Gyerekéhezés? Az volt itt rendesen,
"főként régebben. Ismertem olyan gyereket, aki nem tudta, mi a hús, a zöldség. Igazi kenyeret se látott, mert az anyja csak bodagot, cigánykenyeret sütött neki tepsiben" - meséli Vidák Jolán, vagyis Joli, miközben végigkísér minket a Tabánon, Monor cigánytelepén.
Az asszony tíz éve dolgozik a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Tősgyökeres telepi – a helyiek bíznak benne, nélküle ki sem nyílnának előttünk a düledező házak, kunyhók kapui.
Joli szerint jobb a helyzet, mióta a máltaiak itt vannak: a Tabán Integrációs Program
keretében házat és vizesblokkot építettek, rendszeresen adományokat hoznak a cigánysorra.
A szolgálat tanodájában és a Gyerekházban a foglalkozások mellett mindig kapnak enni-inni a gyerekek, ami nagy segítség a szülőknek is.
Útközben betérünk Annamarihoz: az alacsony házban meleg és pára fogad, a félhomályban gyerekek ülnek-feküdnek az egymás mellé tolt ágyakon.
A fiatal anya körbevezet minket, mutatja a roskadozó falakat és mennyezetet. Tatarozni nincs miből – a hét gyerek ellátása szinte az összes segélyt és férjének fizetését is elviszi, de ez áll az első helyen.
Hús, tészta, bodag mindig kell, hogy kerüljön az asztalra.
Így sokszor elmegy a tüzelőre szánt pénz is, és nem marad más, mint a kölcsön. "Most harmincezres hitelünk van, a dupláját fizethetjük vissza, annak, aki kölcsönadott. Kell pénz a gyógyszerekre is, az egyik kicsi asztmás, a másik kruppos" - sorolja fásultan Annamari.
A legfontosabb mindig a kicsik ellátása - erősíti meg Siele Gabriella, a Máltai Szeretetszolgálat helyi munkatársa. Ezért sem mondható, hogy szó szerinti éhezés lenne a Tabánban, minőségi éhezés viszont annál inkább.
A hó eleji rohamszerű nagybevásárlásban a szülők kizárólag olcsó és tápláló élelmiszerrel: zsírral, liszttel, cukorral, kenyérrel töltik fel a kamrát, de a készlet rendszerint csak a hónap feléig tart ki.
Az egyoldalú vásárlás következménye, hogy
a 6-7 évesek szó szerint nem ismerik a zöldségeket, a tojást.
El kell nekik magyarázni, mi az a paradicsom, hogy ne piszkálják le az iskolában kapott szendvicsről - mondja Siele.
A tabáni fiatalok abba a 300 ezer fős magyar gyermekcsoportba tartoznak, akik
Éhezésüket nevezhetjük minőséginek vagy krízisjellegűnek, de a jelenség megkerülhetetlen, és létezik.
Hiába állítja az ellenkezőjét Hegedűs Zsuzsa szociológus, aki szerint az iskolai étkeztetés javításával a kormány felszámolta a problémát.
A gyerekek 2-3 százaléka a monoriaknál is rosszabbul élhet: egy, az UNICEF és a Tárki adatait idéző szociológiai tanulmány szerint Magyarországon
60 ezer kiskorú nem jut rendszeresen elegendő mennyiségű élelemhez
családjuk anyagi helyzete miatt, és itt a minőségről egy szó sem esik.
"Erről csak az nem tud, aki terepszemlén sem száll ki a szolgálati Audiból, aki nem lát messzebb az első, és sokszor az egyetlen betonozott falusi utcánál. Az iskolai menza fejlesztése persze fontos, de nem old meg mindent" - mondta az Origónak Bass László szociológus, egyetemi tanár.
Emlékeztetett, a gyermekéhezés a nagyvárosokban is jelen van, de legdurvább formájában az ország keleti felében, Borsod megye és az Ormánság zsákfalvaiban teljesedik ki, ahol a társadalmi adottságok hiánya elkerülhetetlenül generálja a nyomort.
Nincs munkalehetőség, infrastruktúra, a legközelebbi város vagy bevásárlóközpont is sok-sok kilométerre található.
Ha egy beszélgetésben ehhez a témájához érünk, általában felcsapnak az indulatok: miért nem osztják be a pénzt, miért dorbézolnak, miért nem tesznek magukért valamit a saját érdekükben. Bass László segítségével ezekre a kérdésekre próbáltunk választ találni.
Ott, ahol mindig az adott napot kell túlélni, senki nem tervez előre. Most, ebben a pillanatban fáznak a gyerekek, most nincs pénz – elment a rezsire, ételre, korábbi adósságokra.
Hiába adna nyáron árnyékot, gyümölcsöt az udvaron álló szilvafa. Most vágom ki és fűtök be vele. Vagy elmegyek fát lopni, és a végén börtönbe kerülhetek.
A gazdálkodáshoz alapismeret kell, ami generációk óta hiányzik a mélyszegénységben élőknél. Ha lenne is ilyen tudás, háttér nélkül mit sem ér: a veteményeshez vetőmag, biztos vízforrás kell, az állattartáshoz takarmány.
Hiába kap egy család télen naposcsibéket, ha a felnevelésükhöz infralámpa, eleség, tyúkketrec és több hónapos türelem kellene.
Persze hogy a csibe a sajtó levonulása után a fazékba kerül, az ültetni való krumplival együtt.
Ezt presztízsfogyasztásnak hívják, a fizetés, családi pótlék érkezése utáni napokban jellemző.
A legszegényebbek azt ünneplik, hogy úgy élhetnek, mint az átlag,
hogy ennyit megengedhetnek maguknak - a vásárlás nem csak gazdasági, de érzelmi aktus is. Egy középosztálybeli nőn senki nem kérné számon, hogy húszezres cipőt vett, a szegénysoron egy üveg kóla is szemet szúr.
Közismert tévhit, de a szegénysoron sincs több alkoholista, mint a társadalom más rétegeiben. A szenvedélybetegségek Taktaszadán és a Rózsadombon is megtépázzák a családi kasszát.
A mélyszegénységben élő családoknál azonban ennek drasztikusabb következményei vannak, és nehezebb is eltitkolni a jelenséget.
A társadalomkutató hozzáteszi, a szülők felelősségét a fentiek tudatában sem lehet kizárni, de a gyermekéhezés problémáját kizárólag ezzel magyarázni túlzó és cinikus megoldás.
Bass kérdésünkre elmondta, elkeserítőnek tartja, hogy politikai ellentétek miatt zátonyra futhatott a gyermekéhezés felszámolását célzó Nemzeti Minimum Program, pedig ezt a célt mindenki magának vallhatná.
Horgas Péter civil kezdeményezését novemberben 2-án, ellenzéki és fideszes képviselők támogatásával terjesztették volna a parlament népjóléti bizottsága elé, de a KDNP leszavazta a javaslatot.
Harrach Péter pártelnök később azt mondta, a program céljaival egyetértettek, azzal viszont nem, hogy
a Nemzeti Minimum Program szerintük baloldali kampány lett.
Horgas Péter és támogatói nem adták fel, november 16-án nyílt levélben kérték a kormányt, hogy a parlament vegye tárgysorozatba javaslatukat.
Ezt a Fidesz részéről november 17-én egyedül Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szavazta meg, a Nol.hu szerint Orbán Viktor miniszterelnök a szavazás előtt kiment a teremből.