Székesfehérvár központjában a sétálóutca olyan, mint egy nagy karácsonyfa. Az épületekről fényfüzérek omlanak le, az utca fölé is világító díszeket függesztettek, a macskakövek között kékesen világító sávok kanyarognak. A Városház téren gigantikus karácsonyfa áll. Kétoldalt fabódék sorakoznak. Van, aki csak annyit írt ki a cégérre, hogy „finom”. Forralt bor és kürtőskalács illata tölti meg a hideg levegőt, meg a „Lángos csillag áll felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk” dal sorai. Magányos női hang énekli a 20 méterenként kihelyezett hangfalakból.
Ki az a Hóman Bálint?”
- ezt válaszolja mindenki, akitől megkérdezzük, hogy mit gondol Hóman Bálintról.
Pár utcával arrébb a Bartók Béla téren viszont mindenki tudja. A nagyjából négyzet alakú teret a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Csók István Képtár fogja közre. A közepén park és egy tavacska van. A könyvtár előtt egy fából fabrikált többemeletes polcféleség áll, rajta mécsesek égnek. Pár tucat ember állja körbe. Több generáció is képviselteti magát, de a legtöbbet 60 felettinek saccoljuk. Halkan beszélgetnek.
Hétfő este van, és mára hirdettek meg egy csendes tiltakozó demonstrációt Székesfehérváron.
Azért tiltakoznak, mert december végén szobrot fognak emelni Hóman Bálint politikus-történész-tanárnak.
A demonstrálók szerint ez azért aggályos, mert a harmincas és negyvenes években politikailag aktív Hóman kivette a részét a zsidótörvények előkészítéséből, és mert olyanokat mondott, hogy „tudatára kell ébrednünk végre, hogy a zsidó, ha kivételezett is, sőt a zsidó származású és zsidó kapcsolatú személy is ellensége kell, hogy legyen a mai kormányrendszernek.”
Húsz-harminc fős társaság tűnik fel a téren. A mécsesek körül álldogáló csoporthoz közelítenek. Kettejüknél tábla is van, amit magasan a fejük fölé tartanak.
„Rágalom nem egyenlő igazság”, „Fehérvár tiszteli Hóman Bálintot”
- áll rajtuk. A menetet főleg fiatalemberek alkotják, elvétve látni csak közöttük 30 fölöttit. A legtöbbjük elegáns, fekete szövetkabátot vagy bőrdzsekit visel.
A mécsesek körül állók hangadója, egy ősz szakállú úr a hangosbemondójába dörgi bele, hogy „azt sem tudjátok, miről van szó”. „Legyen szíves, ne a megafonba beszéljen, itt állok ön előtt”- toppan elé egy magas, szövetkabátot viselő fiatalember. Beindul a szájkarate, meglepően kulturáltan és visszafogottan. Nincs anyázás, nincs lökdösődés, még kiabálás se nagyon, bár tény, hogy mindenki emelt hangon beszél. A káromkodás is ritka. Az arcvonalban párbajokra bomlik a szócsata, a hátul állók figyelmesen hallgatják.
„Szerintetek rendben van, hogy egy antiszemitának szobrot állítanak?” „Jó, de akkor mindenki antiszemita volt, ilyen volt a közhangulat, ő nem lógott ki a sorból. Ez akkor sajnos benne volt a korszellemben. Ez van.” „Tudod is te, hogy mi volt akkoriban? Öcsi!” „És a Teleki a 3 szobrával? Ő rendben van?” Túl fiatal vagy, hogy megértsed, mi történt akkoriban!” „Történelem szakon végeztem, úgyhogy tudok valamennyit!” „Magának, Fehérvárnak is ártott.” „Nehogy már a Colleen Bell mondja meg, kinek emelhetünk szobrot!” „Ő bombázta szét a főteret? Szerintem nem ő bombázta szét a főteret.” „Telekinek is van szobra. Három is! Az miért nem zavar senkit?” „De hát kiváló szakpolitikus volt. Rengeteget tett az oktatásért. Ez az épület, ami előtt állunk. Ezt is neki köszönheti a város. Miért nem lehet ezt a politikától függetlenül tisztelni?” „Azért mert egy mérlegnek nem lehet csak egyetlen serpenyője.” „Három szobra! Nem érti? Három szobra van a Telekinek!” „Zsebnácik!”
A tömegben Vágó Istvánba futunk bele. Ő megérti, hogy sokan tisztelik Hómant a tudományos érdemei miatt, de ellenzi a szobor felállítását. „Szobrot olyan embereknek állítsanak, akik példaképek lehetnek” - mondja. „Sok nagyszerű tudós van, akinek nem állítottak szobrot.”
Kisebbfajta felfordulás kerekedik. Az egyik szervező hölgy bemondja a megafonba, hogy a rendőrök kérik: mindenki,aki a szobor ellen jött demonstrálni, menjen a tér bal oldalára. Az emberek nagy nehezen definiálják, hogy most melyik bal oldalról van szó. Már majdnem mindenki a helyén van, amikor kiderül, hogy nem balra, hanem jobbra kell menniük. Az ellentüntetők pedig mehetnek balra. Még öt perc, és mindenki a helyére kerül. A szájkarate véget ért, a két tábor tagjai inkább egymás közt beszélik meg a maga érveit.
Civil vagyok, egyszerű helyi lakos. Nagyon tisztelem Hóman Bálintot. Utánaolvastam, és szerintem nagyszerű az, amit a magyar nemzetért tett”
- mondja az egyik, húsz év körüli fiatalember. A csoport tagjai mind nagyon tisztelik Hóman Bálintot.
A Facebookon szervezkedtek, nincs közük a politikához, ez inkább amolyan baráti kör
- mesélik. Ők úgy vélik, hogy Hóman félreértett ember, nem is volt antiszemita, sőt több zsidó ismerősét ő maga mentette meg. A zsidótörvényekhez közvetlenül nem volt köze. Mint tudós és szakpolitikus elég nagyot alkotott ahhoz, hogy szobrot kapjon, ezen pedig nem változtat a mérleg másik oldalán levő, a kor szelleme által kikényszerített kényszer-antiszemitizmus.
A civil fiatalok szerint a város lakossága egyértelműen a Hóman-szobor mellett áll,
hiszen nem jöttek el a felállítás elleni csendes tüntetésre.
Közben a hangosbemondó visszahívja a szobor ellen demonstrálókat a mécsesekhez. A holokauszt áldozataira emlékeznek, valaki hegedülni kezd.
Az ellentüntetők nem érzik igazságosnak az egész demonstrációt.
Mi sem megyünk oda tüntetni a zsinagóga-emlékműhöz”
- villantja meg a társaság toleranciáját egyikük. Itt azonban elszakad valami a társaságban. Hómanról a zsidó népre és vallásra terelődik a szó. „A zsidó egy teljesen más vallás, egy teljesen más szemléletmód. Nem egyeztethető össze velünk, katolikusokkal” - mondja egy negyvenes hölgy. „Khm... én református vagyok” - veti közbe a történelem szakon végzett Hóman-tisztelő.
„Tudja, egyszer volt őszinte egy zsidó, amikor megkérdezték, hogy miért gyűlölnek minket, magyarokat. Azt felelte, azért, mert ők tudják, hogy mi egy idősebb nép vagyunk, és attól félnek, hogy felébredünk.”
A hegedűszó elhallgat. A demonstrálók a kezükbe veszik a mécseseket, és elindulnak velük, épp az említett zsinagóga-emlékmű felé. A menet 5-6 fős fürtökre bomlik. A Hóman-tisztelők nem követik őket. „Megyünk haza, kezdődik a Jóban-rosszban” - mondja az egyikük, egy hosszú hajú fiatalember. A menet útja a sétálóutcán vezet keresztül. Az emberek megbámulják őket.
„Kik ezek?” - kérdezi egy idős úr. „A Hóman Bálint-szobor ellen tüntetnek” - feleljük. „Ki az a Hóman Bálint?”