A szerdai meghallgatást követően arról tájékoztatott pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy elindították a nyomozást a Nemzeti Választási Irodánál történt incidens ügyében" – mondta az Origónak Nyakó István, akit február végén 15-20 erőember akadályozott meg abban, hogy beadja a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérelmét.
A Fővárosi Főügyészségre húsz feljelentés érkezett az ügyben, kedden pedig feljelentés-kiegészítést rendeltek el. A főügyészség a BRFK-t bízta meg azzal, hogy eldöntsék, indokolt-e a nyomozás indítása, a rendőrség szerint pedig felmerül a népszavazás rendje elleni bűntett gyanúja.
A szocialista politikus a Kúria döntésére hivatkozva felülvizsgálati kérelemet nyújt be a Nemzeti Választási Bizottság hétfői döntésével kapcsolatban, az NVB ugyanis átengedte Erdősi Lászlóné kérdését, míg a szocialista politikus népszavazási kezdeményezését elutasították. A felülvizsgálati kérelmét március 16-ig kell benyújtania, amelyről a Kúria 90 napon belül dönt.
Nyakó István az Origónak azt mondta, hogy szerinte a rendőrség a Kúria döntése miatt dönthetett a nyomozás elrendelése mellett. "A Kúria a csütörtöki döntésével szerintem kimondta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság tagjai pártszolgálatot teljesítettek, amikor helyt adtak Erdősiné kérdésének és az enyémet pedig elutasították" - mondta a politikus.
A Kúria szerint ugyan nem bizonyítható, hogy Erdősi Lászlóné a kopaszokkal "szándék- és akarategységben tevékenykedett", az Origo fotóriporterének képén egyértelműen látszik, hogy a Nyakó Istvánt akadályozó erőembereknél lévő mappákban azonos dokumentum volt.
A Kúria ugyanakkor úgy látja, hogy hogy "nincs olyan bizonyíték, mely ezt a kérelmezői előadást kifejezetten alátámasztja".
A mappákban nem más volt, mint Erdősiné népszavazási kezdeményezése. Mint arról az Origo beszámolt, az ellenfényben látszik az egyikben lévő hivatalos irat. Nehezen ugyan, de kiolvasható a beadványozónak az NVI honlapjáról már ismert neve mellett a lakcíme is, innen derült ki, hogy Erdősi Lászlóné nem más, mint Erdősi László exfideszes, jelenleg független herceghalmi polgármester felesége.
Megkérdeztük az Origo olvasóit, hogy szerintük akadályozták-e a Nemzeti Választási Irodánál összegyűlt férfiak Nyakó Istvánt. A válaszadók 87 százaléka szerint igen.