A következő időszak egyik legnagyobb veszélye a kormánypártok számára, hogy megváltozik a mostani háromosztatú politikai rendszer. Erre a legújabb példát a február 28-i salgótarjáni időközi polgármester-választás szolgáltatta. Fekete Zsolt, a baloldal jelöltje úgy tudott nyerni, hogy a Jobbik korábbi szavazóinak kétharmada az MSZP-re voksolt.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt legutóbbi elnökségi ülésén arról beszélt, hogy a mostani kormánypártok csak akkor tudnak nyerni 2018-ban, ha továbbra is megmarad egy középpárti támogatottságú baloldal és Jobbik. A miniszterelnök egy belső felmérésre is hivatkozott, ami szerint jelenleg
a Fidesz elérte a támogatottsági csúcsát,
és nagy valószínűséggel nem tudja már növelni a szavazótáborát.
A nyilvános közvélemény-kutatások szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága a biztos szavazók körében jelenleg 44–46 százalék között van. A legnagyobb rivális továbbra is a Jobbik, a radikálisok 20–25 százalékos támogatottsági sávban mozognak. A baloldali pártok együttes támogatottsága 23–26 százalék között ingadozik. Mindez elsőre azt mutatja, hogy Orbánnak nem kellene aggódnia a pártrendszerbeli változások miatt.
A háromosztatú pártrendszer tökéletesen illeszkedik Orbánnak a centrális erőtérről kifejtett nézeteivel. A miniszterelnök 2009-ben Kötcsén arról beszélt, hogy „megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg. (....) Ehelyett (...) létrejön egy nagy kormányzó párt,
egy centrális politikai erőtér,
amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza.” A centrális erőtér lényege, hogy a baloldal és a Jobbik középpárti pozícióban van, míg a Fidesz a magas támogatottságát megőrizve képes egyensúlyozni közöttük.
A kormányfő azonban az időközi választások eredményei alapján jól látja, hogy egy-egy voksoláson a szavazók felülírják az országos támogatottsági adatokat, így a centrális erőteret is. Ózdon a baloldali szavazók voksoltak a Jobbikra, Veszprémben a jobbikosok egy részét tudta megszólítani Kész Zoltán, míg Salgótarjánban a baloldali jelölt tudta megszólítani a radikálisok egy részét.
Abban az esetben, ha ezek a jelenségek 2018-ban is megismétlődnének, akkor egy kétszereplős verseny esetén szinte biztos lenne a Fidesz veresége. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. A Jobbik salgótarjáni leszereplése után a Parlament folyosóján már többen arról beszéltek, hogy a kudarcot már nem fogja könnyen lenyelni a tagság egy része.
Hegyi Gyula átcsábítaná a jobbikosokat
Hegyi Gyula, az MSZP volt EP-képviselője szerint az ózdi és a salgótarjáni választás azt mutatja, hogy a Fidesz vérforraló agresszivitása miatt a baloldali és a jobbikos szimpatizánsok között is van átszavazási hajlandóság. A volt szocialista politikus a Népszabadságban arról is írt, hogy a Jobbik a csalódott szocialista szavazók átcsábításával erősödött meg, és Salgótarján azt mutatja, hogy ez a folyamat visszafordítható.A kormánypártok érdeke is az, hogy a Jobbik ne veszítsen nagyon a támogatottságából, mivel az ott lévő szavazók
a kormányváltás táborát erősíthetik
két év múlva. Éppen emiatt egy jobbikos belháború inkább a baloldal malmára hajtaná a vizet, mivel a baloldali erőkről legalább sokan elhiszik a kormányzóképességet, szemben a Jobbikkal.
Az, hogy egy-egy helyi választáson pártszimpátiától függetlenül egységesen voksolnak a kormánypárt ellen, még nem jelenti azt, hogy ez 2018-ban országosan is működni fog. Egyrészt sem a baloldalnak, sem a Jobbiknak nem érdeke, hogy a szavazói elvándoroljanak, mivel így akár a parlamenti létük is veszélybe kerülhet. Ennél is nagyobb érvágás lenne számukra, hogy egy gyenge szereplés anyagilag is lenullázná őket.
Ahhoz, hogy a baloldal és a Jobbik közötti konstrukció az „igazi” választásokon is jól működjön, a pártok közötti megállapodásokra van szükség a jelöltállítások során. Egyelőre azonban nehezen képzelhető el, hogy például a DK és a Jobbik választási szövetséget kössön.
Azt sem lehet kizárni, hogy a szavazók aszerint fognak dönteni választókerületenként, hogy kiben látják a kormányváltás esélyét. A probléma ezzel az elmélettel, hogy
ez 2014-ben sem működött.
Akkor a Fidesz a választókerületek többségében csupán a szavazatok relatív többségével nyert, miközben a Jobbik és a baloldal együttes szavazataránya nagyobb volt a kormánypártokénál. Ha akkor lett volna valamilyen együttműködés, akkor nagy valószínűséggel a Fidesz még többséget sem szerzett volna.
A magyar választói magatartás kiszámíthatatlanságával is számolniuk kell a pártoknak. 1998-ban sokan biztosra vették, hogy a MIÉP szavazói a második fordulóban biztosan a kormányváltásra szavaznak, de ez nem mindig következett be. Akkor például Molnár Gyula MSZP-politikus úgy szerzett egyéni mandátumot, hogy a MIÉP jelöltje több mint 2000 szavazatot kapott a második körben.
Ezzel szemben az SZDSZ szavazói az elemzések szerint szinte mindig a pártvezetés kívánalmai szerint szavaztak, így nem fordult elő olyan, hogy egy MSZP-s jelölt azért kapott ki, mert a liberálisok jelöltje állva maradt volna. A legnagyobb kérdés, hogy 2018-ban a kormányváltás iránti igény vagy a saját párt támogatása lesz-e erősebb a Jobbik, illetve a baloldali pártok táborában. Ha az előbbi, akkor tényleg sok izgulnivalója lesz Orbánnak.