Egy hete lakott már a Nehru-part fás-bokros övezetében egy afgán menekültcsapat, esténként negyvenen is összegyűltek a sétányon.
A csoporttal érkezett egy 8 éves kislány, Arszul is, aki bátyjával, Juszuffal menekült el Afganisztánból.
Két hónapon át, gyalog és autóstoppal vándoroltak Magyarországig
inkább a nélkülözést választották a mindennapi félelem helyett. Mint a fiatal fiútól megtudtuk, a napokon kereszül nem ettek, miután Budapestre értek, esőben-szélben is kint voltak a Duna-parton.
Az afgánok érkezéséről, mindennapjairól az Origo írt először, a rendőrség pedig a maga módján regált a Nehru-parti helyzetre.
Péntek reggel óta elvittek 14 menekültet a partról
velük Arszult is - tudtuk meg Bolek Zoltántól, a Magyar Iszlám Hitközség elnökétől, aki élelmiszercsomaggal segítette a rászoruló hittársakat.
Kiderült az is, hogy Juszuf és társai korábban már jártak a balassagyarmati menekülttáborban, ahol szállást és ellátást biztosítottak nekik - most valószínűleg ugyanide kerülnek vissza.
Az afgán menekültek között volt három kísérő nélküli kiskorú,
akiket a rendőrség gyermekotthonba szállított
Közöttük lehet a Nehru-parton látott 8 éves kislány, Arszul is, amennyiben bátyja még nem érte el a nagykorúságot.
Ebben az esetben Juszuffal együtt helyezik el. Ha a fiú viszont betöltötte a tizennyolcat, kísérőnek számít, és ekkor is együtt maradhat húgával.
Így vagy úgy, de a testvérek nem szakadnak el egymástól.
Nem vagyunk embertelenek
hatóságunk első helyen kezeli a gyerek érdekét, aki együtt maradhat családtagjaival" - hangsúlyozta kérdésünkre Záborszki Helga, a BÁH főigazgatósági titkárságnak vezetője.
Hozzátette, az iskolaköteles korú gyermekek menedékkérőként jogosultak oktatásra. Arszul tehát teljes ellátást kap, és iskolába járhat, míg a hatóság elbírálja menedékkérelmüket.