Deutsch Tamás hatalmas botrányról beszélt

Konferencia és sajtótájékoztató a biztonságos internetről és a nyílt forráskódú szoftverekről
Deutsch Tamás
Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint az Európai Bizottságnak azonnal fel kell mondania a Gyurcsány Ferenc magántulajdonában álló Altus Zrt.-vel kötött, 1,5 milliárd forint értékű szakértői szerződést, mivel az az Európa-ellenes sztereotípiákat erősíti. Más kormánypárti képviselőknek sem tetszik Gyurcsányék megbízása.
Vágólapra másolva!

Deutsch az elmúlt időszak legnagyobb vihart kavart, európai szintű botrányának nevezte, hogy egy aktív ellenzéki pártpolitikus cége kapott megbízást egy „kiszervezett” európai közfeladat ellátására.

Az Európai Bizottság a „legalapvetőbb szabályait köpi szemen”, amikor a pártatlanság és összeférhetetlenség követelményeit felrúgva két évig napi 3 millió forintos napidíjat biztosít Gyurcsány Ferenc négy alkalmazottat foglalkoztató családi vállalkozásának – fogalmazott Deutsch, aki szerint az Európai Bizottságnak a szerződés azonnali felmondása után a történtek felelőseit is meg kell neveznie.

Deutsch Tamás felszólította az Európai Bizottságot Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Sokaknak nem tetszik

Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz az Altus Zrt.-nek az Európai Unió 2014 és 2020 közötti fejlesztési programjaira vonatkozó megbízása ügyében.

Korábban a Civil Összefogás Fórum az Európai Bizottság elnökéhez fordult, hogy elérje az Altus Zrt. megbízásának visszavonását.

Hálapénz

Sokaknak lehet öröm, hogy az Európai Bizottságtól megbízást nyert el Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt., mert ez azt jelenti, hogy a volt kormányfő a politikától való visszavonulását készíti elő – ezt vizionálta az Altus megbízása kapcsán még csütörtökön Lázár János miniszter a Kormányinfón.

Mint arról az Origo is beszámolt, Csepreghy Nándor is foglalkozott a témával. Az államtitkár nem értette, hogyan bízhatta meg az EB Gyurcsány Ferenc cégét egy munkával, amikor a volt kormányfő „nem tekinthető függetlennek”. Úgy vélte, ez hálapénz a bizottságtól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!