Egy szörpös üveget akart visszaváltani a napokban három fiatal az egyik miskolci nagyáruház automata üvegvisszaváltójában, ami hibásan működött. Bedobták az üveget, amiről blokkot is kaptak, de a gép a palackot is visszaadta.
Ezután nem sokat teketóriáztak, a 67 forintot érő üveget még huszonháromszor bedobták, a blokkokkal pedig a kasszához siettek. A pénztáros azonban figyelmes volt, így azonnal feltűnt neki, hogy mindegyik blokkon ugyanaz a fajta üveg van, ezért értesítette a rendőröket.
A két férfi korábban már volt büntetve, ráadásul egyikük két korábbi felfüggesztett börtönbüntetésének próbaidejét töltötte, úgyhogy ő valószínűleg börtönbe meg. Társára közmunka vár, a csapat női tagját pedig próbára bocsátják – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.