A négy hajtóműből három rosszul működött az azokat vezérlő számítógépes program hibája miatt, és a pilóták nem akadályozhatták meg a katasztrófát - ez áll az Airbus közleményében, amelyet az A400M katonai szállítógép május 9-i, sevillai katasztrófájáról adott ki a cég.
Tesztrepülést végeztek a géppel, amikor röviddel a felszállása után a három hajtómű teljesítménye magas fokozaton beragadt.
A hajtóművek nem reagáltak, amikor a pilóták megpróbálták szabályozni a teljesítményüket.
Végül úgy döntöttek, hogy a gázkart leállítás fokozatba kapcsolják, de amikor ezután a teljesítményt növelni szerették volna, az ismét lefagyott.
A megállapítások megerősítik a feketedoboz adatai alapján korábban közölteket: rosszul telepítették a szoftvert a gép összeszerelésének utolsó szakaszában.
A történtek után az Airbus elrendelte a teljes flotta szoftvereinek felülvizsgálatát.
Az Airbus A400M típusú katonai szállítógépe első próbarepülésekor zuhant le május 9-én Sevilla mellett, ahol a repülőgépgyártó cég összeszerelő üzeme működik. A fedélzeten hatan voltak, négyen meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek.
Ebből a géptípusból eddig 12 darabot adtak át, Franciaország, Németország, Törökország, Nagy-Britannia és Malajzia vásárolta meg őket. A lezuhant gép a török légierőhöz került volna.