Levélben számolt be szorult helyzetéről a Honvédkórháztól elküldött ápoló. A leírtak alapján találkozásunkkor elkeseredett, zilált családanyára számítottam, de kemény kézfogású, határozott, harmincas nő fogadott, hóna alatt vastag dossziéval.
"Én felkészültem, szó szerint mindenre – mutatta az iratokat Fodor Krisztina –, addig harcolok a jussomért, amíg a két lábamon állok, a gyerekeim miatt nem adhatom fel. Higgye el, iszonyatosan fáradt vagyok, hetek óta nem alszom, de ez se számít" – mondta szárazon, csak feszült tekintete árulta el, mennyire kell uralkodnia magán.
Aztán fellapozta az orvosi jelentésekkel, ügyvédi felszólításokkal tömött dossziét, és miközben mesélt, kiderültek kálváriája részletei.
Krisztina 2011 októberében kezdett dolgozni a HM Egészségügyi Központ, közismertebb nevén a Honvédkórház budakeszi telephelyén. A legkeményebb részlegre, a krónikus osztályra került, ahol haldoklókat ápolt napi 12 órában, sokszor egyedül végezve két nővér munkáját.
Fél évvel később kezdte érezni, hogy valami nincs rendben: a bal lába és testének bal fele zsibbadt, gyenge lett, annyira, hogy már a betegeket sem tudta ellátni, emelgetni.
Bár többször vizsgálták, csak hónapokkal később derült ki, hogy két kiszakadt gerincsérve van – ebből egyet a Honvédkórház idegsebészeti osztályán 2012 októberében megoperáltak, a másikhoz nem nyúltak, mondván, hogy tünetmentes.
"Persze ugrott a fizetésem, hiszen 2012 márciusától nem dolgozhattam: helyette 28 ezer forint táppénzt kaptam. A kórház nem utalt baleseti járadékot sem, pedig a Honvédelmi Minisztérium gazdasági hivatala is elismerte, hogy jogosult vagyok rá az állapotom miatt" – mesélte Krisztina. A kegyelemdöfés azonban csak ez után jött: a Honvédkórház 2014. január végén felmentette az ápolónőt.
"Addig sem kerestem jól, de a férjemtől kapott gyerektartással, családi pótlékkal, gyessel együtt korábban meg tudtunk élni. Ehhez képest most 100-110 ezer forintból tengődünk hárman, segélyekkel és azzal az ápolási díjjal együtt, ami a depressziós, csontbeteg nagyobbik lányom után jár. Ebből kell ételt, gyógyszereket vennünk, adósságokat rendeznünk, miközben az önkormányzati lakásomból bármikor kirakhatnak minket. Hétszáz forint van a tárcámban, jövő hét végéig. Maga megélne ennyiből?"
Krisztina baráti kölcsönökből tartja fent magát és családját. Munkát nem talál, nemcsak a szakmájában, de árufeltöltőnek, pénztárosnak sem kell egy "munkára korlátozottan alkalmas" személy, aki 10 kilónál többet nem emelhet, 4 óránál pedig többet nem ülhet-állhat egyhuzamban.
Egyetlen reményük, hogy a Honvédkórházzal szerződésben álló Groupama Garancia Biztosító kifizeti a többmilliósra tehető kártérítést. Az ápolónő már 2013 végén jelezte a kórháznak kárigényét, az igénylés három hónap késéssel érkezett meg a biztosítóhoz.
A Groupama ezután jogcím nélküli támogatásként kifizetett neki 300 ezer forintot, de a kért összeg azóta sem érkezett meg, csak a hivatalos levelek gyűlnek, és persze az adósságok.
"Hónapról hónapra külön kérik be az ügyhöz tartozó adatokat: adóbevallást, orvosi igazolásokat, még a lányom ápolási díjának papírjait is. Mi pedig szépen apránként beküldünk mindent, és közben az utcára kerülünk. El tudja képzelni, milyen az, amikor több mint egy év után azt mondja nekem a groupamás ügyintéző, hogy legyek még türelemmel? És tudom, hogy itt a húsvét, de egy csokit nem vehetek majd a kislányomnak?" – Krisztina itt nem bírta tovább, elfordult, szemét elfutották a könnyek.
Utánajártunk, mi lehet a késlekedés oka. A Groupama Biztosító az Origónak küldött levelében szintén a hiánypótlást említette indokként.
Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy most már minden szükséges dokumentum náluk van, az ügy finisbe ért: 2015. március 2-án megtették a szerintük méltányos kártérítési ajánlatot.
Minderről egyedül Krisztina nem tudott. A Groupama ugyanis nem neki, hanem a dolgozókra biztosítást kötő Honvédkórháznak küldte el ajánlatát, a kórház pedig egy hónap után sem értesítette volt dolgozóját a fejleményről. A kifizetés ráadásul tovább is csúszhat, hiszen a biztosító csak a Honvéd válasza után keresi majd fel a tényleges károsultat.
Megkerestük a Honvédkórházat is, ahol éppen Krisztina személyes adatainak védelmére hivatkozva hárították kérdéseink nagy részét. Arra, hogy miért küldték el a munkájába belerokkant ápolónőt, miért nem kínáltak neki legalább egy négyórás állást, nem válaszoltak.
„Sajnos elég általános, hogy a munkáltatók elbocsátják a náluk lerokkanó alkalmazottat" - mondta az Origónak Bodnár Lilla munkajogász. Az esetek többségében ráadásul nem könnyű bizonyítani, hogy a fizikai károsodás a munkahelyen történt.
Ha nem egyértelműen üzemi balesetről, foglalkozási megbetegedésről van szó, a sérülés az "egyéb baleset" kategóriába kerül, ilyenkor pedig a károsultnak kell saját költségen, igazságügyi szakértővel bizonyítania, hogy állapota és korábbi munkavégzése között ok-okozati összefüggés áll fenn.
Az ápolónő ebből a szempontból szerencsésebb helyzetben van: elismerten foglalkozási betegségtől szenved, és ezért mindenképpen jár majd neki a kártérítés. Ha pénz helyett továbbra is csak ígéretet kaphat, perelhet is jussáért, ez gyakran meggyorsítja a folyamatokat.
Ráadásul, a károsult részleges vagy teljes költségmentességet is kérhet, ha anyagi helyzete ezt indokolja, és korábban nem fogadott saját ügyvédet. "Amíg nincs per, sok munkáltató úgy gondolja, hogy bármeddig halogatható a kárigények kezelése" – jegyezte meg Bodnár Lilla
A munkajogász szerint erkölcstelen elküldeni a lerokkant dolgozót, de az eljárás ettől függetlenül jogszerű is lehet. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény ugyanis lehetővé teszi a felmentést, ha a dolgozó állapota miatt alkalmatlanná válik korábbi munkája elvégzésére.
Ez alapján dönhetett Krisztina ügyében különösebb indoklás nélkül a Honvédkórház, hiába javasolta az ápolónő 4 órás további foglalkoztatását a fővárosi kormányhivatal is.