Terrorellenes törvény: jelentős előrelépésről beszél az MSZP
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/aynOSRG0-o5pXP2SGS4nZ3xJQEcRqofNVVPNe5Dcwd4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VmNzQzNmVlMzlkZTQ0MWE4ZDFlYTQ0Y2ZhNDgzN2M3.webp)
Jelentősnek nevezte az előrelépést a kormány terrorellenes javaslatcsomagjának ügyében Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke. Az MSZP-s poltikus a Belügyminisztériumban tartott szakértői egyeztetés után azt mondta, hogy ennek ellenére még mindig nem tartják támogathatónak a javaslatot.
A szakértői tanácskozás eredményeként teljesen
kikerült a titkosított kommunikációs eszközökre vonatkozó büntetőjogi felelősségre vonás a javaslatból.
Így sem a felhasználók, sem a cégek, illetve szolgáltatók nem lesznek büntethetők. A BM által tervezett Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont (TIBEK) tervezett hatásköreivel viszont továbbra sem ért egyet az MSZP.
Molnár Zsolt azt mondta, hogy a BM a tervek szerint már a napokban benyújtja terrorellenes javaslatcsomagját az Országgyűlésnek. Az MSZP egyelőre várja a tárcától az egységes írásbeli anyagot, valamint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének szakmai véleményét.
Az MSZP akkor támogatja a BM terrorellenes javaslatcsomagját, ha abban a jogállami garanciák megvannak
- szögezte le Molnár Zsolt.
Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter március 24-én jelentette be, hogy terrorizmus elleni intézkedéscsomag megalkotásáról döntött a kormány.