Rengeteget hibázhattak a hatóságok a gyerekgyilkos nő ügyében

Vágólapra másolva!
Sorozatos hibákat követhettek el a hatóságok a gyerekgyilkos anya ügyében, aki a múlt héten ölte meg kislányát egy tatai panzióban. Ezt mondta az édesapa ügyvédje, Kelemen Tamás elsőként a TV2 Tények Reggel műsorában. 
Vágólapra másolva!

Már 3 éve is jelezte az apa az első kerületi gyámhatóságnak, hogy az anyának alkoholproblémái vannak, és a rendőrség is tudott róla, hogy a nő azzal fenyegetőzött már akkor, megöli a gyereket, és magát is. Az ügyben akkor feljelentést is tett a férfi.

"Nemcsak ez történt, hanem az apa feljelentést is tett emiatt az anya ellen az 1. kerületi rendőrkapitányságon, ahol beszerezték ezeket az iratokat. És hát maguk is tudtak arról, hogy az anya a gyerekkel együtt öngyilkosságot akart elkövetni. Ennek ellenére a megnyitott eljárást egy évvel később, 2013-ban megszüntették"- fogalmazott Kelemen Tamás.

Életfogytot kaphat a gyilkos

A Tatabányai Járásbíróság szerdán helyezte előzetes letartóztatásba azt a tatabányai asszonyt, aki hétfőn a gyanú szerint megölte nyolcéves kislányát - közölte korábban a nő kirendelt védőügyvédje. Csikós János szerint védence, Á. Anikó megbánta tettét, felmérte annak súlyát, azonban még most is zavartan viselkedett. Az ügyvéd közölte azt is, hogy az elkövetett bűncselekményt tíztől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetik.

Tíz év és életfogytiglani közötti börtönbüntetésre számíthat Forrás: police.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!