Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
„A napi politizálástól visszavonuló Göncz Árpád államfőként azt a szerepet a töltötte be Horn Gyula és Orbán Viktor kormánya mellett, amit Antall József kívánt magának" – mesélték az Origónak az 1990-es években aktívan szerepet vállaló forrásaink. Orbán Viktor és Göncz Árpád között tehát kiegyensúlyozott volt a viszony, legnagyobb konfliktusuk az volt, amikor Göncz kegyelmet adott Kunos Péter bankárnak, de ezt nem ellenjegyezte Dávid Ibolya akkori igazságügyi miniszter.
Sokan mégis úgy látják, hogy Orbán Viktornak nincs helye a temetésen,
sőt az egyik Facebookon szerveződő csoportban volt, aki azt írta, „nem ajánlatos" a magyar kormányfő jelenléte. Egy másik csoport 200 embert toboroz annak érdekében, hogy megakadályozzák a miniszterelnököt abban, hogy bejusson az Óbudai temetőbe.
Az Origónak nyilatkozó akkori politikai szereplők ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy Göncz Árpádnak közel sem volt olyan rossz politikai kapcsolata Orbán Viktorral, mint a rendszerváltás utáni első kormány miniszterelnökével, Antall Józseffel.
Sőt, több akkori ellenzéki politikus szerint Göncz Árpád túlságosan engedékeny volt,
amikor nem emelt szót a kéthetes parlamenti ülésezési rend ellen, valamint részt vett a korona Parlamentbe szállításán.
Az 1990-es évek eleji reformértelmiség ráadásul kifejezetten kedvelte Orbán Viktort, sokan úgy tekintettek rá, mint a jövő nagy reménységére. Göncz Árpáddal akkor még egy oldalon álltak, az MSZP megerősödésével azonban egyértelművé vált Orbán Viktor számára, hogy a Fidesznek jut a legkisebb szerep a baloldalon, ezért inkább nyitottak a jobboldal irányába.
A mostani Orbán Viktor-ellenes hangulat tehát nem a két politikus közötti konfliktusról szól, hanem inkább arról, hogy Göncz Árpád
megtestesített egy olyan kisemberközpontú, az elesettek problémái iránt érzékeny politikát,
amelyet sokan hiányolnak a jelenlegi politikai közéletből
– állítják forrásaink. „Göncz Árpád a magyar baloldali progresszió hőse volt, olyanokat mondott Antall József ellen, amiket manapság hallani: ő is azzal vádolta az akkori kabinetet, hogy veszélybe sodorják a demokráciát, valamint Európától kérte, hogy védje meg Magyarországot."
Göncz Árpád a Horn-kormány ideje alatt szinte teljesen visszavonult a napi politizálástól, és ebből a ceremoniális szerepfelfogásból már nem lehetett visszatérni az 1990-es évek elejére jellemző harcos politikához.
Erre a kora miatt sem volt lehetőség, de valószínűleg politikailag sem lett volna rá képes. „Sokat panaszkodott amiatt, hogy teljesen tehetetlennek érzi magát, inkább már szabadult volna az elnökségtől" – mondta egyik forrásunk. Orbán Viktor viszont szívesen megtartotta volna köztársasági elnöknek, miután Göncz Árpád elnökségének utolsó éveiben már egyáltalán nem zavart sok vizet, ráadásul
a Fidesz – a kisgazdákkal kötött megállapodásban – eredetileg Torgyán Józsefnek ígérte az elnöki széket.
A jogszabályok szerint persze a hosszabbításra nem lett volna lehetőség – legfeljebb kétszer lehet valakit elnöknek választani –, de a jobboldali tábor sem fogadta volna el, hogy kiengedik a kezükből a jelölés lehetőségét.
„A mostani politikai logikával értelmezhetetlenek az akkori viszonyok. Akkor még nem a hatalom megszerzése volt a fő cél, hanem a szolgálat" – magyarázta egy akkori politikus. Szerinte Göncz Árpád népszerűsége pont ebből eredt, mindent megtett annak érdekében, hogy az úri Magyarország értékei megbukjanak, és felváltsa az elesettek iránti érzékenység. Ez egy olyan mentalitás, amire a kisembereknek óriási szükségük volt, miután a gazdasági összeomlás miatt sorra áremelésekről döntött a kormány.
Az akkori politikusok szerint Antall József szintén szolgálatként tekintett a politikára, de alkatilag nem tudott egy lenni az emberek közül.
Úgy viselkedett, mint egy 19. századi politikus, felment a pulpitusra, és tekervényes mondatokkal leszólt a néphez.
Pedig ekkorra már végbement egyfajta nyelvi megújulás is, aminek következtében a bonyolult mondatokat közérthető tőmondatok váltották fel."
Göncz Árpádról viszont úgy gondolták az emberek, hogy közel áll hozzájuk, és ezt számos történet is alátámasztotta. Az akkori államfő például feszengett abban a svábhegyi lakásban, ahová a Bécsi útról kellett felköltöznie a megválasztása után. „Pedig a Bécsi úti otthona borzalmasan zajos volt" – emlékezett vissza egyik hozzá közel álló forrásunk.
Nem véletlen tehát a ma már elképzelhetetlen, 80 százalékos népszerűség. Ehhez a számhoz ráadásul az is kellett, hogy a jobboldaliak is közel maximális pontot adjanak a felméréseken, matematikailag ugyanis csak így jöhetett ki ez az eredmény.
Az alkati baloldalisága miatt hamar megtalálta a közös hangot Horn Gyulával, akivel annak ellenére szimpatizált, hogy 1956-ban ellentétes oldalon álltak. Sőt,
1990-ben még népszavazást is kezdeményeztek a szocialisták Göncz Árpád ellen,
ők ugyanis a közvetlen elnökválasztás hívei lettek volna.
Göncz Árpádnak igen kedvező volt a sajtója is, amit az akkori jobboldali politikusok a médiaháborúban betöltött szerepére vezetnek vissza.
Göncz Árpád ugyanis többször is megakadályozta a médiaelnökök, Hankiss Elemér és Gombár Csaba lecserélését.
Indoklásában a kinevezésekről szóló törvényre hivatkozott, amely azt mondta ki, hogy azért kell szétválasztani a kormányfői jelölést és az elnöki kinevezést, mert így érvényesülhet leginkább a sajtószabadság.
Antall József azonban ezt csak formális procedúrának tekintette, szerinte az elnöknek nem volt joga megtagadni az aláírást. Több akkori politikus most is úgy emlékezik vissza erre az időszakra, hogy
Göncz Árpád nem a sajtószabadságért aggódott, hanem politikai döntést hozott,
és pártszínek alapján állt ki az SZDSZ-hez húzó emberek mellett.
Álláspontjuk szerint ennek köszönhető a köztársasági elnök kedvező sajtómegjelenése is, ami akkoriban még nagyobb hatalomnak számított. „Másfél tévécsatorna volt, nem volt internet, a Népszabadság pedig 600 ezer példányban kelt el naponta" – vázolta az akkor viszonyokat egyik forrásunk, aki szerint ezeken a felületeken szinte száz százalékban a reformértelmiségiek véleménye jelent meg. A jobboldalnak nagy fájdalma volt, hogy az általuk képviselt értékek legfeljebb öt százalékban voltak jelen.
A rendszerváltás utáni jobboldali politikusok az 1990-es taxisblokád óta tekintették ellenségnek Göncz Árpádot. 1990 októberében ugyanis a magas benzinárak miatt tiltakozásba kezdtek a taxisok, demonstrációjukkal pedig megbénították az országot. Egy akkori kormányhatározat lehetővé tette volna, hogy a hadsereg átadja a rendőrségnek a fegyvertelen szállítóeszközeit annak érdekében, hogy elbontsák az utakon emelt barikádokat.
A katonai járművek már elindultak a laktanyákból, amikor Göncz Árpád – mint a honvédség legfelsőbb parancsnoka – visszarendelte a kocsikat.
Az akkori kormánypárti politikusok emiatt azzal vádolták, hogy túllépte elnöki hatáskörét, és olyat tett, amihez nem lett volna joga. Álláspontjuk szerint az csak egy alkotmányjogi funkció, hogy a mindenkori elnök a hadsereg parancsnoka, valós tartalma azonban nincsen. Sokan azt is a szemére vetették, hogy
a kormány kifejezett kérése ellenére nem mondott tévés beszédet, amelyben nyugalomra inthette volna a taxisokat.
Göncz Árpád később az áremelés felfüggesztésére szólította fel a kormányt, a taxisokat pedig arra kérte, hogy állítsák helyre az eredeti állapotokat. Sok akkori kormányzati politikus azzal támadta, hogy akkor mondta el ezt a beszédet, amikor már majdnem megállapodtak, a taxisok azonban biztatásnak vették az elnöki szavakat, ezért elálltak az egyezségtől.
Göncz Árpád ezzel az esettel alapozta meg népszerűségét, a társadalom zöme ugyanis úgy vélte, hogy ezzel a lépésével
egy roppant feszült helyzetben megakadályozta a felesleges erőszakot.
Később ráadásul benyújtott egy olyan törvényjavaslatot is, amely általános mentességet adott minden jogkövetkezmény alól a résztvevőknek.
Ellenfelei gyakran hangoztatták SZDSZ-es elfogultságát, pedig ismerői szerint közelebb állt Horn Gyulához, mint az akkori liberális párt vezetéséhez. „Az SZDSZ-szel inkább csak konfliktusai voltak" – állították.
