Unalomba fulladt a taxisdemonstráció
![Taxisdemonstráció a Deák téren, Uber](https://cdn.origo.hu/2023/12/ycJjPP80c1XZFI72nvTucY4ro_M4LPUs_JlyrQp1d7s/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3YzZmNzM2NzA5YzRkOTdiZDQxMmNhMTNlMjQzNTg4.webp)
A résztvevők a Hősök terén gyülekeztek, majd a demonstráció résztvevői négy csoportra váltak szét: az egyik csoport a Budapesti Közlekedési Központhoz, egy másik a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a harmadik az amerikai nagykövetséghez, a negyedik pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz hajtott, utóbbi két helyszínen petíciót is átadtak.
A taxik háromnegyed 9-kor indultak el rendőri felvezetéssel a Hősök teréről a Deák térre, ahol azt tervezték, hogy 11 órától egy busz - és egy parkolósávot elzárnak a forgalom elől.
Horacsek Róbert, a demonstráló taxisok szóvivője az Origónak azt mondta, hogy több tucat taxist várnak a Deák térre, mert a társaságok most megengedik alvállalkozóiknak, hogy részt vegyenek az Uber elleni tiltakozáson. Péntek este 8-ig maradhatnak a téren.
Több taxi oldalára is kiragasztották a petíció szövegét:
A téren lényegesen több a rendőr, mint a taxis, a márciusi napsütésben igazi piknikhangulatban beszélgettek a sofőrök - kocsikat csak a Deák téri szakaszon látunk, az Arany János utca előtt lefoglalt sávok délig üresen maradtak.
Délben Horacsek Róbert azt mondta, hogy egyáltalán nem lesz a megengedettnél nagyobb mértékű sávszűkítés, mert a négynapos ünnep előtt nem akarnak kiszúrni az emberekkel. A parkoló- és a buszsávban várakozik 15 taxi, így demonstrálnak. Petícióikra még nem kaptak választ, a tervek szerint péntek estig maradnak a téren.