Az őszi önkormányzati választást követően, az internet tervezett megadóztatásával egy időben újult erővel kezdődtek korábban nem látott méretű tüntetések. A demonstrálók létszáma az október 28-i budapesti tiltakozáson érte el a csúcspontját, majd a következő hetekben a résztvevők száma folyamatosan csökkent, de így is több ezren mentek el a különféle tiltakozásokra.
A tiltakozások első köre teljes sikert hozott, mivel a kormány az internetadó ügyében meghátrált, és ebben a ciklusban már biztosan nem vezetik be ezt az adónemet. A demonstrációk a következő időszakban Vida Ildikó és a NAV-vezetők távozásának követeléséről szóltak, majd pedig decemberre az összes tüntetésen egyértelműen a kormány és a politikai elit távozását követelték. Ezekben a témákban egyelőre nem koronázta siker az erőfeszítéseiket.
A demonstrációk a kormányellenesség mellett egyre inkább a teljes politikai elit ellen fordultak, és január 2-án már egyértelműen új rendszerváltást és új alkotmányt követeltek az Operaház előtt felszólalók. A januári tiltakozás előtt egyértelművé vált az elhatárolódás a baloldali ellenzéki pártoktól. Ennek egyik csúcspontja volt, hogy a DK azért mondta le a részvételét a tüntetésen, mivel a szervezők nem kívántak pártzászlókat és kitűzőket látni a tömegben.
Az év végén még úgy tűnt, a civil szerveződések között a MostMi! csoport veszi át a kezdeményezést. Még a párttá alakulás is fölmerült, de a január 2-i demonstráción ezt már zárójelbe tették. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy nem sok értelme lett volna az MSZP, Együtt, DK és PM mellett még egy baloldali erőnek. Várady Zsolt, a MostMi! szerveződés vezetője január 4-én bejelentette, hogy kiszáll a szervezésből, mivel belső koncepcionális ellentétek merültek föl.
Miközben az ellenzéki pártoknak jól jönnének a tiltakozások, azokat, főleg az elitellenes felszólalások miatt, gyakorlatilag az összes parlamenti baloldali erő bírálta. Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja szerint ideje lenne leszállni a magas lóról. Szigetvári Viktor úgy látja, ha ez így megy, március 15-én a politikusellenes tüntetésekből kiábrándultak külön tüntetni fognak az elmúlt 25 év és az elmúlt hat hónap ellen. Szabó Szabolcsnak, az Együtt országgyűlési képviselőjének sem tetszett a demonstráció.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a demonstráció szervezői megrekedtek a továbblépést illetően, amit jól mutat Várady hátrébb lépése is. Az biztos, hogy egy-egy konkrét kormányzati ügy ellen ki lehet vinni sokakat az utcára, de a folyamatos jelenlétet megindokolni már sokkal nehezebb. A másik probléma, hogy a következő országgyűlési választás a jelenlegi tudásunk szerint több mint három év múlva lesz, így pedig nagyon nehéz konkrét célokat kitűzni a demonstrálók számára.
A civil demonstrálók egy részének a szeme előtt a spanyol példa lebeghet, ahol a korábbi tüntetések résztvevőit sikerült egy párt zászlaja alá bevonzani. 2011 májusában tízezrek vonultak az utcára Madridban egyebek között az elszegényedés, a korrupció és a gazdasági egyenlőtlenségek ellen. Ebből a tüntetéssorozatból szerveződött meg az elégedetlenek mozgalma, majd tavaly január 16-án létrejött a Podemos (Mi tudjuk) elnevezésű párt.
A Podemos mostanra Spanyolország második legnagyobb pártja lett, hosszú ideig a népszerűségi listák élén állt, jelenleg öt százalékponttal marad le a kormányzó jobbközép Spanyol Néppárttól. A tavalyi európai parlamenti választáson 7,98 százalékot kapott, így öt mandátumot szerzett. A párt legnagyobb támogatottsága 29,6 százalék volt, most 23-25 százalékon áll.
Az alakulat erősen baloldali nézeteket vall, így csökkentenék a szegénységet, növelnék a havi minimálbért, javítanák a közoktatás színvonalát, valamint erősítenék a kis- és közepes vállalatokat a multikkal szemben. Spanyolországban ez év végén parlamenti választások lesznek, egyelőre úgy tűnik, a kormányalakításnál is számításba kell majd venni a Podemost, de koalíciós szándékaikról egyelőre nem nyilatkoztak a párt vezetői.
A világszerte látható elitellenes tüntetésekről Ivan Krasztev bolgár kutató úgy vélekedett, azok merőben új elemei a véleménynyilvánítás műfajának. A kutató szerint, bár sokszor érthető a széles tömegek reakciója, a tiltakozások gyakran veszítenek intenzitásukból, ráadásul kontraproduktív módon tovább rombolják az így is válságban lévő demokratikus intézmények működését.
Krasztev szerint a tüntetések nem jelentenek politikai alternatívát, mivel a problémákra nem javasolnak konkrét megoldást, és szervezőik politikai pártot sem akarnak alakítani. Viszonylag gyorsan eltűnnek, és ezzel a politikai elit hatalmát újralegitimálják, így hosszú távon nem jelentenek valódi veszélyt a fennálló rendre és az uralkodó elitre.