Szijjártó: 20 milliárdnál kevesebb lehet a katonai akció
![Szijjártó Péter](https://cdn.origo.hu/2023/12/ZqiEcQFollDez_laWMQnoFSznGXDsILPLVteeeSM1D8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjNjg2M2I0YmY4MjRlNmE5NjBiMGQwZTk4YWM4NjY2.webp)
Szijjártó Péter elmondta, hogy március második felében lesz a helyszíni szemle, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák - ismertette a miniszter.
Az előzetes számítások szerint 20 milliárd forint lehet a misszió költsége egy évre.
Ebben a felszerelések költsége is benne van, de elképzelhető, hogy ehhez az Egyesült Államok segítséget nyújt, és akkor alacsonyabb lesz az összeg - mondta a miniszter.
Orbán Viktor kormányfő a nagyköveteknek tartott eligazításon 30 milliárd forintos összegről beszélt. Erről bővebben ide kattintva olvashat.
Szijjártó Péter megerősítette: Magyarország a nyugati értékközösség része, és ebből kötelezettségei is fakadnak, amiknek meg kell felelnie.
Emlékezetett arra, hogy a felkérés az Egyesült Államoktól érkezett, hogy Magyarország is vegye ki a részét az Iszlám Állam elleni harcokból. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzés-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben.
Korábbi cikkünket a témában ide kattintva olvashatja el.