A jelentés szerint a nyolcadik héten négy megyében emelkedett, a fővárosban és nyolc megyében csökkent, hét megyében pedig nem változott az influenzaszerű tünetek miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva - derült ki az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatójából.
Csongrád megyében kétharmadával nőtt az orvosnál megjelent influenzás betegek száma. A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Zala megyében volt. A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző héthez képest, továbbra is gyerekek és a fiatal felnőttek betegedtek meg.
A Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba a 8. naptári héten 199 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett, ami 25 százalékkal kevesebb az előző héten vizsgáltnál. A laboratóriumi minták többségében továbbra is az influenza A és B vírust azonosították.