Bayer Zsolt komplexusos gyökérnek nevezte Simicskát

október 23., békemenet, bayer zsolt, cöf, felvonulás, fidesz, Bayer Zsolt a Békemenet résztvevői között.
Vágólapra másolva!
Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa éles szavakkal bírálta Simicska Lajost, mivel szerinte a médiavállalkozó képtelen felülemelkedni az üldözési mániáján. A miniszterelnök és Simicska között vasárnap éleződött ki ismét a konfliktus. Február elején több vezető mondott föl a Simicska médiabirodalomban, ezt követően mérgesedett el teljesen a két fél közötti viszony.
Vágólapra másolva!

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa keddi vezércikkében ismét nekiment Simicska Lajosnak. A publicista szerint Simicska ügynök lett, ügynöke azoknak, akik bármire képesek azért, hogy ezt a kormányt elmozdítsák a helyéről.

Ha magasra jut

Bayer úgy látja, egy munkásszármazású ember, ha magasra jut, jó esetben egy kedves, szerény, szociálisan és mindenhogyan érzékeny, jóságos fickó lesz, aki soha nem felejti el, honnan érkezett. Rossz esetben egy gonosz, irigy, frusztrált és komplexusos gyökér lesz belőle, aki képtelen felülemelkedni saját kisebbségi érzésén és üldözési mániáján – tette hozzá.

Bayer Zsoltnak nagyon nem tetszik Simicska viselkedése Fotó: Origo

Ügynökvád

A Simicska Lajos és Orbán Viktor közti háborúban a médiavállalkozó nyitott újabb frontot március 8-án azzal, hogy azt állította, a miniszterelnök jelentett róla. Simicska a Mandiner portálnak adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktornak – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő.

A Miniszterelnökség reakcióként Orbán Viktor egy korábbi képviselői írásbeli kérdésre adott válaszát küldte el, amelyben a miniszterelnök csatolt dokumentumokkal alátámasztva írja, hogy megpróbálták beszervezni, de ő ezt visszautasította.

Simicska Lajos azt állítja, jelentett róla Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök hétfőn arra az újságírói felvetésre, hogy a nagyvállalkozó szerint írt róla jelentéseket, azt válaszolta: a tények magukért beszélnek, minden információ elérhető. Sajnálatosnak nevezte, hogy „személyes sértettség ilyen mélyre juttathat bárkit”.

Tartozás?

Bayer Zsolt még február 6-án azt írta: „Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos.” Erre Simicska Bayernek azt üzente: „Ha fölidéznéd, hogy mennyivel tartozol nekem, ha megadnád a tartozásodat, az jó lenne.”

Felmondások

A múlt héten az Origo is beszámolt arról, hogy távozott a posztjáról a Hír TV Híradójának főszerkesztője, Mentes Katalin, aki tizenkét éve dolgozott a csatornánál. Korábban a csatorna legnézettebb műsorának, a Célpontnak a stábja állt föl.

Liszkay Gábor is otthagyta Simicska Lajost Fotó: Bielik István - Origo

„Köszönjük Szikszai Péternek, eddig bírtuk. Szerintünk Orbán nem geci” – hangzik el abban a videóban, amelyet a Hír TV Célpont című riportműsorának stábja tett közzé. A kisfilm elején Losonczi Kata egy szánkóval látható, ezzel is Simicska Lajosra utalnak, aki emlékezetes nyilatkozatait követően elutazott.

Lelkiismereti okok

Szikszai Péter, a Hír TV médiaigazgatója február 6-án lelkiismereti okokra hivatkozva mondott le, a Simicska-médiabirodalom számos más vezetőjével együtt. Egyes hírek szerint a „lelkiismereti okok” alatt azt kell érteni, hogy a lemondott médiavezetők nem voltak hajlandók a miniszterelnököt kritizáló műsorokat, híreket készíteni.

A háttérben Simicska Lajos és Orbán Viktor hatalmi harca állhat. Simicska szintén „az orbánistákat” okolta a botrányért, a lemondások napján azt mondta, „kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet”. A miniszterelnökről, illetve Bayer Zsoltról pedig azt mondta: "Bayer Zsolt egy geci. Orbán Viktor is egy geci.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!