A két Európa- és egy világbajnoki címet nyerő korszakos spanyol válogatott újabb legendás játékos jelentette be visszavonulását. A 40 éves Andrés Iniesta saját közösségi oldalán, egy valamivel több mint két perc hosszúságú videóban tudatta a világgal, hogy számára ennyi volt a játékospályafutása. A videóban korábbi edzői - Lus Enrique, Pep Guardiola, Luis van Gaal - mellett az édesapja is megszólal,
és a titokzatos "A játék folytatódik" kiírással ér véget.
Iniesta ugyan nem Barcelonában született 1984-ben, hanem a Kasztília-La Mancha tartományban található Albacete egyik elővárosában, neve mégis a katalán főváros világhírű klubjával forrt egybe. 1996-tól 2001-ig a legendás La Masía akadémia növendéke volt, de már 2000-től játszott a felnőttek között a Barca B-ben.
2002-től 16 szezonon át volt a Barca játékosa, összesen 674 mérkőzésen lépett pályára (ezzel 4. a klub örökranglistáján) és 54 gólt szerzett.
A katalán sztárcsapattal 9-szeres spanyol bajnok, 6-szoros kupagyőztes, ötszörös spanyol szuperkupa-győztes. A klubbal négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, kétszer az Európai Szuperkupát és háromszor a klubvilágbajnokságot.
A spanyol felnőtt válogatottban 2006. május 27-én egy oroszok elleni meccsen mutatkozott be, miután kiderült, hogy tagja lesz a két héttel később kezdődő németországi világbajnokságra készülő válogatottnak. 2006-ban még a nyolcaddöntőben búcsúztak a franciák ellen (1-3), utána viszont sorozatban három világversenyt nyertek, hiszen a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnokság között 2010-ben a spanyol foci történetében először a világbajnokságot is megnyerték. Méghozzá Iniesta 116. percben lőtt góljával.
Ezek után valóságos arculcsapás volt számára és egész Spanyolország számára, hogy nem ő, hanem klubtársa, Lionel Messi kapta az Aranylabdát.
A válogatottól 2018-ban vonult vissza, 131 mérkőzésen szerzett 13 góllal a háta mögött.
Ugyanebben az évben igazolt Japánba a Vissel Kobe csapatához, ahol végül öt idényt töltött, 134 meccsen 26 gólt szerzett, és utolsó szezonjában bajnoki címhez segített az együttest.
Karrierjét az Egyesült Arab Emirátusok élvonalbeli bajnokságában szereplő Emirates FC-nél fejezte be.