Munkacsoporttal a gólyatábori erőszakolók ellen

Dr Bódis József Magyar Rektori Konferencia Elnöke, Balogh József miniszter, Dr Aáry Tamás Lajos oktatási jogok biztosa. 
2015.01.08.
Vágólapra másolva!
Elkészült az oktatási jogok biztosának a gólyatáborokról szóló jelentése, tavasszal törvénymódosítás várható és munkacsoport is alakul. A cél, hogy a nyári szezonra legyenek olyan etikai normák és szabályozók, melyek elejét vehetik az emberi méltóságot sértő helyzeteknek, a nemi erőszaknak.
Vágólapra másolva!

Etikai charta készül, munkacsoport alakul és törvénymódosítás is lehet tavasszal, hogy az idei gólyatáborokban már lehetőleg ne történhessen nemi erőszak. Garanciát persze ez sem jelent, ilyen esetek a jövőben is lesznek - hangzott el az emberi erőforrások minisztere, a témába vágó jelentését elkészítő oktatási jogok biztosa valamint a Rektori Konferencia és a HÖOK elnökének tájékoztatóján.

Munkacsoporttal az erőszak ellen

Súlyos gondok vannak, de megkezdődött a jóvátétel és a megoldás felé vezető útra léptünk - mondta az emberi erőforrások minisztere a gólyatábori erőszakos esetek nyilvánosságra kerülése óta végzett munkáról. Balog Zoltán bejelentette, hogy munkacsoport alakul az oktatási jogok biztosa vezetésével.

Balog Zoltán miniszter munkacsoport létrehozását jelentette be Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A munkacsoport feladata az lesz, hogy a következő két hónapban olyan javaslatcsomagot készítsen, amely alapján a felsőoktatási intézmények saját szabályzatot alakíthatnak ki az emberi méltóság tiszteletben tartására és a hasonló esetek megelőzésére - mondta a miniszter.

Balog hozzátette: a munkacsoport javaslatait a felsőoktatási kerekasztal ülésén is megvitatják. A felsőoktatási törvény tavasszal aktuális módosításához kapcsolódóan a miniszter nem zárta ki, hogy e területen is kezdeményeznek jogszabály-módosítást. Rendeznék például a gólyák jogi státusát.

A gólyatáborokat nem tiltják be, de igyekeznek szabályozni Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Gólyatáborokra szükség van - mondta a miniszter, noha elhangzott: néhány intézmény maga hagyott fel a botrány hatására a gólyatáborok szervezésével. Törvénymódosítást viszont javasol Balog például annak érdekében, hogy a gólyatábori erőszakot minősítetten büntessék.

Elkészült a biztos jelentése

A munkacsoportról szóló bejelentés apropóját az adta, hogy időközben az oktatási jogok biztosa elkészült jelentésével. Aáry-Tamás Lajos azután indított szeptemberben vizsgálatot, hogy több, gólyatáborokban megerőszakolt lány állt a nyilvánosság elé saját történetével.

Aáry-Tamás Lajos vizsgálati jelentése elkészült - rendszerhibát lát Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Aáry-Tamás Lajos elmondta, alapvetően azt vizsgálata, milyen szabályok vonatkoznak a felsőoktatási intézményekben a gólyatáborokra. A biztos arra jutott, hogy gyakorlatilag semmi. Egyetlen intézmény kivételével ugyanis sehol az országban nem szabályozzák az ilyen rendezvényeket - derült ki.

„Nem véletlenszerű eseménysor ez, nem egyedi esetekről beszélünk, hanem egyfajta rendszerhibáról" - állapította meg Aáry-Tamás Lajos. Megerősítette, tisztázatlan a gólyák helyzete, hiszen a tábor idején ők még nem hallgatók, így a hallgatókra vonatkozó szabályok nem érvényesek.

Megrendült bizalom a felsőoktatásban

Megrendült a bizalom a felsőoktatásban, és nincs olyan azonnali megoldás, ami egyik napról a másikra megszűntetné a gólyatáborokban előforduló megalázó helyzeteket, amelyek közül a legrosszabb a nemi erőszak - folytatta az oktatási jogok biztosa.

A biztosa szerint a megrendült bizalmat összefogással helyre kell állítani Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Aáry-Tamás Lajos szerint a helyzet rendezéséhez nem csak a munkacsoport által készített ajánlásokra van szükség, hanem arra is, hogy az érintettek együttműködjenek. Azt is mondta, sok jelzés érkezett hozzá, de további bűncselekményre utaló információ nem, így újabb feljelentést nem is tett e körben.

„Voltak és lesznek is ilyen esetek"

Megrázták a felsőoktatást az események - állapította meg a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke. Bódis József - aki egyben a Pécsi Tudományegyetem rektora is - korrekt, tárgyilagos anyagnak nevezte a biztos jelentését , amely szerinte alkalmas arra, „hogy a rendezésirányába lépjünk".

Bódis József, a rektori konferencia elnöke szerint lehetnek még ilyen esetek Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Az MRK elnöke jelezte: ajánlásokat fogalmaznak meg az intézményeknek, hogy azok saját szabályzataikban rendezzék a gólyatáborok szervezésével kapcsolatos kérdéseket, mert szavai szerint „továbbra is nagy a diákok kitettsége". Nem titkolta, hogy „voltak és lesznek is ilyen esetek".

Az elnök úgy vélte, „megfelelő retorziók kellenek", hogy csökkentsék az ilyen esetek számét, de az Origo kérdésére, hogy ez további szigorításokat jelent-e azt mondta, „van annyi eszközünk jelenleg is, amivel lehet kezelni a helyzetet, új retorziós eszközökre nem lesz szükség."

Etikai Charta is készül a HÖK-öknek

Már több felsőoktatási intézmény megkezdte az új szabályozás kialakítását, és egy Etikai Charta is készül, amely elvárásokkal, etikai iránymutatással szolgál az intézmények hallgatói önkormányzatai számára – erről a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke beszélt.

Gulyás Tibor HÖOK-elnök jobban szűrné a gólyatáborok szervezőit Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Gulyás Tibor jelezte, összegyűjtik a jó tapasztalatokat, a HÖOK Hallgatók Ügyvédje Program pedig az ilyen panaszokat is kezelni fogja. Azt is mondta, szigorítanak a gólyatáborok szervezésén. Az Origo kérdésére hozzátette: cél, hogy olyanok ne lehessenek szervezők, akik visszaélnének a helyzettel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!