A kormány határozata szerint a nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia a forrás biztosításáról az idei központi költségvetés terhére.
A közlönyben jelent meg az is, hogy a tavalyi költségvetés maradványaiból mintegy 80 millió forintot csoportosítanak át a kormányablakprogram megvalósítására, 18 milliót pedig a fővárosi, megyei és a járási kormányhivataloknak.
Az MNV Zrt. hasonlóan átcsoportosítással juthat 400 millió forinthoz ingatlanok felújítására. Egy másik rendelet szerint szintén a 2014-es maradványokból 46 millió forintot csoportosítanak át az év közben jelentkező többletfeladatok kiadásaira.