A Vas megyei eset még két éve történt, az idős nő elesett a ház előszobájában és combnyaktörést szenvedett. A fia látta mi történt, de mivel egyedül nem tudta felsegíteni az anyját, elment a kocsmába és egy ismerőse segítségét kérte - mondta el az esetről Kissné Réczeg Katalin, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője.
Az ágyra fektették a nőt, de
a férfi napokig nem hívott orvost hozzá, pedig látnia kellett, hogy anyjának nagy fájdalmai vannak.
Az idős nő kilenc nappal az elesés után belehalt sérüléseibe, az orvosszakértői vélemény szerint a
halálát a törés miatti zsírembólia, valamint traumás sokk miatti légzési és keringési elégtelenség okozta.
A szakértői véleményben az áll: ha az asszony időben szakszerű orvosi ellátásban részesült volna, akkor reális esély lett volna az életének megmentésére.
A bíróság megállapítása szerint a férfi észrevette, hogy az édesanyja meghalt, de azt nem jelentette,
napokig a holttesttel egy szobában tartózkodott és közben mindvégig italozott.
A hatóságot a férfi ismerőse értesítette. A Szombathelyi Járásbíróság a vádlottat 10 hónap szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet ellen fellebbezést nem jelentettek be, így az jogerőre emelkedett.
A másik ügyben a Kaposvári Törvényszék hat év börtönre ítélte nem jogerősen azt a férfit, aki ellátatlanul hagyta és ezzel a halálát okozta az édesanyjának.
Vadócz Attila szóvivő elmondta: az 58 éves férfi egy Somogy megyei községben lakott 78 éves édesanyjával. A nő mozgássérült volt, fia segítségére szorult, aki azonban heteken át nem gondoskodott róla megfelelően. Csak azután kért segítséget a szomszédoktól, hogy
az asszony belehalt a felfekvések okozta fertőzésekbe.
A Kaposvári Törvényszék a férfit emberölésben mondta ki bűnösnek, amelyet "eshetőleges szándékkal" követett el: nem akarta édesanyja halálát, de belenyugodott abba, hogy magatartása e következménnyel járhat.
Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.