Tombolán nyerik a közmunkát Nyíregyházán

közmunka, Nyíregyháza, címlapkép
Vágólapra másolva!
Sepregetsz, vagy annyi a segélynek - diplomás, képzett munkanélkülieket is takarításra fognak Nyíregyházán. Naponta százak tolonganak a helyi közfoglalkoztatási irodában, ahol lassú az ügyintézés, nincs levegő, és tombolaszelvénnyel hívják be a jelentkezőket.
Vágólapra másolva!

Hajnali hatkor kezdődik a sorban állás a Tüzér utcában, amióta meghirdették az új közmunkákat, pedig a felvételi iroda csak nyolckor nyit.

Cigányút

Nagy a tömeg, néha százan is állnak az ügyfélszolgálat udvarán a tűző napon, bár érkezésünkkor kevesebben vannak, mert a csütörtök rövid napnak számít, négyórás fogadási idővel.

A hangulat mindenesetre így is parázslik, és nem csak a meleg miatt. "Itt a szakmunkás-bizonyítványom, láthatod, hogy szakács vagyok, aztán csak sepregetni küldenének.

Csapról viszik a vizet a Tüzér utcai cigánytelepre. Sok roma is jelentkezik a nyíregyházi közfoglalkoztatásra, napokig várnak, míg sorra kerülnek Fotó: Koncz Tamás - Origo

mehetsz a Mák utcai takarítós telepre" - csapkodja papírjait idegesen egy negyvenes férfi.

A papírt nem nézik

Barátai bólogatnak, ők is mutatják a bizonyítványukat: húszéves munkatapasztalattal bíró hentes, kőműves várja, hogy sorra kerüljön, és ötvenezer forintért takaríthassa Nyíregyháza utcáit.

Nincs sok választási lehetőség, a jelentkezők többségét sepregetni, takarítani küldik Fotó: Koncz Tamás - Origo

Később kiderül, hogy mások sem járnak jobban. A választási lehetőség ugyanis származástól, végzettségtől függetlenül ugyanaz:

takarító és kisegítő segédmunkás állás, három hónapra, nyolc órában

- mindössze ennyit árul el behívó levelében a NyírVV közfoglalkoztatási irodája.

Oda a 22 800

A munkát elfogadni persze nem kötelező, de erősen ajánlott. Aki nem teszi, azt huzamosabb ideig törlik a regisztrált álláskeresők köréből,

elveszíti a 22 800 forintot, vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatást

és az egyéb járulékokat. Ez történik akkor is, ha az értesített nem jelenik meg az irodában.

Hiába tanultak?

Azt mondták, hogy három évre kizárhatnak a rendszerből, ha visszautasítom - mesélte Viola, aki óvodai vagy konyhai kisegítés közül választhatott. "Nem ezért érettségiztem, végeztem négy OKJ-s képzést. Persze mit jár a szám,

Ő végül nagy nehezen elérte, hogy teremőrnek vegyék fel a helyi múzeumba."

Kitör a lázadás

Violát hallgatva egyre többen kapcsolódnak be a beszélgetésbe:

térinformatikussal, kereskedelmi ügyintézővel, logisztikai menedzserrel találkozunk

a foglalkoztatási iroda fülledt, levegőtlen ügyfélvárójában, ahol legalább harmincan ültek érkezésünkkor.

Telt ház a NyírVV ügyfélvárójában, a szerencsések ülhetnek, és jó esetben egy napon belül behívják őket Fotó: Koncz Tamás - Origo

Talán a hőség, talán az araszoló ügyintézés miatt, de kérdéseinkre robban a feszültség, kisebb lázadás tör ki a folyosón. Itt vagyok egy fél napja, de még nem kerültem be - háborog egy asszony, aztán csak sorjáznak a panaszok:

  • vizet a kánikula ellenére sem adnak
  • a pénzes kávéautomatát csak az irodisták használhatják
  • az értesítőn feltüntetett ügyintéző-telefonszám nem él, nincs eligazítás sem
  • Napjában 40-50 emberre jut idő, miközben ennek a sokszorosát hívják be

Elkapkodják a tombolát

Az sem garancia, ha valaki betartja a játékszabályokat. "Hiába érünk ide nyitásra, ha pár perc alatt elfogy az aznapra kiadott sorszám" - mutatja a Tombola feliratú, számozott papírfecnit egy férfi - "ráadásul ha ma nem hívnak be,

Tombola. A nyertesek ötvennapos munkaszerződést vihetnek haza Fotó: Koncz Tamás - Origo

Nem várnak senkire

"Én nem vállaltam", fordul ki az irodából egy fiatal lány. Mint mesélte, évek óta alkalmi munkából él, 15 napot dolgozik egy hónapban, de ezt a biztosnak számító bevételt elveszítené, ha aláírja az ötvennapos munkaszerződést - munkaadói nem várnak rá három hónapon át.

A fele visszamondja

Nem ő az egyetlen: egy állásra jelentkezőtől úgy tudjuk, hogy a behívottak 50 százaléka visszautasítja a felajánlott munkát, a várakozók pedig arról pusmognak, hogy valójában ez a cél,

minél több embertől megvonni a segélyt.

Meddig, mennyiből?

Levélben érdeklődtünk a NyírVV Közfoglalkoztatási Nonprofit Kft.-nél. Szerettük volna megtudni, mi akadályozza a gyorsabb ügyintézést, mekkora keretből hány álláshelyet kínálnak a nyári közfoglalkoztatási projektben, és konkrétan milyen állásokat fed a kisegítő segédmunka kifejezés.

Szögesdrótos kerítés mögött dől el, ki jut munkához, ki veszíti el a segélyt Fotó: Koncz Tamás - Origo

Az nem úgy van

Választ csak több nap késéssel, a cikk megjelenése után kaptunk - a NyírVV ebben főként az írásban megjelent állításokra reagált. A cég szóvivője hangsúlyozta, ők csak munkáltatóként vesznek részt a közmunka-programban, segélyeket tehát nem is nem vonhatnak meg.

A NyírVV tételesen cáfolta a közmunkára behívottak állításait is,

például azt, hogy nem minden behívott kerül sorra egy nap alatt, hogy több embert értesítenek egyszerre a szükségesnél, vagy hogy a kávéautomatát csak a dolgozók használhatják.

Levelük szerint július 13-ától három hónapon át összesen 775 főnek kínálnak kisegítői és segédmunkákat, és

a jelentkezők kevesebb mint tizede utasította vissza a felajánlott állást.

Az nem derült ki, hogy a nyári programra mekkora összeget fordítottak. Az augusztus végén kifutó tavaszi közmunkaprojektben mindenesetre több mint ezer embernek kínált állást a város, 1,6 milliárdos keretösszegből.

Kipörögnek az emberek

A közmunkás-huzavona kicsiben tükrözi Nyíregyháza foglalkoztatási helyzetét is: az utóbbi években hiába javult némileg a munkanélküliségi ráta, a helyiek nem érzik, hogy jobb lenne a helyzet.

"Csak a Michelin meg a Lego ad munkát, de

onnan is pörögnek ki az emberek, minimálbéren vannak,

12 órás műszakban. Gazdálkodni se éri meg nagyon, amikor a konzervgyár 60 forintért veszi meg a meggy kilóját" - legyint a taxis, miközben elhagyjuk a Tüzér utcát.

"Ha ma nem hívnak be, holnap kezdheted a sorban állást elölről" Fotó: Koncz Tamás - Origo

A hivatal kapuja előtt is közmunkás dolgozik: kézzel szedegeti zacskóba a járdára dobált szemetet. Pár méterrel arrébb biztonsági őr cigizik ráérősen.

Még látjuk, ahogy a földre pöccinti a csikket,

bár a kuka néhány lépésnyire van. Ő így veszi ki a részét a közfoglalkoztatásból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!