-álarcra esküsznek

A Lehel csarnok előtt szombaton kiderült, hogy a helyi szocialisták sajátos módszerrel ismertetik meg és népszerűsítik a jelöltjüket a XIII. kerületiek között. Nem egyszerű plakátra, szórólapra, kampányújságra kell gondolni, az angyalföldi MSZP-sek a Hiszékeny Dezső-álarcra esküsznek. Mint megtudtuk egy aktivistától, most és a választás napján is ilyen kilyukasztott szemű Hiszékeny-álarcokat fognak osztogatni, sőt a szerencsésebbek egy Hiszékeny-pólóhoz is hozzájuthatnak majd.

Hiszékeny Dezső az Origónak azt mondta, hogy a helyiek mindig kitalálnak a kampányban "valamilyen pluszt", amelyet országosan nem, kizárólag itt vetnek be a szocialisták, és "ez eddig szerencsére bejött". Emlékezhetünk például, hogy 2010-ben Szanyi Tibi-csokival kampányolt, a stábjának pedig sikerült elterjesztenie azt a videót, amelyben ő volt Szanyi kapitány.

Itt a Hiszékeny Dezső-álarc a menő. Galériánként kattintson a képre! Fotó: Mudra László - Origo


Pontban fél tízkor érkezett a Lehel piachoz Gyurcsány Ferenc. A csarnok tövében kampányoló jobbikosoknak fütyülni se maradt ideje, Gyurcsányt ugyanis letámadták a rajongók, az eddigi tapasztalatok alapján nem meglepő módon idősebb hölgyek. A DK elnöke a megszámlálhatatlanul sok puszi mellé egy hóvirágot és egy csokor tulipánt is kapott, és eljött a kampánynak az a bűvös pillanata is, amikor Gyurcsány a felfokozott érdeklődés miatt szóhoz sem tudott jutni. Mesterházy Attilának még ennél is nagyobb ováció jutott, majd szét is tapsolták a beszédét, amelynek betétjeit valószínűleg százszor hallották. Egy asszony meg is jegyezte: "bármi lesz az országban, itt vasárnap Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök."

Nem hagyták ki a ziccert: irány a piac

Mesterházyt láthatóan lelkesítette a fogadtatás, így rövid szónoklata végére (melynek lényege persze az volt, hogy mindenki menjen el szavazni, és ellenőrizze előre, melyik szavazókörben szavaz) a korábbi forradalmakhoz hasonlította az április 6-i választást. "1848-ban karddal, 1956-ban fegyverrel, 2014-ben tollal kell harcolni a szabadságért." Reakció: taps, ujjongás.

Vásárolni is betértek a piacra. Galériánként kattintson a képre! Fotó: Mudra László - Origo


Mesterházy és Gyurcsány ezután természetesen nem hagyta ki a ziccert, és együtt bementek a csarnokba vásárolni. Bár először egy zöldségesnél időztek el hosszabban, rájöttek, hogy nem tudnának mit kezdeni egy ilyen zsúfolt napon néhány kiló krumplival. Így Mesterházy egy pékségnél vásrolt meggyes és barackos papucsot, ha jól hallottuk. 1395 forintot fizetett, és gálánsan öt forint aprót is ott hagyott.

A két pártvezető útja ezután egy kis időre különvált. Gyurcsány folytattta piaci körútját (néhány óra alatt bejárta a Hunyadi, a Garay téri és a Fővám téri piacot), majd még a négyes metróra is felszállt. "Überszép ez a metró" - jegyezte meg a Fővám téri betontömbök alatt.

A baloldal még egyszer a választások előtt utoljára összegyűlt dél körül Újpalotán, ahol az öt listavezető tartott rövid mozgósító beszédet (Mesterházy: "minden szavazat számít", Bajnai: "mindenki vigyen magával még 10 embert", Gyurcsány: "küldjük a történelem szemétdombjára Orbán Viktort"). Ez az újpalotai hangulat azonban nem volt hasonlítható az anagyalföldi látogatáshoz, egy Kormányváltásos stábtag meg is jegyezte: "hát igen, Angyalföld után minden csalódás a baloldalnak".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!