A határozatok alapján
visszahívták a ljubljanai nagykövetség éléről Szent-Iványi Istvánt
Helyére Szilágyiné Bátorfi Edit kerül.
Szent-Iványi István a rendszerváltást megelőzően a demokratikus ellenzék tagja, liberális politikus, a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója és a párt ügyvivője, majd az Országos Tanácsának elnöke. 1990 és 2004 között országgyűlési képviselő. 1994 és 1997 között a Külügyminisztérium politikai álamtitkára, 1997 és 2002 között a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, 2002 és 2004 között a Magyar Országgyűlés Európai Integrációs Bizottságának elnöke, majd 2004 és 2009 között az SZDSZ európai parlamenti képviselője volt. 2009 és 2015 között a Külügyminisztérium állományában dolgozott, 2010. január 25. és 2015. január 31. között Magyarország ljubljanai nagykövete volt.
Gruber Attila László kerül a canberrai nagykövetség élére
Ellátja majd az ország képviseletét Új-Zélandon, Pápua Új-Guineában, a Fidzsi-szigeteken, Tongán és Szamoán is. Ezt a posztot korábban Sikó Anna látta el. Czibere Csaba vezeti az ammáni nagykövetséget, amelyet eddig Jungbert Béla irányított.
Visszahívták László Bélát a pretoriai nagyköveti posztról
A diplomata korábban ellátta Magyarország képviseletét Szváziföldön, Mozambikban, Namíbiában, Zimbabwében, Lesothóban, Botswanában és Zambiában is. Ezt a pozíciót Király András László kapja meg, aki egyúttal Angolában, Mauritiuson és Madagaszkáron is képviseli majd Magyarországot.
Visszahívták Kocsis Sándort is a nairobi nagykövetség éléről
Eddig a diplomata látta el az ország képviseletét Etiópiában, Ugandában, Dzsibutiban, Tanzániában, Burundiban, Ruandában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Szomáliában is. A nairobi nagykövetség vezetésére Máthé László Eduárdot nevezték ki, az ő portfóliójához Etiópia, Uganda, Dzsibuti, Tanzánia, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság tartozik.
Csuday Balázst nevezték ki a quitói nagykövetség élére
Portfoliójához tartozik Magyarország képviselete Kolumbiában és Venezuelában is. Sándorfi Eszter athéni nagykövet látja el Magyarország képviseletét Cipruson is, miután az ottani nagykövetséget bezárták. Kiss Gábor ankarai nagykövet pedig Afganisztánban is képviseli ezentúl az országot, miután Drágos Antalt visszahívták a kabuli nagykövetség éléről.
Cséfalvay Zoltán, aki Magyarországnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) melletti párizsi állandó képviseletét vezeti, ezentúl az UNESCO-képviseletet is irányítja.
A határozatok értelmében egyúttal felmentették megbízatása alól Kőrösi Csabát, aki Magyarország New York-i ENSZ-képviseletét vezette. Helyére Bogyay Katalin kerül, aki korábban az UNESCO-képviseletet irányította.
Hevesi Ágnest, Zalai Csabát és Kovács Barnabást rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté, Németh Zoltánt és Mezei István Gyulát pedig rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezték ki.