Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A tulajdonosa után csak Galaniszként emlegetett vendéglátóhelyen görög zene szól, görög a pita, a halak, az ásványvíz, de a sör és a szó nem.
Beloianniszban, az egyetlen magyarországi görög faluban vagyunk, amelyet az ötvenes évek elején, az Iváncsától lekanyarított szántóföldeken építettek fel a polgárháborúból kimenekített családoknak. „Haragszunk az újságírókra” – fogad az egyik öreg, ami nem túl jó antré egyikünket illetően sem. „Aztán miért?” – kérdezem. „Egy hónapja itt járt egy, aki azt írta rólunk, hogy mi vízzel mulatozunk – mondja a söre mögül felpillantva. – Pedig én minden reggelt egy kupica Metaxával indítok. Jut eszembe, isztok valamit?” Nem tudom, melyik a jobbik eset, vízzel mulatást említeni, vagy megírni a reggeli felest, de mindegy is, nem ezért vagyunk itt.
Hanem a görögországi helyzet miatt. Dulasz Takisz, a Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, nyugdíjas kohómérnök körbevezet a takaros településen.
Más itt az utcakép, mint a megszokott magyar falvakban, sok az egyenépület, de hát ez is egyszerre épült, mint Dunaújváros.
Itt-ott egy-egy német rendszámú autó áll, az innen továbbköltözött görögök a mai napig visszalátogatnak a faluba.
Sokan szomorúnak látják a helyzetet, de egyben bizakodóak is. „Úgy gondoljuk, meg fogják oldani ezt a helyzetet a görögök, meg hát az Európai Unió sem fogja veszni hagyni az országot” – mondja Fülöpné Kipru Miranda iskolatitkár. „Főleg azért, mert ha elveszítik Görögországot, akkor az egész Balkán fel fog lázadni, hogy nekik is engedjenek. Lesz valami kiút, de ezeket a megszorításokat nem szabad, hogy elfogadják.
Legalábbis ilyen méretekben. Hajlandóságot kell mutatni a kompromisszumra, de ilyen mértékben, mint ahogy kérik, nem. Bizakodik a falu, nagyon odafigyelünk a kinti dolgokra, a kávézókban is erről beszélgetünk napi szinten. Ötletelünk, de ezt nyilván nem mi fogjuk megoldani” – teszi hozzá. Pont az Origón olvastuk, hogy közösségi finanszírozó kampány indult az interneten a görög adósság kifizetésére – mondják az iskolában, ahol jelenleg két, ősztől négy görögországi tanár oktat majd.
Itt a faluban mindenki adakozni fog, az biztos. És hogy ez mit old meg? Nyilván nem sokat, de legalább egy kicsit előrébb vagyunk – vélik többen is.
Európában 503 millió ember él, ha mindannyian csak néhány eurót adnának, máris rendbe jöhetne a görögök sorsa.
Nem egy rossz nép a görög, ha baj van, összerántja magát. És ez szerintük vonatkozik az Európán kívül élőkre is: esténként nyilván ők is a kávéházakban ülnek, és az otthoniakról beszélgetnek.
Ez mindenesetre jobb kezdeményezés, mint eltörölni a nyugdíjakat. Eftimiu Andronikosz szerint: „Azt kéne meggondolnia mindenkinek, mi lenne akkor, ha itt, nálunk, Magyarországon csak megfeleznék a nyugdíjakat? A görög nyugdíjasok lehet, hogy több járulékot kapnak, mint a magyarok, de meg kell nézni, mennyibe kerül ott az élet. A magyar média hangulatkeltést csinál: amikor azt mondják, hogy hány ezer eurót kap valaki, akkor azt mindenki átfordítja forintra, hogy úristen, milyen jól kapnak, de azt nem nézik, hogy ott hány ezer euróba kerül az, hogy valaki megéljen.”
Ha valaki Görögországba megy nyaralni, vessen egy pillantást a vállalkozókra: nem ötven emberrel dolgoznak, maguk is beállnak a pultba, viszik a boltot a családjukkal kora reggeltől éjszakáig”
– hangzik el egy újabb érv.
„Európai viszonylatban pont ugyanaz a baja Görögországnak, mint Magyarországnak. Meg kell nézni, hogy tizenöt évvel ezelőtt milyen boltok voltak kint, és milyenek ma: Spar, Lidl, Ikea, Aldi – pont ugyanaz a probléma, mint itthon volt, ahol viszont felkarolták a kisboltokat. Ha ott is megtörténne ez, és lenne termelés, akkor az ország kilábalhatna a gazdasági csődből. Az EU-nak az az érdeke, hogy ne sikerüljön talpra állni a válságból, mert így a markukban tudják tartani az egész Balkánt.
Egyébként, ha borul a Balkán, akkor borulhat az egész EU is.
Amikor arról van szó, hogy menekül a tőke, bezárják az üzemeket, kivonulnak a multik, akkor nem lehet talpra állni. Nincs meg a mérlegnek mindkét oldala, csak az egyik: a kiadáscsökkentés” – mondja az egyik helybéli.
„A legrosszabbra is felkészültek, ha ott államcsőd van, és az emberek megindulnak?” – kérdezem. „Erre nem is szabad gondolni, ezt nem szabad bevonzani – érkezik a válasz. – Ha az ember elkezd ezen gondolkodni, akkor utat ad neki, és akkor megtörténhet. Nem lesz ilyen, ez biztos. A történelem során soha nem volt arra példa, hogy ez a nép hagyta volna magát bármilyen elnyomásnak. Ez a nép nem fogja hagyni, hogy akármit tegyenek vele.
Bízunk Alekszisz Ciprasz miniszterelnökben és a pénzügyminiszterében, Janisz Varufakiszban is, szerintünk nem akarnak rosszat. Nem mondjuk, hogy mindenre tökéletes a megoldókulcsuk, de úgy látjuk, próbálkoznak, nem adják olyan könnyen ezt a dolgot. Ha rábólintanak az újabb csökkentésekre, akkor csak a nyomor, az elszegényedés maradna. Ezek legalább próbálnak tartani valamilyen szintet.”
„Elhangzott, hogy a görög nem egy rossz nép, ha baj van, összerántja magát” – emlékeztet Dulasz Takisz. – És ezenfelül a görögök nem lusták, pedig sokszor elhangzott, le is írták a sajtóban, hogy azok, és hogy ennek következtében jutottak ide. Ez nem igaz. Az is az unió felelőssége, hogy hagyták idáig eljutni a dolgot.”
„Az sem igaz, hogy Athénban meghamisították az államháztartási adatokat, amikor hitelt vettek fel. Ismerték pontosan a valódi helyzetet Brüsszelben, így adtak kölcsönt” – mondja egy másik férfi.
„Vannak olyan hangok is, hogy a görögök miért háborognak, pazarló életet éltek, fogják be a szájukat. Miért? Miért ne harcoljanak azért, hogy megmaradjon a nyugodt életük? A felelősség közös. Az unió vezetésében ugyanúgy benne van, mint a görögökében, akkor miért a görögök vigyék el a balhét egyedül?” – teszi fel a költői kérdést.
„A mentőcsomagok nagy része a kamatok visszafizetésére megy, még csak nem is a kölcsönre.
Sőt, az egész mentőcsomag nem az ország, hanem a nyugati bankrendszer megmentésére szolgált. Szomjan nem halhat a ló. Húzom a gyeplőt, amíg meg nem döglik? Ilyet nem lehet hagyni, ez egy ország” – hangzik egy újabb vélemény.
„Voltak hozzászólók az interneten, akik szerint csak akkor segítsék meg a görögöket, ha nem engedik be a menekülteket. Álljon már meg a menet, hát ha az ország csődben van, akkor hogyan tartson el annyi menekültet? Ne engedje tovább őket? Mit csináljon velük? Lökje vissza őket a tengerbe?” – tevődik fel egy újabb költői kérdés.
Akik ide jöttek, ők is menekültek voltak egykor, a görög polgárháború elől népi demokráciákba hozott gyerekek, akik után jöttek a szüleik is, ha tudtak. A 80 éves Nikolovszki Hriszto történész – aki négyszer húsz évesnek mondja magát – például 1948-ban érkezett azzal az ígérettel, hogy néhány hónap után visszamehet. Azóta is itt él, az édesanyját csak az érkezése után hat évvel láthatta újból. (A polgárháború elől Magyarországra menekített háromezer görög gyerekről itt tekinthetnek meg egy dokumentumfilmet.)
Átélte a második világháborút, a görög polgárháborút, 1956-ot, vissza már évtizedek óta nem menne, hiszen itt a családja.
Mint mondja, voltak, akik annyi idősek lehettek, mint most ő, amikor átjöttek – meghalni jöttek ide. A temetőben több sírt is találunk, amelyeken a második dátum az ötvenes évek elejéről való.
A menekültek dolga kényes téma lehet itt – gondolom, bár ma már csak körülbelül háromszázan élnek a faluban görögök. Dulasz Takisz szerint persze, hogy az, de azért az már régen volt, amikor ők idejöttek. És hát mindannyian baloldali emberek voltak, itt meg egy baloldali, kommunista rendszerben, tárt karokkal várták őket. Ez az egész falu magyar pénzből épült. Görögök építették, de magyar pénzből. Közel 11 millió forintból húzták fel annak idején, ami nem volt kevés pénz.
A mostani helyzet teljesen más – vallják többen is, de ha véletlenül arra kerülne sor, hogy Görögországból megint menekülni kell, többen is szívesen befogadnának otthoniakat Görögfalvára, ahogy Beloianniszt nevezték az első években.
Itt most béke is van, a nap is süt, bár ahogy Nikolovszki Hriszto fogalmaz, nem minden ablakra. Az idős görög, aki akcentussal beszéli a magyart, és minden bizonnyal a görögöt is, Petőfit idéz: „Akasszátok föl a királyokat! És mi mit csinálunk máma? Éljen a király!” – mondja, és bosszúsan tapsol egyet a kezével.
Visszatérünk a tavernába, ha a görög életigenlésen és szíveslátáson múlna, akkor még ma is ott ülnénk. Pavlosz Sziderisz heti kapcsolatban van a kinti rokonokkal, a nagynénje Athénban lakik, nyugdíjas, nyolcvan fölötti asszony. A néni nem aggódik, eszébe sem jut elmenekülni az országból, jól érzi magát ott. „A görögök többsége benne akar maradni az unióban, és a hazáját sem készül elhagyni. Már persze az öregebbek, a fiatalok körében hatvanszázalékos a munkanélküliség, ők mennek. A kétkezi munkások, de az orvosok, mérnökök is, csak úgy, mint itt Magyarországon” – mondja Pavlosz Sziderisz, miközben negyedszer is meghív minket egy italra. Kellemetlen a helyzet, egy ásványvízben kiegyezünk.
Közben az egykori tévés, aki a falu többségéhez hasonlóan Budapestre járt dolgozni, folytatja: „Az elmúlt öt évben nagyon megnőttek az árak kint. Egy kávé 2,70-3 euró. Az nagyon sok. Ezzel együtt az emberek nem érzik annyira rossznak a helyzetet, mint ahogy Európa mondja róluk. Jól vannak, nincsen pánikhangulat, nincsenek hiánycikkek. És hát a turisták sem szenvednek hiányt semmiben. Szerintem az emberek menni fognak, mindenki szereti a napsütést, a tengert, a halat, a finom ételeket. Hát nem?” – kacsint ránk.
Attól tartunk, rögvest dionüszoszi lakoma terem, én már a szatírokat is látni vélem, de szerencsére észreveszem az asztalon a görög kommunista párt lapja, a Rizoszpasztisz (a szó jelentése kb. gyökértörő) egyik számát. A kommunisták kimaradtak a regnáló görög kormányból, ezért keményen bírálják. Ennek a lapszámnak is egy parlament előtti tüntetés van a címlapján.
Azután arról esik szó, hogy a helyiek nehezményezik, amiért a mai napig kommunistának tartják őket, majd egy hasonlat okán természetesen a focira terelődik a téma. Ott vesztem el a fonalat, hogy Eusébió, a portugál Fekete Párduc felesége – úgy ötven éve – éppen szül a kórházban, ami állítólag jó jel, a mai gazdasági kilátásokra nézvést.
Búcsúzkodunk. Beloiannisz öregjei a mai napig görögül üdvözlik egymást, ami így hangzik magyarul:
– Hosszú életet! – Majd a hazában!
