A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Vádat emeltek a kerékpárbolt kifosztói ellen

Iskolaigazgató rúgott fel egy bicikliző lányt Kaposváron
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az egy éve Siófokon történt 2 és félmilliós kerékpárlopás ügyében.
Vágólapra másolva!

A Somogy Megyei Főügyészség keddi közleményéből kiderül: 2014 július 3-án hajnali 1 óra tájban befeszítették egy siófoki kerékpárszaküzlet ajtaját, és onnan 11 darab, összesen majdnem 2 és félmillió forint értékű kerékpárt, valamint a kasszából húszezer forintnyi váltópénzt vittek el.

Több kerékpárt is meglovasítottak Forrás: Thinkstock

Börtönbe kerülhetnek

A vádlottak a lopott biciklik közül nyolcat autóval Székesfehérvárra vittek, és ott eladták őket. A maradék három kétkerekűt pedig átmenetileg a siófoki Posta épület előtti kerékpártárolóba tették. A Siófoki Járási Ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint a meg nem térült 1 millió 625 ezer forint erejéig vagyonelkobzást indítványozott a két, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!