Velünk együtt örülnek a miskolciak is, a munkálatok 2016-os befejezését sürgetendő a maguk módján támogatják a projektet: két férfi éppen az ereszt lopja le az egyik, már kiürített házról. A többnyire romák lakta utcákon gyerekek fociznak, nyilván nekik is épül a stadion, hiszen nem biztonságos a kátyúk szabdalta aszfalton labdarúgni. Az is igaz, errefelé kocsiktól nem kell tartani, aki itt módosnak számít, annak legfeljebb biciklije van.
Legalábbis a telep azon felében, ahol az önkormányzati bérlakások vannak, a gettó stadion felőli szélén lakik a saját tulajdonú lakást tulajdonló arisztokrácia, ott egy-egy kopott autó is áll az udvarokon.
Egy fiatal fiú vödörbe tölt vizet a közkútnál, a szomszédos ház előtt két asszony beszélget, megállunk. Honnan jöttek, van engedélyük? – kérdezik fotós kollégám fényképezőgépére bökve. Bizonyára azért ingerültek, mert ők is alig várják, hogy elkészüljön a stadion. Szó szót követ, az asszonyok megenyhülnek. Molnár Zsoltné szerencsés ember: néhány nap múlva kell elhagyniuk a lakást, ahol 16 évig laktak, viszont van hova költözniük. Ezt itt kevesen mondhatják el magukról.
A bérleti szerződések lejártával, vagy megszüntetésével lakhely nélkül maradók többségének nincsen hová mennie, ők rokonoknál húzzák meg magukat. Molnárék sokáig próbáltak albérletet keresni, de amikor a reménybeli főbérlők megtudták, hogy a számozott utcákból, vagy, ahogy a helyiek mondják, a számos utcákból jönnének, rendre visszautasították őket.
Ezek az emberek a stadion ellendrukkerei lehetnek, hiszen a telepnek jó híre van a városban, nincsen bűnözés, nem járnak erre drogosok, nincsen szemét, nem kellett még egyszer sem végigoltani a lakókat hepatitis ellen, mert egyszer sem volt ilyen járvány a higiénés körülmények miatt. Az egészséges környezet és az erős immunrendszer képét erősítendő szippantós kocsi gördül be a szomszédos közbe. Két ház között egy lefolyóba ereszti szennyes terhét, tizenöt méterről is érezzük a bűzt.
Képzelhetik, mi lehet itt nyáron! – mondják a helyiek. Képzeljük, pláne, mivel a közelben felhúzott áruházban arról panaszkodnak, hogy gyakran patkányok szaladnak be az üzletbe. Az önkormányzatnál megmagyarázzák a szippantós kocsi rejtélyét: a sofőr kiszúrhatta, hogy van egy olyan aknafedél, amit fel tud szedni, így a máshol felszippantott trágyalevet itt ingyen tudja kiönteni. Aknafedelet mi nem láttunk, mindegy. Ilyesmi nem történhet meg a Kriza úr (a polgármester – G.B.) utcájában – mondják a telep lakói. Persze, hogy nem, azt alig három éve aszfaltozták le, nyilván ügyeltek az aknafedelekre is.
Molnárék végül egy ismerősön keresztül jutottak a közelben albérlethez, amiért húszezer forintot kell fizetniük a havonta jutó 57 ezerből. A család jövedelmi viszonyait jól mutatja, hogy húsvétkor se sonka, se kalács, se tojás nem volt az asztalon. Rántott levest ettek.
Jó kedvünket verőfényes napsütéssel bátorítják az égiek. Galambok ülnek a verebekhez, és csak azért nem hancúroznak dőre kis mókusok a lombok közt, mert sok helyen már kivágták a gyümölcsfákat. Ha már költözni kell, legalább spóroltak kicsit a tüzelőn. És hát ugye a stadion is előbb elkészül, ha a derék munkásoknak nem kell favágással bíbelődniük.
Valaha 230 család élt itt, 35 négyzetméteres szoba-konyhákban, közülük mostanáig 32 költözött ki. Még a diósgyőri vasgyár utalta ki a dolgozóinak a lakásokat, amiket a rendszerváltozás után minősítettek át szociális bérlakásokká. Az épületekhez szemre úgy negyven éve nem nyúlt az üzemeltető, ha csak a lakók nem. Az 1770-ben alapított vasgyár időközben bezárt, rengetegen váltak munkanélkülivé, a környék idővel nyomortelep lett.
A városvezetés tavaly májusban szavazta meg a helyi Fidesz-KDNP frakció előterjesztését, eszerint a közbiztonság és a lakosok szociális helyzetének javítása érdekében felszámolnak több „gettót és nyomortelepet" a városban, köztük a számozott utcákat is. A javaslatot a Fidesz támogatta, a Jobbik és a DK nemmel szavazott, az MSZP tartózkodott.
Elsétálunk az utca végéig, ahol valaha garázssor állt, az épületek váza még most is megvan. Az itt felejtett hatalmas szemétdombok között idős férfi turkál, Oláh Lajos. Ő a telep úribb felében lakik, azt mondja, egyelőre nem kell költöznie, még néhány évig tart a határozott időre szóló szerződése, azt nem tudja fejből, meddig. Nyugdíj előtt hegesztőként dolgozott a vasgyárban, talán ő ez egyetlen ember a gettóban, aki nem örül felhőtlenül az új stadionnak.
Mégpedig azért nem, mert anno a kommunista szombatokon ő is részt vett a régi, 1939-ben átadott stadion 1968-as felújításában. Úgy gondolja, teljesen felesleges új focipályát építeni, jó az öreg, azt kéne kipofozni. Amúgy meg láthatjuk, csatornáznak az utcában, „Krizáék hülyék lennének lerombolni a házakat”. Meggyőződés nélkül, de lelkesen bólogatunk, hiszen ez egy derűs nap. Csak később tudjuk meg az önkormányzattól, hogy bizony lebontják, a csatornázás egy EU-s projekt része, és hát ugye a terület nem marad parlagon.
A családok kiköltözése után az ingatlanokat kezelő MIK Zrt. szakemberei lakhatatlanná teszik a lakrészeket: kiveszik tokostól az ablakokat és ajtókat. Egy idős asszony arról panaszkodik, hogy amióta a két szomszédja elköltözött, rohamos tempóban romlik a lakása állapota, és sokkal többet kell fűtenie. Az üresen maradt építményekben hajléktalanok, drogosok húzzák meg magukat, amit persze nehezményeznek a gettó lakói.
A hivatalos tájékoztatás szerint a telepen mind több a drogosan elkövetett garázdaság, a támadások, betörések. Az idősebb lakókat félelemben tartják az érkezők, igyekeznek elűzni őket, hogy be tudjanak költözni a házaikba. Az uzsorások is jelen vannak, ami szerintünk jó hír: mutatja, hogy bizony szépen forog a pénz a számos utcákban. A helyiek a drogosokra, csövesekre valóban panaszkodnak, de szerintük tőlük eltekintve itt nincsenek bűnesetek. Lehetetlen igazságot tenni.
A telep takarosabb felében, a többihez képest tágas házrészben laknak Galamb Józsefék. Február 23-án járt le a bérleti szerződésük, de nem költöztek ki, most önkényes lakásfoglalónak minősülnek. Építési engedéllyel bővítették a házat, bevezették a gázt, villanyt. Perben állnak a MIK-kel, cserelakást kértek, de nem kaptak. A családfő megmutatja az erről folytatott levelezésüket, az első levélben a társaság azt írja, „megkezdte, az ún. »számozott« utcákon található önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások jogcímes bérlőinek elhelyezésével kapcsolatos adategyeztetéseket, illetve a cserelakások felajánlását.” Meg hogy Galambék szíves türelmét kérik.
Egy későbbi levélben viszont már azt írják, idézett mondat nem jelent kötelezettségvállalást a részükről, valamint biztatást sem arra vonatkozóan, hogy új bérleti szerződést kötnek Galambékkal. Ha bukják a pert, a család a rokonokhoz költözik majd. József ács, állványozó, december óta munkanélküli, most a bútoraikat adogatják el, amiket leselejtezett, értéktelen darabokkal igyekeznek pótolni.
Még örömtelibb a hangulatunk, mint eddig volt, hiszen mi lehet annál mókásabb és trendibb, mint környezettudatosan, a recycling jegyében lakberendezni. Jobb helyeken a megrendelők ezért talicskányi pénzt fizetnek. Pacsirták dalolnak a szívünkben, az élet szép, csak be kell hunynunk a szemünket, hogy ne lássuk.
Néhány háborús bombatámadást idéző házzal odébb, a szanálásra ítélt stadion tövében Ádám Jenőné éldegél mozgáskorlátozott, leszázalékolt lányával, Kuru Istvánnéval (válóper folyamatban) és két unokájával. Négyen nyolcvanezer forintból. Nagyon szeretnének maradni, mert mint mondják, itt nyugodtak a körülmények, nincsenek drogos, italos emberek. Erre már csak legyintünk, bár most szemlátomást tényleg nincsenek. Ráadásul a gyerekek a közeli iskolába járnak, ezért sem szívesen költöznének. Mivel a szentképekkel teletűzdelt szobában jó meleg van, én azt mondom, bizony, költözzenek, tanulják meg, milyen az élet árnyékos oldala!
Egyébként az önkormányzat lelépési pénzzel támogatja azokat, akik elköltöznek a városból. Tájékoztatásuk szerint „Az ún. lelépési pénz azt jelenti, hogy a város maximum kétmillió forinttal támogatja a más településen történő ingatlanvásárlást. De nem pénzt ad a bérlő kezébe, hanem eddig az összegig kifizeti a kiválasztott ingatlan árát a bérlő helyett.”
Ádámékkal együtt ezen sokan nevetnek, hiszen az is kész csoda, ha ki tudják fizetni a számláikat. Ha lenne megtakarított pénzük, amihez megkaphatnák a plusz kétmillió forintot… Nincsen.
A telepről kiköltözőknek bizonyos feltételek teljesülése (például nem lehet bérleti, közüzemi tartozásuk) esetén cserelakást ajánl fel a MIK Zrt. Ádáméknak nincsen tartozásuk, ezért ők is jogosultak, még néhány nap, és megmutatják nekik az új lakást. Rosszakaróik tanácsára kölcsönkértek egy fényképezőgépet, mert állítólag méltatlan állapotú lakásokat ajánl fel a cég.
Nyenyerészünk a feltevésen, hát már hogyan adna méltatlan állapotú lakásokat Miskolc, ez a gazdag város? Botos Ferenc, a miskolci roma önkormányzat képviselője, aki eddig sem segített nekünk, elvisz bennünket egy korábban felajánlott, de végül nem elfogadott cserelakáshoz a közelben lévő Vasgyári úton, a legendás Black Mici kocsma mellett, a hajdani Marx-térnél.
Elegáns környék, ahol luxuslimuzinok kerülgetnek Rolls-Royce-okat, kolbászból van a kerítés, és mézeskalácsból a házak. A látottak alapján igenis van oka annak, hogy a város „a fejlődésével és gazdasági sikereivel szeretne a közfigyelem középpontjába kerülni” – ahogyan azt Kriza Ákos polgármester írta a városban segélyt nyújtani szándékozó Gyermekétkeztetési Alapítványnak, visszautasítva a kezdeményezésüket.
A felajánlott lakás ugyan csak egy körülbelül 25 négyzetméteres helyiség, ahol nincsen se víz, se gáz, no de közel van hozzá az udvari pottyantós budi, így legalább nem kell messzire szaladni, ha nagy a baj. És hát könyörgöm, egy kis fantázia, egy nipp a horgolt terítőre, és máris otthonosabb a hely!
Lakberendezős ábrándjainkat elrontja egy fogatlan asszony, aki látva Botos Ferencet, odajön hozzánk, és panaszkodni kezd. Szerintem a Jobbik, vagy az MSZP ügynöke lehet, mert arról sopánkodik, hogy csak ma hét patkányt fogtak meg a csapdával a lakásukban. Smafu, szerintem ha jobb csapdájuk volna, lenne az tíz is, de ha spórolunk, ugye, akkor oda a látványos eredmény.
Az udvar lakói szerint Kriza Ákos polgármester a miskolci szegények jótevője. Engedhette volna, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány bármilyen sajtóvisszhang nélkül ételt osszon a településen, de ő egy ravasz nyilatkozattal azt a látszatot keltette, hogy Miskolcnak nincsen szüksége ilyen adományokra, így viszont még az ország legtávolabbi csücskében lakók is megtudhatták, milyen a nélkülözés a városban. Ott voltunk, láttuk: semmilyen.
Az meg szerintünk csak szimpla lustaság, hogy a segélyosztásra azért nem mentek el Ádámék, mert nincsen pénzük villamosjegyre. Ha senki nem sportol, hogyan lesz itt világszínvonalú futball?
Update 2015. 04. 13-án. A cikket olvasva a Miskolc Vízközmű-karbantartó és Környzetvédelmi Kft. többek közt az alábbiakat juttatta el hozzánk: "A helyszínen nem trágyalé hanem háztartási szennyvíz leürítése zajlott az Ötödik utcában kijelölt bebocsátási ponton. A bebocsátási pont használata a közegészségügyi és vízügyi hatóság, önkormányzat illetékesei számára ismert és felügyelt. A háztartási szennyvíz elhelyezéséről igazoló dokumentumok rendelkezésre állnak."