A Budafoki út sem idilli a menekülteknek

Menekültek

A Duna-parton arabul beszélnek a bokrok között. Az albertfalvai partszakaszon fürdenek és pihennek szíriaiak és afgánok. De idillről szó sincs. A Budafoki út mentén koszos gyerekek és felnőttek fekszenek a szemétben, kint éjszakázva. A benzinkútnál ingyenes a fürdés és a telefontöltés, a hotel őrei viszont elküldik a hátizsákos, megviselt embereket. Idegenkedés és jó szándék kéz a kézben.

A XI. kerület szélén tranzit üzemmódban cirkulálnak – vagy a szabad ég alatt, vagy bungalókban, vagy sátrakban időznek – a főként Szíriából és Afganisztánból érkezett menekültek. Kutasok és szállodások szerint három hete túllépte a kritikus pontot a tömeg a Duna-part közelében. Ez a rész a Budafoki úti Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vonzáskörzetébe tartozik.

„Germany! Hungary no money!”

Egy 15-20 fős szír csoport tábort vert a Mezőkövesd utcában, száz méterre a Budafoki úttól. A féléves csecsemőjét takargató asszonynak dél körül faágakból, ruhadarabokból, táskákból összerótt sátorfélét építettek, hogy megvédjék a tűző naptól, a többiek a földön feküdtek az ipartelep betonkerítésénél.

Az ipartelep kerítésénél húzzák meg magukat Forrás: Berta László

Mint más csoportokban, itt is van, aki telefon fölé görnyed, a többség pihen, gyerekek kacagnak. Mindegyikük barátságos, tiszta ruhában vannak. Egy kifogástalan mosolyú srác elmondta, hogy Németországba akarnak eljutni. Egyéb tervük nincs.

Azt mondják, Németországba akarnak eljutni Forrás: Berta László

A Duna-part sem a régi. A kanyarulat egyik szép ligete rendesen a horgászoké és a kábelégető hajléktalanoké, a szikladarabokon most szíriai fiatalok ülnek és hangosan beszélgetnek. Legalább százan plázsolnak kisebb csoportokban. Valaki úszkál, más alszik, ruhák száradnak az ágakon.

Kisebb csoportokban vannak a vízparton Forrás: Berta László

Hőségben itt van a kerület legkellemesebb pontja, veri a Kopaszi-gátat. A legzajosabb csapatban 20-30 év közötti férfiak vannak. A vizet elfogadják, a hátizsákba találomra bedobott két dobozra elutasítón felemelik a kezüket. Végül egy vágásokkal borított arcú férfi hosszas vizsgálódás után felnevet, és elveszi a 2 százalékos málnás sört. A terveikre kérdezve kórusban felelnek, hogy „Germany, Hungary no money!”.

„Nem zárja el a majom!”

A ligettől pár perc séta a benzinkút. Sokan csoportosan gyalogolnak a Budafoki úton, néhányan taxiba szállnak. A benzinkútnál egy erős testalkatú férfi magyarul káromkodik azokra, akik az épület mögött akarnak rövidíteni a partra.

A benzinkút bejáratánál napernyő alatt ülő társaság elnémul, és figyeli, mi lesz. A kút rendjét vigyázó úr arra panaszkodik, hogy ahol leülnek, ott szemetelnek,

a szemétszállítás viszont a benzinkút költsége.

Az automata ajtó lábánál lévő csatlakozóaljzatban töltik egész nap a mobiltelefonjaikat.

Benépesítik a Duna-partot a kánikulában Forrás: Berta László

Egy kövérkés srác megbökdösi a kutas hasát. Jelentőségteljesen rám néz: „Na, most ilyenkor mit mondasz neki? Megsajnálja az ember. Két percen belül jön még négy. Ki fizeti ezt ki?” – otthagyja a mobiltöltőket, ránéz, mi van hátul a locsolórendszerrel.

A kerékpármosónál ruhástul, cipőben fürdenek a férfiak. Ez inkább hűtés a forróságban, mint tisztálkodás, és van, aki hajat mos. A kutast nem zavarja a fényképezés.

„Menj csak, nem bántanak” – arra kér, hogy a logójuk ne látszódjon, mert a magyar vendégeket zavarják a menekültek.

„És nem zárja el a majom. Ők azt hiszik, hogy természetes, hogy az folyik valahonnan a földből. Nem beszélem a nyelvüket, ezért nehéz elmagyarázni nekik, hogy figyelj, ez pénzbe kerül. Hé, elzártad, te ökör?! Azt mondja, jó, persze” – mutat a hüvelykujját vidáman emelő férfira, aki nem zárta el. Egy év alatt nem látni annyi égbe mutató hüvelykujjat Albertfalván, mint itt egy óra alatt. Azt mondja, ha elzavarja őket, három percen belül ott vannak.

„Most jön az alja”

A férfi sorolja a problémákat. Hangosan beszélnek, ami megrémíti a magyar embert, de nem agresszívek. Azt mondja, csak apróságokat lopnak, csokit, vizet. „Az a baj, hogy most jön az alja, kevesebb pénzük van, mint a korábban érkezőknek. Megértem őket. Ha észrevesszük, visszavesszük, nem hívunk rendőrt.

Sokszor van az, hogy ötven, száz forint híjával vannak, megsajnálja az ember, főként a gyerekeket.”

Délelőtt 50-60-an voltak az autómosóban, ha kihívja rájuk a rendőröket, hiába zavarják szét őket a készenlétiek, azonnal visszajönnek. A férfi szerint a Duna-partról és a Berlin Hotelből jönnek, ahonnan elhajtják őket. Itt leülnek, lefekszenek, letelepszenek.

Nem kérdeznek semmit

A kutast zavarja, hogy nem kérdeznek meg semmit. Az utóbbi három hét nagyon kemény volt, korábban nem voltak ennyien. Csoportonként van egy ember, akivel meg tudják beszélni angolul, hogy szedjék össze a szemetet maguk után, vasárnap délelőtt tíz zsákkal kaptak össze. Úgy gondolja, az államnak kellene intéznie, hogy ne itt csövezzenek. Éjszakánként a gázpalacktároló és a bringamosó között 100-150 ember alszik a füvön. A gyerekek sátrakban, a többiek nem.

Emiatt nem hívják ki a rendőröket, úgy vannak vele,

ha nem esik vissza a forgalom, maradhatnak.

Igaz, hogy éjjel-nappal itt vannak, ezért nagyon fáradtak a kúton dolgozók. A menekültek vizet, energiaitalt, kekszet és csipszet vesznek, meg csirkehúsos szendvicset. Alkoholt egyáltalán nem, és a kutas szerint ennek is betudható, hogy nem is balhéznak.

Tiltott zóna

A közeli szálloda biztonsági őrei akaratukat elsősorban domináns testtartással és nonverbális kommunikációval viszik át. A csóró hátizsákosoknak a hotel előtti betonozott rész tiltott zóna, az a fizető vendégeké. A három civil ruhás biztonsági őr szerint ide csak olyan ember jöhet, akinek van papírja.

Akik körben sétálnak, vagy berendezkedtek a bokrok között, azokat nem engedték be.

A biztonságiak elmondták, hogy a telt házas szálloda nem bír el ennyi emberrel, és ha ők három hete nem lennének itt, lazán levernék a sátraikat a bejárat előtt, ami persze rontaná a szálloda hírnevét. Ebben nem túloznak. A szemközti Építész utca elején óriásplakátok mögött áll egy kék sátor, amit aznap vertek fel. A biztonságiak szervezettnek tartják a menekülteket: okostelefonjukban lapozva kérdezgetik sorban mindig ugyanazoknak a szállodáknak neveit. Szemetelnek, de szerintük náluk ez megszokott.

Nincsenek házak és nincs háztartás

A kék sátor mellett szétdobált ruhadarabok az egyenletesen terülő szemétben, minden kint van, ami egy rendes háztartásban a kukában végezné. Csakhogy itt nincsenek házak és háztartás. Az Építész utca százméteres füves részen csecsemők, kisgyerekek és felnőtt férfiak fekszenek kiterülve a fáradtságtól. A gyerekekre nők vigyáznak. Hárman a családjuk körül fogócskáznak. Úton-útfélen töltött napok vannak mögöttük, ruhájuk ragad a kosztól. Hogy ez ne így legyen, erre jobban oda kellene figyelni, főként a csecsemők és a gyerekek miatt. De ezt még a káromkodó benzinkutas is tudja, és teszi, ami tőle telik.

Ajándék balin

A közbiztonság féltése Albertfalván nem tűnik indokoltnak, pedig ez komoly menekültzóna. A hátizsákosok nem mennek be a lakott utcákba, vagyis a Szerémi úton túl, a Fehérvári út irányába, legfeljebb cigarettát és boltokat keresve. Elsősorban az ipartelepek és a Duna közelében mozognak. A szír fürdőzőktől kétszáz méterre egy szőke lány napozott az autója mellett. Semmi gond. Ötpercnyi séta után megszólítottam egy nőt, aki most látta őket először, de ügyet sem vetett rájuk. Kavicsokat hajigált a vízbe egy szál tangában álldogálva.

A család közelében fogócskáznak Forrás: Berta László

„Nem találkozom velük gyakran. Hál' istennek nem” – feleli a Ligetben strandoló szírektől 20 méterre balinozó zuglói horgász. Ártalmatlanok, de a sárga csíkos napernyő alól kiszóló asszony szerint a szemetet nem fogják összeszedni maguk után. A férfi úgy véli, ha nem alkalmazhatnak erőszakot a határon, ugyanúgy át fognak jönni: „Az amerikaiaknak köszönhetjük, a CIA ebben benne van bőven.

Amerikába kellene vinni őket, tartsák el ők, meg a volt gyarmattartó államok, azok rabolták ki őket”

– vonja be a nagypolitikát. Helyben viszont kitett magáért: „Fogtam egy 3 kilós balint, nekik adtam. Két órával ezelőtt, már lehet, hogy meg is ették”, azért egy fanyarságot odavet: „Rá van írva a homlokunkra, hogy hülyék vagyunk.” Szégyen, mondja, hogy nem tudnak jobb helyen horgászni, mert nekik mindenhol drága.

„Azt mondta, demokrácia. Attól kezdve kezdtek jönni”

János kezeslábasban pecázik, mellzsebében ácsceruza. Macskának vinne kishalakat.

„Bent voltam náluk. Köszönnek, intenek, szerintem barátságos népek” – mondja a ligetesekről.

Azt sem bánja, hogy épp az ő horgászhelyére telepedtek le, pedig itt nincs kapás. Erdélyből jött, 20 éve itt dolgozik, pár év múlva nyugdíjba megy.

Az állva napozó, bronzbarna úszóedző szerint egy-két hete mindennap itt vannak a ligetben. Tegnap 50-60 férfi jött le, máskor tíz kislány asszonyokkal. Korábban csak páran voltak. Mindennap lejár napozni, elég jól értesült: „Egyikük sétálgatott itt a parton, telefonált, és folyton azt mondta, hogy demokrácia. Attól kezdve kezdtek el jönni sorban.” Ha korábban érkezik, alvó embereket lát. Amíg jó idő van, tehetik, aztán,

ha jönnek a hideg éjszakák, biztosan elmennek innen

– elmélkedik.

Szír ösztöndíjas ismerőse jó idővel ezelőtt azért fűzött egy magyar lányt, hogy menjen hozzá feleségül pár ezer dollárért, mert otthon bevinnék katonának. A Rózsadombon bérelt lakást, úgy ette a grillcsirkét, hogy a combját kidobta, mesélte nevetve. És jöttek sorban a sztorik: „Az unokaöcsém annak idején elvett egy román lányt egy Daciáért. Életében akkor látta először és utoljára.”