A Saul fia főszereplője lesz az Élet menete fő szónoka
![élet menete](https://cdn.origo.hu/2023/12/akPRZjJkzHufumb7bWvwFiIj6L1fBV65-cJQHDLN9Gs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc3MDZjMTJiOTZjZDQ4ODQ4YzI0MGVhZjc2MjBiM2Jl.webp)
Az Élet menete a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút - Deák tér - József Attila utca - Széchenyi tér - Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik meg.
Az idei Élet menete - a szervezők közlése szerint - "halottainkról és gyermekeinkről" szól, és azt üzeni, hogy minden körülmények között embernek lehet maradni, ez saját választás. A Dohány utcai zsinagóga előtt gyülekező résztvevőket a program szerint Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza, Kossuth-díjas színész köszönti.
A rendezvény fő szónoka az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című film főszereplője lesz.
A bazilika előtt beszédet mond Aharon Tamir, a nemzetközi Élet Menete szervezet európai igazgatója és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is.
Idén első alkalommal közösen szólnak az emlékezőkhöz a történelmi egyházak képviselői: Székely János katolikus püspök, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Frölich Róbert országos főrabbi.
Az Élet menetét tizennegyedszer tartják, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.
A rendezvény miatt délután jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben. Módosul a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz, továbbá a 74-es trolibusz közlekedése. A járatok rövidített vagy terelt útvonalon közlekednek.