Emberbaráti kötelességem, hogy még egyszer, utoljára megfürödjek a lakótömb nyájas bérlőinek mosolyában. Holnap belököm a Ladát a kanálisba, vezeklésből eszem egy perkeltet az Arabs szürkénél, aztán indul a magángépem Monacóba, a többit meg majd meglátjuk. Ha ön is ilyen mondatokat fogalmaz éppen, akkor valószínűleg ledes világításban utazik, esetleg feltörekvő gázszerelő, Isten ne adj, lottózik.
Ha viszont lottózik, akkor minden bizonnyal az Origo által ismertetett szisztéma szerint teszi, tehát ma megnyeri a 4,4 milliárd forintot.
Jó, jó, ha minden olvasó megnyeri, akkor egy-egy nyereményt a szerkesztőség büféjében el is kávézhatunk, de azért megéri eljátszani a gondolattal.
Elsőként a jóllakott Buda egyik lottózójában érdeklődöm. Ártatlan lottójátékosnak álcázom magam, ami azzal a kellemetlen hozadékkal jár, hogy nekem is vennem kell egy szelvényt. Márpedig ez azt jelenti, hogy én is nyerek, tehát a kávét én fizetem. Irénke, az eladó vagy lottónő szerint errefelé félnek az emberek. Az utcán álló német prémiumkategóriás kocsikat elnézve bőszen bólogatok, de nem erről van szó:
attól félnek, mi lesz, ha megnyerik az ötöst?
Mondja, Irénke, akkor miért lottóznak? – kérdezi a háttérből egy molyrágta szürke pulóver. Hát azt nem tudom, de félnek, mert azt gondolják, ennyi pénzbe bele lehet őrülni – így Irénke. Megint lelkesen bólogatnék, mintha tudnám, miről van szó, miközben beikszelem az utolsó tuti számot, de a pulóver újból megszólal:
a lottó a hülyék adója, az igazi elmék tippmixet játszanak!
És mondja, nyert már valamit? – kérdezem. Nem, de az esélyek itt legalább megalapozottak – böffenti a kardigán.
Irénke sokkal kedvesebb, azt mondja, az utóbbi napokban megháromszorozódott a lottót játszók száma a kis üzletben. Mindenki arról beszél, hogyha nyer: utazik, ingatlanokat vesz, támogatja a családját, a beteg gyerekeket, a kutyákat, kiscicákat, esetleg a világbékét.
Két lány azt ígérte, majd küldenek egy képeslapot Hawaiiról – mondja. Némi csalódottságot vélek felfedezni az arcán.
Ne tessék búsulni, ha én nyerek, virágcsokrot küldök!
– ajánlom nagyvonalúan. Menjen a francba – mondja a molyrágta pulóver, aki szerintem nem csak a számokkal áll bensőséges viszonyban, viszont nem egy nyertes alkat.
Ha én nyernék, mint ahogy nyerek, felelős állampolgárként a 4,4 milliárd forintot természetesen az államháztartás aprócska sebeinek pótlására fordítanám, ami április végén 610 milliárd forint volt, node ugye kleine fische, gute fische. És nem, nem szeretném átszámolni a pénzt luxusautóra, gyíkbőr óraszíjra, tonna parizerre, mert nekünk, nyerteseknek ez nem tétel. Legfeljebb Louis Vuitton táskára, mert az viszont igen.
Ahogy a másodikként felkeresett, csóró panellakótelepen talált lottózó törzsközönségének is, ők ugyanis nem női táskákban, hanem jótékonyságban utaznak:
Ha nyerek, 4,4 milliárd embernek tudok egy forintot adni
– mondja egy kamaszlány. És ez mire jó? – kérdezem az ártatlan lottónyertesek ábrázatával. Semmire, de jó poén, nem? – kérdez vissza, és összevihog a barátnőjével.
Ezen a ponton kicsit megremeg bennem az emberiség jövőjébe vetett hit, de bekúszik a képbe egy száz százalék műszálból készült rövidnadrágot és száz százalék borostát viselő viseltes alak, Géza, aki lottószelvényt ugyan nem vesz, de kap egy doboz sört, pult alól.
Amikor távozom a lottózóból, és az öreg robogót próbálom életre röffenteni, Géza kint sörözget a trafik mellett, az útpadkán ücsörögve, és fejcsóválva nézi a műveletet. Mellette hű kutyája, egy kis fehér semmiség, aki minden, a szomszéd közértből érkező háziasszonyt körbeudvarol. Mondja, Géza, maga mit venne a 4,4 milliárdból, ha megnyerné? Én?
Egy sörgyárat építtetnék ide, a telep mellé. És az miért lenne jó maguknak? Mert akkor mehetnénk hová dolgozni
– válaszolja, és vidáman elpöccint egy csikket a jelzett irányba.